[Tajfutas] őrségi ob - nullidő kérdése

Kéri Gerzson gfkeri at gmail.com
2018. Sze. 4., K, 15:02:07 CEST


Sziasztok!

Most jöttem rá, hogy álproblémán vitatkozunk. A valódi probléma nem az,
hogy mikor van 0-idő. Lehetne akár reggel nyolckor is. Emlékszem, hogy
amikor Miskolcon éltem, nem egy verseny reggel 8-kor kezdődött. Ez a
versenyzőknek nem annyira, inkább a rendezőknek okozott gondot, hogy nagyon
korai hajnalban elvégezzék a felvezetést. Én szerettem korán felkelni és
korán felmenni Bánkútra vagy akárhová a versenyterepre.

A tényleges vita az anyagiak miatt folyik a 0-idő kérdésének az ürügyén.
Kinek mikor és mennyivel drágább az utazási, szállás és egyéb költség,
ezért folyik a késhegyre menő vita.

Tudom, hogy ma teljesen irreális a régi szép idők versenyzési
körülményeiről beszélni. Ám a fiatalabbak kedvéért, akik az ún.
rendszerváltozás után születtek, hadd emlékezzek vissza egy kicsit arra is.

Az átkos Rákosi és Kádár rendszerben air dobozok és dugókák ugyan még nem
voltak, személyi számítógépek sem. Tudom azt is, hogy kemény, sokak számára
kegyetlen diktatúra volt, nem kívánom vissza. Viszont tapasztalatból tudom,
hogy a versenyzőket nem terhelte sem utazási, sem szállásköltség, mert
mindezt az állam bácsi állta. Volt úgy, hogy a versenyzők még étkezést is
ingyen kaptak, a magasabb minősítésűek pedig kalória pénzt is kaptak. Az
egyesületeknek ebből nyilván úgy volt pénzük, hogy az állami
költségvetéstől és a bázis intézményüktől kaptak annyit, hogy minderre elég
volt. Jó kérdés, hogy most miért nincs ebből a sok szépből és jóból
gyakorlatilag már semmi se, hadd ne találgassak a válasszal. Mindenki
válaszoljon magának a saját filozófiája alapján. Elvégre ezen a listán nem
politizálunk.

Viszont tény, hogy a vonatok jóval sűrűbben, és éjszaka is közlekedtek,
ugyanakkor a menetjegyek is lényegesen olcsóbak voltak, mint manapság. A
kollégiumi vagy más jó, ha nem is összkomfortos, de fedett, rossz időben
meleg szállás is az ölünkbe hullott.

Konzekvencia: Az időközben megváltozott helyzetben nem szabadna egymást
kritizálnunk azért, hogy van, akinek a korábbi, van, akinek a későbbi
rajtidő jobb, mert közvetlenül nem ez a probléma. Tekintsük természetesnek,
hogy mindenki a saját maga és egyesülete, illetve a tanítványai, az
utánpótlás versenyzők érdekeinek megfelő verseny körülményeket szeretne és
ezért harcol.

Természetesen a rendezők is. Ezért egyebek közt a 0-idő meghatározásakor is
az a természetes, hogy olyan 0-időt akarnak, hogy minél több nevező, tehát
minél több bevétel, és minél kevesebb kiadás legyen az adott verseny
rendezése kapcsán. Ha kiderül, hogy valamivel, pl. a 0-idővel melléfogtak,
akkor később ők is bánják, hogy a versenyeikre megcsappan a nevezők száma.

Mindenki fejtse ki tehát szabadon a véleményét, de ne gúnyolódjunk azokon,
akiknek a sajátunktól eltérő véleménye van a saját jól felfogott érdekei
alapján. Tehát tanúsítsunk több tiszteletet egymás iránt. A gúnyos,
szarkasztikus hangvételnek szerintem nincs létjogosultsága ezen a listán.
Engem legalább is nagyon bántanak az ilyen hozzászólások.

Üdv:
KG, SZU
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20180904/1d0bf19f/attachment.html>


More information about the Tajfutas mailing list