| Kuszálik József: A tájfutó térképekről |
5. A tájfutó térképek jelenlegi fejlődési irányai
Az IOF célja, hogy felvegyék a tájfutást az olimpiai sportok közé. Ez akkor következhet majd be, amikor a sport ismertebb lesz és több országban fogják űzni. Ezzel magyarázható a jelenlegi politikája az IOF-nek: az elmúlt időszakban (1990-től) több ország vált a nemzetközi szervezet tagjává. A sport népszerűsítése és ismertetése érdekében a sportot megpróbálták „emberközelbe” hozni: bizonyos versenyeket parkokban, városkertekben vagy éppen egy város belvárosában rendeznek meg. Ezek a sprint (rövid távú) versenyek annyira elterjedtek, hogy 2001-től már a Finnországban megrendezendő világbajnokság programjába is bevették. Jelenleg már Magyarországon is rendeztek parktájfutó országos bajnokságot.
A sport változásával változnia kell a sporteszköznek is. A pályák rövidek, jól futhatók, ezért a versenyzők nagy sebességgel szaladják végig. Ahhoz, hogy a sportolók nagy sebesség mellett is tudják értelmezni a térképet a térkép olvashatóságán kell javítani. Ezt egyrészt a méretarány növelésével lehet elérni, másrészt a használt rajzi elemek megszélesítése és megnagyítása által lehet elérni. Az ilyen jellegű versenyekre használt térképek 1:7500-as, 1:5000-es vagy ennél nagyobb léptékűek kell, hogy legyenek. Természetesen a tájfutóversenyek környezetének megváltozásával az eddig használt jelkulcs is módosulást szenved. Hiszen nehezen lehet az erdőkben használt jelkulcsot a sok antropikus tereptárgy miatt a városban is alkalmazni. A próba újdonsága miatt még nem alakult ki egy egységes, nemzetközileg elfogadott jelkulcs. A nemzetközi térképbizottság csak irányelveket ad a város-tájfutó térképeket készítő térképészeknek: először is ne zsúfolják túl a térképet. A nagy lépték miatt hajlamos a terepező sokkal több mindent feltüntetni a térképre, tehát a terepmunkánál egy nagyobb fokú általánosítás szükséges. Másrészt nagyon „szembeszökően” kell ábrázolni a versenyző számára áthághatatlan akadályokat.
Egy másik tényező, ami befolyásolni fogja a tájfutó térképeket, az a terepi felmérés módjának megváltozása. Ezt a technika fejlődése teszi-teheti megvalósíthatóvá: a GPS alkalmazása a helyszíni felméréseknél. A GPS (Global Positioning System) egy műholdak segítségével történő helymeghatározási rendszer. A GPS vevők, olyan elektronikus szerkezetek, amelyek érzékelik antennájukkal a műholdak által állandóan kibocsátott elektromágneses jeleket és így megfelelő számú műholdtól kapott jel segítségével képesek meghatározni a földi helyüket. Ma az egyszerűbb GPS vevők már elérhető árúak.
A fent bemutatott technológia alapján egy utópikus kép rajzolódhat ki szemünk elé: a térképész végigsétál a lineáris tereptárgyak mentén és máris kirajzolódik a laptopja képernyőjére a megtett szakasz. A terepen talált pontszerű tereptárgyaknál megnyomja a GPS adatrögzítő gombját és a képernyőn megjelenik a tereptárgy helye. Miután már a terepen átalakítja a felmért tárgyakat a megfelelő egyezményes jelre, este a már végleges, pontos, lerajzolt térképrésszel tér haza.
Sajnos ez így nem megvalósítható. De ez nem jelenti azt, hogy pár éven belül ez még mindig csak álom lesz. Már az OCAD 6 térképrajzoló szoftba egy GPS interface volt beépítve. A GPS-t egy laptophoz kell kapcsolni és ennek képernyőjén lehet követni az éppen aktuális helyet. Hans Steinegger 1996-ban végezte el a tesztet DGPS segítségével. Most, hogy az AEÁ Védelmi Minisztériuma 2000 május 1-től kikapcsolta a „szelektív hozzáférést” (SA) egy egyszerű GPS-el is pontosan lehet mérni. A GPS WGS 84 koordinátákban küldi az adatokat. Ahhoz, hogy a helyi rendszer és a WGS 84 között az OCAD el tudja végezni a szükséges átalakításokat több pontban (legkevesebb három, legtöbb tizenkét pontban) egyeztetni kell a két rendszert. Ez úgy történik, hogy a terep különböző, de egyértelműen meghatározható pontjában meg kell mutatni, hogy a GPS pozíció melyik pontot jelöli a terepen. A két rendszer egyeztetése után kezdődhet a mérés.
Hans Steinegger a méréseihez Silva Nexus GPS-t használt, mivel ez adta a legjobb eredményeket az erdővel borított területeken. A nyílt terepen végzett helymeghatározása +/-5 m volt. Az erdőben viszont a pontosság csak +/-25m-en belüli volt, ami elégtelen a tájfutótérképek számára. Ezt az eredményt az ismételt mérések sem javították lényegesen. Az erdőben mért eredmények gyenge minősége azzal magyarázható, hogy a műholdak jelei nem, vagy csak részben érkeznek el a vevőhöz, így ez pontatlanabb eredményt számít. Ugyanilyen helyzet áll elő bárhol, ahol a GPS-nek nincs teljes „rálátása” az égre, mint például városban tömbházak között, szűk völgyekben.
A teszt sikertelensége ellenére, mégis azt állíthatjuk, hogy egy új mérési rendszer van beindulóban. Ezt bizonyítják a finn térképészek nemrég végzett mérései, ahol egy jobb GPS antennával, ritka erdőben is el tudták érni a +/-5m-es pontosságot.
Felhasznált irodalom
Könyvek:
László F. Csaba: Tájfutók könyve, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest 1982
Zentai László: Számítógépes térképészet, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest 2000
Kis önálló kiadványok:
Guide pour l’établissement des cartes CO, Federation Suisse de Course d’Orientation - Comission des Cartes, 1979
Simple maps for orienteering, IOF, 1990
Statutul Federaţiei Române de Orientare, FRO 1997
Regulamentul concursurilor de orientare, FRO, 1999
International Specification for orienteering maps, International Orienteering Federation - Map Committee 2000
Folyóiratok:
Tájfutás 5-6-os szám, 2000
Orienteering World, IOF, No. 2, 2000
Egyebek:
www. Ocad. com
Román Tájfutó Szövetség térképnyilvántartása
Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőoldalára!