Az új ábrázolási módszer kialakulása a múlt század húszas éveiben szorosan összefüggött a statisztikai hivatalok felállításával, az egyetemi statisztikai oktatás és kutatás fejlődésével. 1826-ban például a Habsburg Birodalom hét egyetemén tanították ezt a tudományágat. A statisztikai hivatalok adatgyűjtő és -feldolgozó munkája nyomán ebben az időszakban már rendelkezésre álltak az új típusú demográfiai és gazdasági adatok. (Ausztriában a hivatalos központi statisztika 1829-től létezik). A regionális statisztika közigazgatási egységekre (tartományokra, megyékre, körzetekre) bontott, tehát területi vonatkozású mennyiségi adatokat szolgáltatott rendezett vagy rendezetlen adathalmazok formájában.
Az ilyen típusú adatok újszerűek voltak, kartográfiai ábrázolásuk pedig számos kérdést vetett fel, amelyek megoldása olyan statisztikával foglalkozó emberektől indult ki, akik grafikus módszerek alkalmazására törekedtek. A legfőbb nehézség a területre vonatkozó mennyiségek ábrázolásában az, hogy a korábbi kartográfiai eszközöket alkalmazva a nagyobb felületek többnek látszanak, mint a kisebbek, jóllehet az átlagértékek tekintetében éppen fordított a helyzet.
A közvélemény statisztika iránti érdeklődését élesztették a szaporodó statisztikai társaságok és folyóiratok is. Nyugat-Európában például 1837-ben alapították a London Statistical Society "Journal"-ját, amelyben 1841-től kezdődően rajzi ábrázolások is megjelentek. Kezdetben elsősorban népességi adatokat, de 1847-től már gazdaságiakat is bemutattak. Az Amerikai Egyesült Államokban erre 1850 előtt csak szórványos kísérleteket tettek.
Az új módszer, a kartogram-ábrázolás kiindulópontjai sok tekintetben a XVIII. század felületdiagramjai, felületi jelei, mint például Playfair 1786-os és 1801-es, vagy Crome 1785-ös ábrázolásai lehettek.
Az európai kontinensen Alexander von Humboldt vált a playfairi grafikus statisztikai módszerek elkötelezett hirdetőjévé. A Párizsban 1811-ben megjelent "Essai politique sur le royaume de la Nouvelle Espagne" című esszéjéhez készített térképmellékletében, az "Atlas géographique et physique du royaume de la Nouvelle Espagne" lapjain nemcsak az akkor ismert pálcikadiagramok és grafikonok tűntek fel, hanem új rajzi ábrázolási formák is, például a függőleges övezetesség bemutatása.
Bár a Playfair-féle módszer kedvező fogadtatásra talált Párizsban, később ellenzői is akadtak mind Franciaországban, mind Németországban. Knies például 1850-ben megjelent könyvében fejti ki a képszerű módszerrel szembeni fenntartásait (64).
A statisztikában a grafikus módszer hívei továbbra is elsősorban demográfiai adatokat dolgoztak fel így. Joseph Fourier (1768-1830) francia matematikus a koncentrikus görbék megalkotásával járult hozzá az ábrázolás módszertanához. Adolphe Quetelet 1827-től alkalmazta Belgiumban a statisztikai adatok megjelenítését szemléltetési és elemzési célokból, társadalmi jelenségeket elemző tanulmányaiban szinte mindig találhatóak diagramok.
A kartogramok fejlődésének kiindulási helye Franciaország, ahol a közigazgatási egységekre vonatkozó mennyiségi adatokat térképeken ábrázolták. Az új módszert kezdetben "Cartes figuratives"-nek nevezték, a kartogram kifejezés csak 1860-as években terjedt el, amikor már számos különböző típusát alkalmazták.
Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőlapjára!