A XVIII. században az izovonal egyetemes alkalmazhatóságát a folytonosság kartográfiai ábrázolására még nem ismerték fel. Halley izogon világtérképét követô munkája 1702-ben La Manche általa mért mélységadatait mutatja be a korabeli térképeken megszokott módon, egyes pontokon megírt számokkal.
A XIX. század elején tovább folytatódott az elôzô században már megszokott mágneses jelenségek ábrázolása. A deklinációt, inklinációt és a földi mágneses tér más elemeit izovonalakkal jelenítették meg. A mágneses térintenzitást elôször 1804-ben a német geográfus, Alexander von Humboldt (1769-1859) mutatta be izodinamokkal a trópusi Dél-Amerikáról készített kicsiny térképvázlatán.
Humboldt, a század kiemelkedô géniusza ismerte fel elôször, hogy az izovonalat bármilyen folytonos jelenség ábrázolására fel lehet használni. Utazásai közben megfigyelte, hogy azonos földrajzi szélességen Európa klímája melegebb, mint Amerika keleti partja vagy Ázsia, és megállapítása ellentmondott az ókortól fennálló nézetnek, hogy az éghajlati övek a szélességi körökkel párhuzamosak. A jelenség demonstrálására Humboldt 1817-ben egy térképvázlatot szerkesztett "Carte des lignes Isothermes" címmel, melyen a Halley által a deklinációnál alkalmazott vonalakkal az azonos hômérsékletű helyeket kötötte össze. Humboldt nemcsak alkalmazta, hanem el is nevezte a vonalakat (izoterma). Példája nyomán az "izo-" elôtagú vonalak családja gyorsan szaporodott. (79. ábra)
Az 1817-ben készült térkép érdekes módon csak 1826-ban jelent meg; elôször egy iskolai atlaszban az Egyesült Államokban (44), és csak a következô évben nyomtatták ki Németországban (45). Humboldt diagramszerű vázlatán az Egyenlítôtôl északra tízfokonként, a 70. fokig meghúzott vízszintesekkel a szélességet, a felsô kereten pedig megírással a földrajzi hosszúságot jelölte (Ny.h.94° - K.h.122°). Ebbe a földrajzi keretbe került a megfelelô helyre tizenhárom terület- és városnév, mellettük két egymás feletti szám az átlagos téli és nyári hômérsékletet adja meg. A térképen szerepel Buda is, 0,5 és 21 °C értékekkel.
Az izotermavonalak az egyenlô hômérsékletű helyeket kötik össze, de nem párhuzamosak a szélességi vonalakkal, hanem Európa területén észak felé hajlanak. Azt, hogy Humboldt mennyire felismerte az izovonalas ábrázolásban rejlô lehetôségeket, világosan láthatjuk az ugyanezen a lapon szereplô másik térképvázlaton, amely a földrajzi szélesség és a magasság változásának a hômérsékletre való együttes hatását mutatja szintén izotermákkal. Ez a térképlap a tematikus kartográfia iskolapéldája, amely kitűnôen demonstrálja a topográfiai térképektôl való szemléletbeli különbséget, ami az eltérô grafikai képben nyilvánul meg. Humboldt az általános földrajzi térkép csupán néhány elemét választotta ki azért, hogy a fôtémának hátteret adjon, s ezzel olyan geográfiai kontextust, amelyben a diszkrét hômérsékleti adatok térbelisége eloszlásként új értelmet hordoz.
Humboldt munkásságának összefoglalása, a természeti földrajz egészét átfogó mű, az 1845 és 1862 között megjelent "Kosmos". Ennek mellékleteként a szerzô részletes tematikus atlaszt kívánt megjelentetni, amelynek munkálataival Heinrich Berghaust (1797-1884) bízta meg. A készülô atlasz hányattatásai már 1827-ben elkezdôdtek, mikor Berghaus ellentétbe került a stuttgarti Cotta kiadóval. Több sikertelen próbálkozás után csak 1838-ban készültek el az elsô lapok, majd a gothai Justhus Perthes kiadó gondozásában két füzetben (1845, 1848), rézmetszetrôl sokszorosították a "Physikalischen Atlas" elsô kiadását. A mű második kiadása 1852-ben készült el, de a Humboldt által elképzelt teljes tartalom csak a munka megkezdésének ötvenedik évfodulójára, a harmadik kiadásban (1886-1892) jelent meg. Ezt már az apját követô fiú, Hermann Berghaus (1828-1890) sem érhette meg. Az új kiadásban a korábbiak térképei felújított és helyesbített változatban szerepelnek. A litografált atlasz tartalmazza a ma is elôforduló természeti földrajzi térképek nagy többségét. Ahogyan Humboldt könyve a korabeli természeti földrajz tökéletes enciklopédiája, úgy ez az atlasz a korabeli tematikus térképészet módszertani összefoglalója. A kötet sikerét, s a tematikus térképek iránti növekvô igényt mutatja, hogy átdolgozott angol változatát Alexander Keith Johnston (1804-1871) már 1845-ben kiadta Edinburghben "Physical Atlas" címmel.
A két tematikus atlasz az izovonalas ábrázolási módszer széles körű alkalmazási lehetôségeinek a bemutatása. Megjelenésük után ezt a módszert elterjedten alkalmazták más meteorológiai jelenségek, például légnyomás, csapadék, viharos napok száma, vagy a villámlások gyakoriságának ábrázolására.
A korai geofizikai térképek közül kiemelkedik a világ elsô földrengéstérképe, a magyar Kitaibel Pál (1757-1817) és Tomcsányi Ádám (1755-1831) munkája (46), amely az 1810-es móri földrengésrôl írt tanulmányuk mellékleteként, 1814-ben jelent meg (47). (80. ábra) A Karacs Ferenc (1770-1838) metszette kis térképen dôlt templomtornyok mutatják a rengések erôsségét, nyilak jelzik az elsô lökések irányát. A térképen pontozott vonal határolja az azonos rázkódtatású területet, így az ábrázolás elôfutára az angol Robert Mallett (1810-1881) 1857-es nápolyi földrengésrôl készített térképén (London, 1862) feltűnô izoszeiztáknak.
Az elsô tematikus térképgyűjtemények (pl. Ritter 1806, Schouw 1823) hatására csakhamar megjelentek az izovonalak a fenológiai - például egyes növények virágzási idejének kezdete (Quetelet, 1842) -, vagy a zoológiai - például vándormadarak érkezésének átlagos ideje (Middendorf, 1855) - tárgyú térképeken is. A XIX. század közepére általánosan elterjedtek a térképeken az izobárok (légnyomás), az izodinamok (mágneses térerôsség), izogonok (deklináció), az izoklinek (inklináció), az izohiéták (csapadék), az izotermák (hômérséklet), az izoszeizták (földrengéserôsség).
Az izovonalakat a folytonos jelenségek ábrázolására használták, megszerkesztésük a közvetlen megfigyeléssel nyert, pontokra vonatkozó mennyiségi adatok közötti interpolálással történt. Ezzel azonban a módszer alkalmazhatóságának lehetôségei még közel sem merültek ki.
Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőlapjára!