A XVII. század második felében és a XVIII. században Nagy-Britannia - Franciaországhoz
hasonlóan - nagyhatalom volt, nemcsak politikailag és gazdaságilag, hanem térképészeti
vonatkozásban is. Franciaországgal ellentétben már túl volt a polgári forradalmon, s bár a
monarchiát visszaállították, a polgárság az arisztokráciával kötött
kompromisszum révén hatalmon maradt. A tudomány fejlődése számára kedvező
feltételek alakultak ki. A tudományos felfedezések érintették a geodéziát és a
kartográfiát is, így pl. Isaac Newton (1643-1727), a világegyetem mechanikai törvényeinek klasszikus
megfogalmazója, nemcsak a Föld szferoid alakjának fizikai megalapozását adta meg, hanem megalkotta a
tükrös távcsövet is, továbbá a színelmélet alapjainak megteremtéséhez is
hozzájárult. A földrajzi hosszúság meghatározását leegyszerűsítette
John Harrison (1693 - 1776) precízen járó órája. A polgári átalakulás, a hatalmas
gyarmati rendszer kiépítése, a tudomány fellendülése, az ipari forradalom beindulása
(1760 körül) mind-mind olyan tényező volt, ami a térképészet kibontakozásához
kedvező feltételeket nyújtott, mindezek ellenére a brit térképészet fellendülése
váratott magára, csak a XVIII. század végén érte el a francia szintet. Az egész
Nagy-Britanniát ábrázoló, egységes méretarányú topográfiai
térkép elkészítését nagymértékben inspirálta a Royal Society of Arts
(a Művészetek Királyi Társasága) azzal, hogy 1759-ben erre pénzjutalmat tűzött ki.
A munkálatokban nagy számban vettek részt civil személyek. A térképmű még nem
geodéziai háromszögelésen alapult, ez csak 1783-ban indult be katonai keretek között William Roy
tábornok (1726-1790) vezetése alatt. Olyan funkciót, mint a francia mérnökgeográfusok szervezete,
Angliában az 1717-ben alapított Drawing Room (rajzoló szoba) in the Tower of London töltött be.
Térképezéssel más intézmények is foglalkoztak, így a Royal Navy
(Királyi Haditengerészet), a kereskedelmi társaságok, a British East India Company és a Hudson Bay Company.
Angol térképészek Észak-Amerikában is dolgoztak a Lords of Trade-nél, amelynek feladatához
tartozott a gyarmati kormányzat térképekkel való ellátása. A kartográfia
számára fontos volt az 1662-ben megalapított Royal Society is, amelynek tagja volt pl. Newton, valamint az első
meteorológiai térképet és az első izogon-térképet megalkotó Edmond Halley (1656- 1742) is.
Ez a londoni tudós társaság hasonló szerepet játszott Nagy-Britanniában, mint a
Párizsi Akadémia Franciaországban. Folyóiratában, a "Philosophical Transaction"-ban kartográfiai
jellegű publikációk is megjelentek.
A tisztek kiképzésénél a térképészetet is figyelembe vették, de erre a XVIII. század végéig csupán egyetlen oktatási intézmény volt, a Woolwichban 1741-ben alapított Royal Military Academy. A térképészet itt nem jelent meg külön tantárgyként, más tantárgyak részét képezte. A térképrajzolás oktatása a kiváló kartográfus, Paul Sandy tevékenysége (1768-1797) alatt, aki az akadémián a Chief Drawing Master (Rajzmesterfőnök) funkcióját töltötte be, magas szintre emelkedett. Speciális kartográfiai kiképzés a Drawing Room-ban folyt. A brit topográfiai térképészet intézményesedése igen magas fokot ért el 1791-ben az Ordnance Survey of Britain megalapításával, amely a következő évszázadban több topográfiai-kartográfiai intézmény modelljéül szolgált.
A térképészetet tárgyaló angol irodalomban a felmérés módszereinek taglalásán volt a fő hangsúly. Aaron Rathboorne már 1616-ben kiadott egy földméréssel és felméréssel foglalkozó nagy összefoglaló munkát négy kötetben, jobban ismerték azonban William Leybourn méréstani szakkönyvét, amely Rathboorne-tól sokat merített, de közérthetőbben volt megfogalmazva. Még ennél is elterjedtebb volt John Love "Geodaesiá"-ja, amely 1688-tól 1792-ig tizenegy kiadást ért meg. A XVIII. században már egész könyvtárra való méréstani kiadvány jelent meg. Az eziránti igényt az is nagymértékben fokozta, hogy igen sok civil személy foglalkozott topográfiai felméréssel. Ezek a könyvek a szorosabb értelemben vett kartográfiát nem tárgyalták, éppen csak érintették. Több "kartográfiát" tartalmaztak az erődítéstani könyvek. Jellemző a XVIII. századi angol katonai irodalomra, amely főleg francia és német példákat követett, hogy a legjelentősebb erődítéstani könyveket a német származású John Muller (1699- ?), a woolwichi akadémia professzora írta az ötvenes években francia példaképeket, köztük Vaubant követve. Muller, aki sokáig hadilábon állt az angol nyelvvel, kartográfiai tevékenységet is kifejtett, mégpedig a Drawing Room in the Tower-ben. Innen került az akadémiára, ahol tüzérséget és erődítéstant tanított. Angol nyelvű, a térképezést is érintő hadtudományi munkák az észak-amerikai angol gyarmaton is megjelentek, példaképpen csupán Roger Stevenson 1775-ben, Philadelphiában megjelent, és George Washingtonnak ajánlott könyvét említjük, mivel ennek magyar vonatkozása is van: a szerző Jeneynek, a térképvázlatot igen fontosnak tartó felderítési módszerét ajánlja.
Angliában elég korán, már a XVII. század második felében kialakult a térképészeti irodalomnak az az ága, amely tisztán kartográfiai jellegű problémákat tárgyalt. A 70-es évek elején két könyv is megjelent, amely a térképrajzolást, a térkép kifestését és a sokszorosítást taglalta. A XVIII. század elején egy londoni órásmester, John Smith írt könyvet a festészet technikájáról, amelyben a térképek kifestésével is foglalkozott; 1725-ben Henry Wilson adott ki egy további útmutatást a térképfestéshez. E téma jelentőségét az adta, hogy a térkép a lakásdísz egy része lett. Ez a divat, amelyről Jan Vermeer van Delft (1632-675) számos képe tanúskodik, Hollandiában már jóval előbb megjelent. A rézmetszéssel sokszorosított térképeket ki kellett festeni, hogy lakásdísz funkciójukat betölthessék. Ebben a hollandok voltak a mesterek, az angolok a tanítványok. Talán ezzel is magyarázható az, hogy a hollandok erről nem írtak könyveket, de az angolok igen. A korabeli angol kartográfia helyzetét világítja meg a kartográfus John Green (kb. 1685-1757) kissé túlzóan könyörtelen bírálata, mármint, hogy az angol kiadói kartográfiát a kritikátlanul másoló rézmetszők kaparintották meg. Green a kartográfiát igényesebb módon művelte, ami abban is kifejezésre jutott, hogy az elméleti kartográfiával is foglalkozott. Erről tanúskodik az 1717-ben megjelent "The Construction of Maps and Globes" (Térkép- és földgömbalkotás) című mű is, ami, bár a szerző neve nélkül jelent meg, de nagyon valószínű, hogy Green munkája. Green vitára hajlamos természete miatt sok londoni kiadónak dolgozott, így Chamber-nek is, aki a "Cyclopaedia" kiadója volt. E könyvben Green írta meg a térképszerkesztésről szóló részeket, amit aztán a francia Enciklopédia is átvett.
A domborzatábrázolás problematikája az angol szakirodalomban a XVIII. század folyamán még kevésbé jelentkezett, mint a franciában. Az angol pragmatizmus nagy toleranciát tanúsított a domborzatábrázolás minden fajtája iránt, így ezt nem is fogták fel problémaként. A domborzatábrázolás fejlesztésére voltaképpen csak egyetlen elméleti megnyilvánulás nevezhető meg, Christopher Packe (1686-1749), orvos és hobbitérképész, a Royal Society-nek 1736-ban benyújtott tanulmánya, amelyhez térképet is csatolt. Itt javasolta - pár évvel Milet de Mureau előtt - a magassági számok felvitelét a térképre.
A XVIII. század végéről két kartográfiai jellegű publikáció említhető meg. Az egyiket a londoni antikvárius, Richard Gough (1735-1809) jelentette meg 1780-ban, ez a brit térképészet történelmi áttekintését adta. A másik James Rennel (1742-1830) munkája volt. Rennel, aki Indiában térképezett, egyike volt azon topográfusoknak, akik a topográfiai térképezésen belül a kartográfiára specializálódtak. Londonba való visszatérése után földrajzi tanulmányokkal foglalkozott és kartográfiai tevékenységet fejtett ki. Megszerkesztette Hindusztán térképét, amelyhez 1783-ban tanulmányt jelentetett meg. Ebben az általa használt források kritikus vizsgálatát írta le.
Összegezve megállapíthatjuk, hogy a kartográfia résztudománnyá válása Nagy-Britanniában is megkezdődött, de még annyira sem haladt előre, mint Franciaországban, annak ellenére, hogy itt az alapfeltételek kedvezőbbek voltak. A reneszánsz idején a topográfiai térképészetben kialakult paradigma, amelyben a felmérés módszertanán volt a hangsúly, Nagy-Britanniában továbbra is fennmaradt, szinte minden változás nélkül. Közrejátszott ebben a hadtudomány helyzete is, amely a francia és német hadtudományhoz képest visszamaradt, és egy bizonyos fokú provincializmus jellemezte, ami a hadtudományi tankönyvek csekélyebb számában is megmutatkozott (35. ábra) . Az ábra alapjául szolgáló bibliográfia ugyan nem teljes - még időbelileg sem -, mégis viszonylag jó képet nyújt a hadtudományi irodalom mennyiségi fejlettségéről a különböző nyelvterületeken. Az a meglepő tény is kifejezésre jut, hogy a terepfelmérést és terepábrázolást tárgyaló tankönyvek aránya az angol nyelvterületen sokkal nagyobb volt, mint a példaképnek tekintett francia és német hadtudományi irodalomban. A topográfiai térképezés módszertana tehát Nagy-Britanniában ebben a vonatkozásban is elért egy olyan szintet, hogy résztudománynak tekinthetjük. Ennek viszont csak egy igen-igen szerény része volt a kartográfiai módszertan, amely így még Nagy-Britanniában nem emelkedett a résztudomány szintjére.
Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőlapjára!