Hungária Kupa 1999
Beszámoló az elnökség részére


Az idei HK-n számos újítást vezettünk be, amelyek szinte kivétel nélkül sikert arattak. Alkalmazásukat, ill. továbbfejlesztésüket a jövő évi HK rendezői és az elnökség figyelmébe ajánljuk.
A hat versenynap a mezőnynek nem jelentett különös plusz-terhelést, a rendezőket erősen próbára tette. A középen tartott szünnapot a mezőny örömmel fogadta, a rendezőket pedig létfontosságú lélegzetvételhez juttatta.
Az összetett eredmény számításában a kimaradó nap volt a lényeges újítás. Az már ebből következett, hogy időeredményeket nem lehetett összeadni, és vadászrajtot sem lehetett (vagy legalábbis nagyon bonyolult lett volna) tartani. Az ötletet a mezőny kedvezően fogadta, így egy nagyobb hiba, elrontott nap után is versenyben lehetett maradni. Végül kevesen éltek vele, de elvileg lehetőséget adott arra is, hogy valaki egy napon rendezőként közreműködjön, mégis legyen összetett eredménye. Szerintem a legfontosabb előnye az volt ennek a formának, hogy vitás helyzetekben, kizárás, ponttévesztés, otthon felejtett elektronikus karton esetén sokkal könnyebb volt egyezségre jutni, mint ha ez a összetettből való kizárást is jelentette volna. Nem véletlen, hogy az egyetlen óvást egy olyan élversenyző nyújtotta be, aki egy feladott nap után másnap pontot tévesztett.
A verseny legnagyobb újdonsága és sikerének egyik fő részese a SPORTident magyarországi bemutatkozása volt. A rendszer egyértelmű sikert aratott, és feltétlenül további elemzést igényel az elnökség részéről is. A rendszer pillanatnyilag legjobb hazai szakértője Kovács Balázs, aki a technikai tapasztalatokról cikkben fog beszámolni. Az anyagi feltételekről némileg tájékozódott Zsigmond Tibor és Lux Iván, akik részt vettek a SPORTident képviselőjével a 3. napon tartott megbeszélésen.
A két legnépesebb kategóriát (F21B és F21BR) ketté kellett osztanunk. A megosztás módjában nem követtük pontosan a szabályzatot azért, hogy az egy egyesületbeliek azonos pályán futhassanak. A versenyzők örömmel fogadták ezt a megoldást.
A fenti újítások, illetve ezek magyar szabályzattal való ütközése miatt még tavaly kértük szövetségi ellenőr küldését versenyünkre, ami sajnos nem történt meg. A verseny rendben lezajlott, de javaslatunkat a további HK-kra is fenntartjuk.
A versenyre mintegy 1200 hazai és 400 külföldi futó nevezett. Az első szám megfelelt várakozásainknak, ennél nem sokkal több olyan versenyző van ma Magyarországon, akitől indulás remélhető egy ilyen sorozatversenyen. Az utóbbi szám a rendezőknek - és elsősorban nekem - az egyik legnagyobb csalódás volt. Időben és módszeresen terítettük, és később is nagy számban terjesztettük színvonalas és vonzó kiírásunkat, korán és pontos címekkel bekerültünk az IOF nemzetközi naptárába, és a világranglista verseny miatt egy másik naptárba és kiadványba is, hirdetésünk jelent meg az Orienteering World 98-as utolsó számában, színvonalasnak és informatívnak tartott honlapunk angol nyelvű részét decembertől a versenyig 2000-en keresték fel, levélben külföldről közel 50-en kértek felvilágosítást. A 24 részt vevő nemzet bizonyítja, hogy hírünk sokfelé eljutott, nem tudjuk, hogy miért érkezett mégis ilyen kevés külföldi résztvevő. A balkán háború, amely még tartott az első nevezési határidőkor, kézenfekvő magyarázatnak látszik, de nem teljesen kielégítő.
Ha népesebb külföldi részvételt akarunk, akkor meg kell őrizni az Orfűn felállított és talán most még kicsivel tovább emelt színvonalat, ugyanakkor más nemzetközi versenyeinkkel sem szabad elijeszteni az idelátogatókat. Nevezési díjunkat viszont nyugodtan lehetne emelni, sőt talán éppen ez adna nagyobb rangot a versenynek. A mostani alacsony díjat a legtöbb nyugati országban egyszerűen megmosolyogták. A Tájolóban már megírtam, hogy egy olasz csapat beszorozta 6-tal a teljes nevezési díjat, mert azt hitte, hogy az csak egy napra vonatkozik. Sajnos a magyaroktól is valamivel többet kell kérni, ahogy erre a pénzügyi mérlegnél majd utalok. Ugyanakkor nem biztos, hogy akármilyen sok energiabefektetést megér a külföldiek idecsábítása. A velünk szinte azonos időben rendezett cseh ötnaposon például a 2000-nél több indulóból jóval kevesebb volt a külföldi, mint nálunk. Egyébként ugyanezen a versenyen a mienknél jóval magasabb nevezési díjat kértek, és külön fizettettek az elektronikus rendszer használatáért, a parkolóhelyekért és az esti eredménylistákért.
Itt elérkeztünk versenyünk egyik kevéssé sikeres részéhez, a pénzügyi mérleghez. Úgy terveztük, hogy 1700 nevező esetén nullszaldósak leszünk, de 1600 nevezővel is jól ki tudtuk volna fizetni számláinkat, és még a rendezők munkáját is, ha nem ér néhány kellemetlen meglepetés. Ilyen volt például a német márka árfolyama, ami 132 Ft volt tavaly ősszel, amikor a részvételi költségeket márkában meghatároztuk. Az addigi tendenciák alapján akkor a verseny idejére 140-145 Ft-os árfolyamot becsültünk, ami ezzel szemben 130 Ft alá esett.
Jóval magasabb lett a katonaság és a Kékkúti Ásványvíz Rt. által benyújtott számla, mint amiről korábban szó volt (írásbeli szerződés hiánya!). A sümegi kempinggel kapcsolatos szervezési problémákat, illetve egyes tájfutók itteni viselkedésének következményeit is mi fizettük meg. Ráfizettünk a szállításra is, bár ennek vállalása tudatos volt: úgy gondoltuk, hogy tömegközlekedéssel a legszegényebb egyesületek tagjai jönnek. Ez végül nem pont így történt, sőt néhány gépkocsival érkező is a mi olcsó szállításunkat választotta.
A szponzorok tekintélyes listája láttán felmerülhet a kérdés, hogyan lehet egyáltalán veszteséges egy verseny közel 80 támogatóval? Nos, támogatóink túlnyomó többsége vagy valamilyen díjat ajánlott fel (aminek persze örültünk, de tényleges bevételhez nem juttatott), vagy valamilyen kedvezményt biztosított a mezőnynek, ami így haszonként közvetlenül a versenyzőknél jelentkezett. Voltak olyan szponzoraink is, akik által felajánlott néhány ezer Ft támogatás nem fedezte még hirdetésük megjelenítésének költségeit sem.
Gazdálkodásunkon érezhető volt, hogy a szervezők fő célja színvonalas, jó verseny rendezése volt, és munkájukat a sportág iránti szeretet s nem anyagiak motiválták. Erre most is büszke vagyok, de utódainknak másféle gondolkodásmódot javaslok.
Volt néhány probléma a résztvevők viselkedésével. A már említett kempingbeli randalírozáson kívül sportágunkat közelebbről érintő gondok is voltak a terepen. Egy angol versenyző arról panaszkodott, hogy amikor az egyik ponton kérdeztek tőle valamit, amire nem tudott válaszolni, kitépték a kezéből a térképet. A verseny közepe táján már szinte tömeges méreteket öltött az idegen segítség igénybevétele. Szülők, barátok kísérték a gyerekeiket, ill. a gyengébb versenyzőket - időnként értékes helyezésekhez vagy éppen győzelemhez segítve őket. Ekkor a hangosbemondó útján felszólítottuk őket, hogy önként lépjenek vissza a versenytől, vagy kizárásra kerülnek. Felszólításunkra csak ketten jelentkeztek, de másnaptól némileg javult a helyzet. Mindenesetre ezekkel a jelenségekkel HK-tól függetlenül is foglalkozni kellene az elnökségnek is.
Mindezektől eltekintve, sőt ezeket messze túlkompenzálva igen jól vizsgázott a mezőny. Betartották a rendezők utasításait, jól viselték a megpróbáltatásokat (a SPORTident egyik meghibásodása után 10-20 perces sorban állás alakult ki a célban), vigyáztak a célterületek tisztaságára, sőt segítettek a verseny utáni rendcsinálásban. A Balaton-felvidéki Nemzeti Parktól igen komoly dicséretet kaptunk az elhagyott célhelyek állapotáért. Mindezekért ezúton is elismerésünket és köszönetünket fejezzük ki minden résztvevőnek.
Fontos eredménynek érezzük, hogy a versenyek helyszínén és a környező falvakban, városokban örömmel és szeretettel fogadták a tájfutókat, és utólag is igen jó a rendezvény visszhangja. Sokan értékelték, hogy "előbújtunk" az erdőből, és bevittük az eredményhirdetéseket a közeli városokba. Mindez elsősorban a helyi kapcsolatokat ápoló rendezők (Tapolcai Honvéd) érdeme.
A verseny után sok elismerést, dicséretet és néhány finoman fogalmazott és jogos kritikus megjegyzést is kaptunk szóban, írásban és a levelezőlistán. Ez nagyon jólesett, főleg mert eddig nem ez volt a jellemző a magyar mezőnyre. A fő témák csak felsorolásszerűen: Tetszettek a térképek, a pályák, az eredményhirdetések, a programfüzet, a célok, a rajt munkája, a gyerekverseny, a helyszíni nevezésű alkalmi versenyek, a gyors térképvisszaadás, a pontos információk, a szpíkerek, a zökkenőmentes szállítás, a kapcsolódó rendezvények (lovas, bringás, triatlon, térképkiállítás) és mindenekelőtt a SPORTident. Nem tetszettek a térképek, a pályák, "a HK sajtója", a büfék árai, a terepbemutató papírbójái, az orvosi ellátás, a kevés WC, az útjelző táblák.
Az utóbbi két kifogáshoz a következőket fűzöm: A WC-kért így is közel félmillió Ft-t fizettünk. 1600 főre a szolgáltató cég ajánlotta a 8 fülkét, amit az első két napra meg is rendeltünk, a továbbiakban azért csökkentettük, mert bíztunk benne, hogy a közeli szálláshelyek és vendéglátóhelyek felveszik a forgalom egy részét. A tartályok egyébként a versenyek végére sem teltek meg, de reggelente valóban hosszú sorok álltak. Jó volna tudni, hajlandók-e a versenyzők kb. 500 Ft-tal több nevezési díjat fizetni kétszer ennyi fülkéért.
Az útjelző táblákkal kapcsolatban kevesen tudják, hogy Magyarország közútjain még ideiglenes jelzéseket is csak engedéllyel lehet elhelyezni. Mi megkértük ezt az engedélyt, és az pontosan megszabta, hogy melyik tábla, melyik részén, mekkora (max. 10 cm) jelzést helyezhetünk el.
Végül hangsúlyozni szeretném, hogy a rendezőség munkáját három egyenrangú elnökhelyettes vezette, akik közül én legfeljebb íródeákként emelkedtem ki, az egyes részterületek vezetői pedig kivétel nélkül igen hozzáértő és lelkes tájfutók voltak, név szerint ezért nem emelek ki senkit. A rendezésben egyébként veszedelmesen kevés, 60-80 fő vett részt. Talán a legnagyobb hibánk volt, hogy a rendező klubokból sok embernek megengedtük, hogy induljanak, s bár sokan közülük segítettek futásuk előtt és után is, az "állandó" rendezőkre iszonyatosan nagy terhelés jutott.

Hegedüs András



Vissza a Tájfutás 1999/6. tartalomjegyzékéhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!