Írország
A legjellegzetesebb ír tájat a teljesen kopár hegyek jelképezik, amelyeket korábban erdő borított, amit kivágtak hajóépítés céljából, még a gyarmatosítás idején. A terepbemutató, klasszikus selejtező és döntő ilyen terepen zajlott, a váltó nem. Első ránézésre úgy tűnt, hogy nem lehet olyan nehéz ott futni, ahol egyetlen fa sincs, ám már a terepbemutató megcáfolta ezt. A térkép részletgazdagságát még le lehetett egyszerűsíteni a markánsabb idomokra, de ezeket nehéz volt azonosítani a valóságban. Az a technika nem működött, hogy kinézzük messziről, hova kell futni. Tájékozódásilag így annak ellenére, hogy nyílt volt, ugyanolyannak tűnt, mintha erdő lett volna: pillanatról pillanatra követni kellett, hol járunk. A talaj hangafüves, zsombékos, mocsaras, sziklás jellege nehézzé tette a futást.
Először csak botladoztunk, ha pedig gyorsabb iramot akartunk futni, előbb-utóbb esés lett a vége, bele az apró tüskés növényekbe. A fiúknak tetszett a terep, határozottan jól tudták olvasni a térképet, és bizakodva várták a másnapi selejtezőt. Engem megijesztett mindez.
A selejtezőn három csoportból az első 20 kvalifikálhatta magát a másnapi döntőre. Szerencsére mindhárman bejutottunk, a fiúk nagyon biztos helyen, én éppen hogy, 19.-ként. Mint ahogy a rendezők elmondták, a terepbemutató tökéletesen jó volt, hűen mintázta a versenyterepeket. Megemlítették, hogy lesz egy keskeny erdősáv is, amin majd át kell futni. Ez egy sűrű fenyves volt, nyílt, bizonytalan jelleghatárú részekkel tarkítva. A lányok tényleg csak átfutottak rajta, ám a fiúknak egy hurok is volt benne. Kisdoma méltatlannak találta, hogy a rendezők ezt olyan lényegtelennek tartották, hisz ez volt a legnehezebb rész, a verseny jóformán itt dőlt el. Kisdoma és Zoli hasonló időt futottak a kb. 7 km-en. A lányoknak 5 km körül kellett teljesíteni. Az északi nemzeteken kívül kevés olyan csapat volt, ahol mindenki A döntőt futhatott. Például hat német lányból egy, hat osztrák fiúból egy. Jó érzés volt magyarnak lenni, több csapatvezető is gratulált, hogy 100% a bejutási arányunk.
A döntőn nagyon szintes és nehéz pályákat kellett futni, szintén a kopasz hegyeken, ahol egyetlen út sem segíthetett. Kisdoma a pálya 90%-át teljesen egyedül futotta le, így különösen értékes a 30. helye. Kiegyensúlyozottan, kevés hibával versenyzett. Egy hosszú átmenetben bizonytalankodott kicsit az útvonalválasztással, itt kapta a győztestől a legtöbbet, ez bántotta. Azt figyelte meg, hogy a hosszú átmenetekben a versenytempónál erősebb iramot futnak a menők, a lehető legkevesebb tájékozódást igénylő útvonalon. Az angliai klasszikuson később 4. helyet szerzett svéd Jimmy Birklin a pálya végén érte csak utol, de Kisdomát megelőzni nem tudta, így a célban először a magyar bozótruha tűnt fel, utána kicsit leszakadva a svéd, aki a befutón sem tudott Domára felfutni.
Dénes Zoli elfáradt a pályán. Középtájt egy angol futó egy kicsit megzavarta, így kizökkent a tájékozódásból, és ezután már talán nem tudta felvenni az eredeti tempóját. A pálya egyébként maximális koncentrációt igényelt, és főleg a végén, a magasabb növényzet igazán próbára tette a futókat. Önmagában ezt teljesíteni már nagy dolog volt, noha Zoli, ahogy láttam rajta, nem volt nyilván elégedett az 54. helyével.
Azt a taktikát dolgoztuk ki erre a terepre, hogy az 1. pontra különösen figyelni kell. Én ott hibáztam talán, hogy nagyon biztonságosan mentem az 1. pontra, ami lassú tempót vont maga után, sokat estem-keltem. Ennek előnye volt, hogy a második ponton utolértem az előttem induló ausztrál lányt, aki hibázott, és hátránya, hogy engem ugyanitt ért utol a mögöttem induló norvég. Én ilyen helyzetekben korábban hagytam volna őket elfutni, de most úgy éreztem, meg kell próbálnom nem lemaradni. Két átmenet után elváltunk, hárman háromfelé, és a pontokon újra találkoztunk. Segített, hogy látok magam körül futókat, ösztönzőleg hatott rám, és a 34. helyemben is szerepet játszott. A norvég lányt viszont megzavarhatta, mert sokat hibázott. A pálya végén még találkoztam vele, együtt futottunk be.
Összességében örültünk az eredményeknek, és úgy gondolom, hogy mindhármunk számára szolgált tanulságokkal és tapasztalatokkal. Kisdoma számára talán azzal, hogy egy ilyen nehéz terepen átlagosan átmenetenként kevesebb mint egy percet kapott, ami azt mutatja, hogy lépést tud tartani a világ élvonalával. Zoli számára, hogy ott a helye az A döntőben, és még rutino-sabb versenyzéssel később szerezhet Világkupa pontokat. (Az A döntő első 45 helyezettje kap pontot.) Számomra azzal, hogy nem kell megijedni másoktól, mert ők is hibázhatnak, és a tájékozódásra kell mindennél jobban figyelni. Ez azért szükséges, hogy egyenrangú ellenfélként futhassunk együtt másokkal.
Egy pihenőnap következett ezután, ahol a váltó terepbemutatóját futottuk le, majd Zoli elment pihenni, mi Kisdomával pedig Killarneyben mászkáltunk. A váltó nagyon fontos szám a magyaroknak. Jobb híján, én indultam a fiúkkal a váltóban. Doma kezdett, Zoli folytatta, és én futottam be. A célt egy város melletti parkos részre telepítették, a Killarney Nemzeti Parkban végre erdőben futhattunk. Gazdag úthálózattal, markáns domborzati idomokkal, nehezen futható aljnövényzettel, sok tereptárggyal nem ígérkezett nagyon szokatlannak és nehéznek. A térképet is láttuk előre, mert a rendezők egy korábbi kiadást mindenki rendelkezésére bocsátottak. A férfipályák 6,2 és 6,9 km között mozogtak. Kisdoma az élbollyal szeretett volna bejönni, ami majdnem sikerült is, mert remek futással, az elsőtől alig másfél percre lemaradva futott be. Ő ugyan nem volt elégedett, úgy érezte, hogy jobb is lehetett volna. Zoli is hatalmasat futott, és így kb. a 10. helyen indulhattam a pályára. Kifutottam magam, egy kis hibától eltekintve nem volt probléma. Nagy élmény volt, ahogy a férfiak elszáguldottak mellettem, némelyikkel, ha hibáztak, egy-két átmenetig tartottam az iramot. A pályát ismét meghurkolták, és a 2. futóknak épp úgy jött ez ki, hogy a hurok első pontját keresztezte a visszafele út. Zoli véletlenül kihagyta ezt a pontot, így kizárták a váltónkat. 19.-ek lettünk volna eredetileg. Bántott mindhármunkat, mert nagyon komolyan helyt szerettünk volna állni.
Anglia
Ezzel el is búcsúztunk Zolitól, aki Írországból hazarepült, anyagi okokból. Domával Manchesterbe repültünk, onnan pedig az angol tóvidék egyik legszebb részére, Windermerebe vonatoztunk. A szállás egy tóparti turistaközpontban volt, a terepbemutató térképén. Az utazás napján este Domával futottunk egyet térképpel.
A terepbemutatón másnap ismét hűen modellezték a versenyt. Az eddig világversenyeken megszokott Rengly-rendszer helyett a Sportident egy újfajta elektronikus rendszert dolgozott ki a pontfogás ellenőrzésére. Ez egy kb. 1 cm-szer 4 cm-es műanyag kártya, amit a hüvelykujjra kell felhúzni. Picike és könnyű, a ponton egy lyukba beledugva csipog. Nekem jó volt ezzel futni, de pl. Domának a másik fajta elektronikus rendszer jobban tetszett. A hagyományos lyukasztós ellenőrzés helyett tehát már két modern "karton" is vetélkedik egymással. Az biztos, hogy jövőre a VB-n a már magyar tájfutók által is ismert Rengly-vel futnak majd a résztvevők.
A terep nagyon részletgazdag hegyoldalakból és nyílt részekből állt. A térkép első ránézésre épp olyannak tűnt, mint Skandináviában, mégsem volt a futás annyira nehéz itt, a terep jellege és a jobb futhatóság miatt. A nyílt részeken más jellegű növények és keményebb talaj fogadott, mint Írországban.
Az írországi selejtező egyben már az angliai döntőre is válogatott. A nőknél a B döntőt résztvevőinek alacsony száma miatt nem rendezték meg. A B döntős lányok a mezőny előtt elrajtoltak, így mi összesen 84-en futottunk. Ezen a klasszikuson nem voltak teljesen nyílt részek. A férfiakra 13 km-en 900, ránk 9 km-en 600 m szintkülönbség várt. Doma a mezőny vége felé rajtolva nagyon jól kezdte a pályát, hisz a 12. pontig még a 6. helyen állt. Ő érezte is, hogy ment a futás, de ezután már nem tudta tartani tovább ezt a helyet. Apróbb bizonytalankodás miatt a mögötte induló svéd kikerülte sajnos, s Doma már nem tudott visszafutni rá. A végére nagyon kimerülten ért célba. A 28. helyezése az idei legjobb, és a mezőny szorosságát mutatja, hogy ha 2,5 perccel jobbat jön, akkor a 15. helyen végez. Örült a helyezésének, noha zavarta, hogy nagyon elfáradt.
A női mezőny teljesen máshonnan rajtolt, mint a férfi. Én akarva-akaratlanul ismét lassan kezdtem, a pálya elején begallyazott, nehezen futható erdő volt. A tavalyi világbajnok, Hanne Staff hamar utolért, és el is hagyott, ettől kezdve nem találkoztam nőkkel az erdőben. Odafigyeltem, és nyugodtan végigfutottam a pályát, bár éreztem, hogy ettől gyorsabb tempót is futhatnék. Apróbb hibákat vétettem, és így nem voltam a 37. helyezésemmel tökéletesen elégedett, mégis, itthon utólag már örülök. Technikailag és fizikailag is próbára tette a mezőnyt ez a nap.
A sprint selejtezője a terepbemutató térképének másik fele volt. Rövid, gyors pályákra számítottunk, és a többnyire nyílt, mocsaras terepen lehetett is gyorsan futni. A mezőny elején rajtolva végigizgulhattam a versenyt, hogy sikerül-e bejutnom. Nagyon kicsit hibáztam, de ismét azt éreztem, hogy nehezen mozgok a talajon. 13.-ként jutottam be a döntőbe. Doma hibázott 2 percet az elején, és a futás egyáltalán nem ment neki. 20.-ként ugyan bejutott a döntőbe, de nehezen tért napirendre a teljesítménye felett. Ez azt jelentette, hogy másnap első induló volt. A rövidtávú döntő az, amit egyikőnk sem fog a szívébe zárni. A terep a korábbi két verseny miatt már nem okozott meglepetést, tudtuk, hogy mire kell odafigyelni. A sorozatos hibázások után már egyáltalán nem találtuk a kontaktust a térképpel. Doma 60. és az én 48. helyem szomorú, de összességében egy kicsit már jó volt fellélegezni.
A csapatvezető szerepét Doma töltötte be, a csapatvezetői értekezletektől kezdve a taxirendelésig rá hárultak a feladatok. Sokat törtük a fejünket az utazási lehetőségeken, szállásfoglalásokon, szervezésen, hogy a lehető legolcsóbban és leggyorsabban oldjuk meg a dolgokat. A váltóversenyre például már csak egy különbusszal értünk ki, mert előtte egy utazási irodában kellett intézkednünk. Többnyire jól sikerült megoldani mindent, noha azt nem tagadhatom le, hogy néha irigykedve néztük mások csapatvezetőit
Élmény volt mindenképp ez az út, egyrészt a tájfutás szempontjából, másrészt, hogy nagyon sok tájfutóval megismerkedtünk, és azok az idők, amikor épp nem kellett a versenyre koncentrálni, vidáman teltek el. A "hivatalos" beszámolóm ezzel be is fejezném. Szeretnék azonban még néhány epizódot kiemelni, amik színessé tették ezt az elmúlt 11 napot.
Egy torta volt a tét!
Az osztrák fiúcsapat szintén egy női taggal, Lucie Böhmmel egészült ki. A váltó reggelén, a reggelinél merült fel az ötlet, hogy csináljunk egy fogadást, melyik ország lesz a jobb. Egy saját készítésű sütemény volt a tét, és rendkívül izgalmasnak ígérkezett a verseny, mert nem lehetett tudni, ki hogy fog futni. Nagyon küzdöttünk, hisz ha vesztünk, az némi nehézség elé állít minket Zoli és Doma nem a sütőtudásukról híresek, és ráadásul én sem vagyok az
A versenyt mi nyertük, addig, amíg ki nem derült, hogy kizártak. Sütni viszont már nem maradt időnk, indulni kellett az angliai futamra. Angliában sorozatos "zaklatások" értek minket hol van már az a torta? Egy parkversenyen Doma nyereményét is elkobozták. Végül egy hatalmas csokitortát vásároltunk, így megnyugodtak a kedélyek.
Törött tájoló
Kisdoma a nagy sebessége miatt az angliai klasszikus döntőn a Mecsek Kupán vásárolt tájolóját darabokra törte, csak a gumi maradt meg belőle. Szerencsére nemsokára megpillantotta a németek futóját, Rolf Brecklét, és utánarohant megkérdezni, nincs-e véletlenül egy póttájoló nála. Éppen volt, így Doma szinte zökkenőmentesen be tudta fejezni a versenyt. Sokan hordanak maguknál olyan speciális Silva tájolókat, amiket be lehet tűzni a nadrágba anélkül, hogy zavarná a futást, és ezen sokszor helyezések múlhatnak, mint jelen esetben is.
Doppingvizsgálat
Az a "szerencse ért engem a sprint döntő befutását követően, hogy azonnal mehettem a doppingvizsgálatra. A mezőnyből 4 nőt és 6 férfit választottak ki. Egy öltönyös, nagydarab ember mellém-szegődött, felügyelnie kellett rám. Levezetni nem akart eljönni velem, és engem sem engedett el. Ez a szabály. Nagyon szigorúan végezték el a vizsgálatot, s elég kellemetlen élményem marad, hisz nem láthattam semmit a versenyből, és nem tetszett, hogy állandóan úgy figyeltek, mintha betörő lennék. A mezőnyből még Petter Thoresen (NOR), Janne Salmi (FIN), Peter Jacobson (SWE), Johanna Askloef (FIN) is ki lett választva. Az eredményről írásban értesítenek.
Lubinszki Mária
Vissza a Tájfutás 1998/5-6 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!