(1936-2011)
Egyesület alapítása, szervezése, irányítása, menedzselése, vezető edzői tevékenység,
szövetségi munka, versenyrendezés, és nem mellékesen versenyzés. Mindezt egyidejűleg művelte Feribá a tájfutásban
több mint 4 évtizeden át, folyamatosan, kihagyás nélkül, napról napra, elképesztő mennyiségben. Aki valaha is legalább
néhány esztendőre próbálta, mit jelent egy népes szakosztály versenyzőiről gondoskodni, a versenyekre a nevezést intézni,
az utazást, szállást megszervezni, a helyszíni jelentkezés sorát végigállni, a teljesítményt a versenyzőkkel elemezni, az
anyagi hátteret biztosítani, csak az képes kellő elismeréssel adózni az egész életen át
végzett tiszteletre méltó munkáért. Persze a temérdek sziszi-fuszi tevékenység azért azzal a jóleső érzéssel járt számára, hogy
ezres nagyságrendet elérő számú fiatallal szerettette meg a sportot, és közülük minden évben szép számmal akadt jeles
eredményeket felmutató, országos bajnokságokat nyerő tanítvány.
Nem túlzok, amikor azt állítom, hogy neve intézménnyé vált. A kőbányai egyesület és szövetség, vagy éppen a verseny hivatalos
neve helyett egyszerűen csak a Valkony nevet említettük, mégis mindenki pontosan értette, miről van szó. Kőbányán született, végezte iskoláit, ide kötötték munkahelyei, lakása, és 6 évtizedes sporttevékenysége.
Nem csoda, hogy Kőbányán ezrek ismerték, hiszen sportága érdekében makacsul lobbizott a hivataloknál, vállalatoknál, pályázatokat gyártott garmadával, és ami a legfontosabb, haláláig járta a kerületi iskolákat és megmozgatta a gyerekeket.
Évente elméleti oktatásra és sokfordulós általános iskolai tájfutó bajnokságra sikerült mozgósítania a kerületi iskolákat.
Családi kötelékei a Székelyföldhöz fűzték, de olyan kiterjedt kapcsolatokat épített ki, hogy nehezen találnánk olyan vármegyét,
ahol most legalább egy-két jó barátja, sportbéli haverja ne gyászolná Őt.
Érdemeit nem csökkenti, hogy stílusát nem mindenki kedvelte. A sportágba bekapcsolódók úgy ismerték meg, hogy ő az, aki minden apró rendezési hibát hangos nemtetszéssel tesz szóvá, óvással fenyegetőzik, sok esetben meg is teszi. Pedig csak a versenyzőiről gondoskodott féltő módon, nehogy valami méltánytalanság érje őket. Tudott erőszakos lenni (hiszen civilben anyagbeszerzőként dolgozott a
hiánygazdaságban), de könnyen le lehetett csillapítani, és rendre önkritikát gyakorolt.
Keménysége jól jött a közpénzek kiharcolásához, de ha a szükség úgy kívánta, szelíd modorra is képes volt váltani.
Emlékeztetőül soroljunk fel néhány konkrétumot sokrétű sporttevékenységéből!
15 év aktív atléta és sí versenyzést követően váltott sportágat. A legjobb pillanatban ahhoz, hogy az önálló tájékozódási futó
szövetségek és szakosztályok létrejöttének már prominens részese legyen a Dél-pesti TFSz és a Kőbányai Lombik SE tájfutóinak
elnökeként. Atléta és sí edzői és versenybírói képzettségére és gyakorlatára alapozva természetesen azonnal elvégezte a tájfutó
versenybírói és edzői tanfolyamokat is, amit a későbbiekben a TF-en szakedzői vizsgával fejelt meg. A budapesti körzeti
szövetségek rendezték akkoriban a feljutásos bajnokságok első lépcsőjét, de sajnos a rendszerváltás idején elhaltak, és
vele együtt a sportágba ezeken keresztül befolyó pénzek is. Egyedül Ferinek sikerült átmenteni és mindmáig megőrizni a helyi
szervezetet, ha nem is körzeti, de legalább kerületi szinten. Dolgozott a Budapesti TFSz-ben is elnökségi tag és ifjúsági bizottság
vezető funkciókban. A Pest megyei TFSz fenntartásában is jeleskedett az elnöki tisztség felvállalásával. Az 1968-as megalakulásakor még jelentéktelen szakosztályából gyerekek toborzásával a legnépesebb budapesti tagszervezetet hozta létre, és az országos eredményességi rangsorban is előkelő helyre kerültek elsősorban utánpótlás korú bajnokaikkal és minősítést szerző létszámukkal. A válogatott számára
számos versenyzőt adtak, és az évek során a Budapest Tájfutója címet is gyakran érdemelte ki az Ő sportolója. A változó körülményekhez mindig tudott alkalmazkodni, amit jól mutat klubjának névváltozásai:
K.Lombik - Fabulon - Kőbányai TK - Kőbányai Sirály. Bár versenybíróként országos rangsorolókat is rendezett, ezen a területen igazán a kis helyi versenyek egyszerű, rugalmas lebonyolításában érezte magát otthon. Beindította a szerdai edzőversenyeket (amit nemes egyszerűséggel csak „Valkony-verseny”-nek becéztünk), főként annak érdekében, hogy gyerekei távolra utazás nélkül is minősítést tudjanak
elérni. Ebből aztán mások csatlakozásával kialakult és rendkívül népszerűvé vált a fővárosi ún. 3Sz sorozat, mivel az aktívként
megmaradt néhány budapesti edző nem tudta már felvállalni az egyre gyarapodó számú szenior versenyző technikai edzését.
Munkássága nem maradt elismerés nélkül; fontosabb kitüntetései: Testnevelés és Sport Érdemes Dolgozója, Kiváló Ifjúsági
Vezető, Honvédelmi Érdemérem, Ripszám Henrik emlékérem, Budapest Tájfutó Sportjáért Díj.
75. születésnapját még megünnepelhette legrégebbi sportbarátai körében. De eközben súlyos betegen arra is gondot fordított, hogy a folyó ügyeket, a rengeteg iratot annyira összeszedje, hogy folytatható legyen tevékenysége. Emlékét azzal tudnánk méltón őrizni, ha munkáját tovább vinnénk. Erre persze egy ember egyedül nem képes, de a feladatok okos szétosztásával remélhetőleg akadnak erre vállalkozó
fiatalok.
Scultéty Gábor
(Tájoló, 2012/1)
