(1942. VII. 13.-2023. XII. 8.)
Néhai Ribényi Imrét 2023. december 19-én, az Új Köztemetőben kísérték utolsó útjára.
A tájékozódási futók közössége nevében a Monspart Sarolta-díjjal kitüntetett Gajdos Tamás mondott búcsúztatót. Sporttársai, barátai és a sportág vezetői rótták le kegyeletüket.
Koporsóban helyezték örök nyugalomra, a 140-es parcella I szakasz 3. sor 6. sírhelyén.
Ribényi Imre, a Bp Spartacus háromszoros országos bajnoka, a ’60-as évek válogatottja, a korabeli versenyek fenegyereke, a sikeres tüzeléstechnikai vállalkozó, a Flexo Spartacus megalakítója, szakosztályok, rendezvények és sporttársainak támogatója, munkaadója volt, aki a tájfutástól még járóképessége határán sem akart elszakadni, a múlt héten végleg befejezte nélkülözéssel kezdődő, küzdelmekkel és kemény munkával folytatódó, a világgal örök vitában álló életét, ahol talán az utolsó éveiben tudott önmagában megbékélnie.
A kezdetek
Amikor Imre 1942 nyarán megszületett, Magyarország már hadban állt, folyt a csapatok kiszállítása a Don-kanyarba. A közelgő események nem sok jót ígértek a családnak, mivel a szülők nazarénusok voltak. Ez a közösség hitelveik miatt a társadalom perifériájára szorult, ami általános szegénységet jelentett számukra. Az első világháború kitörésekor a monarchia hadvezetősége tömegesen lövette agyon a nazarénus férfiakat. Az eskü és fegyverfogás megtagadása miatt 1939-ben BM rendelettel betiltották az istentiszteleteket, ettől kezdve mozgalmuk illegalitásban működött.
Apja, szintén Imre, kereskedő volt, anyja Pálffy Vilma, a Józsefvárosban éltek. Megélhetésüket egy, a Corvin köznél lévő üzlet biztosította, úgy-ahogy, legalábbis addig, amíg megvolt. A Rákosi nevével fémjelzett „fordulat évét” követően, a bankárokkal és nagytőkésekkel való leszámolás után pár év alatt szinte mindenkire sor került. A házakat államosították, a kiskereskedők üzleteit elvették. Aki megpróbált saját üzletéből árukat hazalopni, azt egy házkutatás után még le is csukták árurejtegetésért. Egy rosszindulatú feljelentés nyomán bárki börtönbe kerülhetett, mint a „nép ellensége”. A talpon maradáshoz „vonalas” pártfogó vagy sumákság kellett. A becsületes őszinteség szinte egyenlő volt az öngyilkossággal.
Imre 1958-ban került a Bp. Spartacusba. Érdekes módon ekkortájt merült fel a természetjárásban az utánpótlás szervezésének kérdése. Olyannyira, hogy a következő évben a BTSz-ben Ifjúsági Bizottságot alakítottak. Jól érzékelteti a korabeli érdeklődést, hogy a Bizottság alakuló ülésére 150 meghívót küldtek ki, de a meghívottak közül csak tízen képviseltették magukat. A Spariban mindenesetre volt ifi csapat, és a túrázás mellett fontosnak tartották a versenyzést.
1960-ban Imre is tagja volt az országos ifjúsági bajnokságon aranyérmet szerző csapatnak, Balogh Tamással, Pál Gyulával és Krizsán Pállal együtt. Ekkorra már több testvére is született, összesen tizenegyen lettek, nehezen elviselhető körülmények között éltek. A Spartacus menekülés volt számára, ahová Ildikó húgát is lehozta.
1960. Ifi versenyen a Spartacusban: Balogh Tamás, Ribényi Imre, Pál Gyula. Fotó Schőnviszky László
1962-ig bár voltak egyéni versenyek is, általános volt a 2-3 fős csapatok, részlegek versenye. Ez a rendszer az utánpótlás biztosítását kívánta szolgálni. A kezdők csapattagként leshették el a versenyzés fortélyait. Persze az sem volt mellékes, hogy a szakosztálynak nem volt annyi tájolója, hogy minden versenyzőnek jusson, valamit takarékosságból így elég volt egy térképet adni a több fős csapatnak. Leginkább megadott menetidős versenyeket rendeztek, amelyeken időmérő és feladatot adó állomások voltak, meg-megszakítva a személyzet nélküli ellenőrző állomások sorát. Az ellenőrző pontokon tépőcédulák voltak kihelyezve és egy kis, perselyszerű „postaládába” a csapat dobó céduláját kellett becsúsztatni. Ez a rendszer a pontfogás biztos ellenőrzését kívánta szolgálni. Persze volt, aki több cédulát tépett, hogy a másiknak már ne jusson, vagy csipesszel az ellenfél dobócéduláját kiszedte. Egy perc késésért egy hibapont, egy ellenőrző pont kihagyásáért 60 hibapont járt. A verseny tempója elég lassú volt az elavult, hibás térképek miatt, valamit a teljes felszerelést is többnyire cipelni kellett. Ezért óriási jelentősége volt a taktikának, hogy egy pontot hány percig keresünk, valamint a más csapatokkal való együttműködésnek: kitől mit kérdezzünk meg és hogy elhisszük-e amit mond. Meg persze a csapattagok szétválásának, az ellenfelek megtévesztésének, átverésének, vagyis a sumákolásnak.
1962. Lakkbőrönddel a varróházi edzőtáborban. Fotó Schőnviszky László
Tájékozódásban a csúcsra!
1961-től Imre saját lábára áll, a Budapesti Hőerőmű Vállalat Angyalföldi telepén kezdett dolgozni. A futó tájékozódás hívévé szegődik, az országos szövetség turista szemléletű vezetése elleni tiltakozásból hátizsák helyett lakkbőrönddel jön a versenyre, anorák helyett trendi orkán kabátot hord. Az edzőtáborban zakóban, vasalt nadrággal jelenik meg. A Spartacus rivalizáló szelleme vitte előre, hiszen akkoriban a sport volt az egyetlen hely, ahol származástól függetlenül érvényesülni lehetett. Persze a klubtársak egymással is harcoltak. Nemcsak a versenyen, hanem előtte és utána is. Állni kellett a cserkésztréfának titulált otromba vicceket és a maró gúnyneveket. A Rezesorrú, Bunkó, Kaponya (aki nem Koponya), vagy a Szatír név már foglalt volt, ő a Sumák nevet kapta tőlük.
Az első Európa Bajnokság közeledtével megreformálták a hazai versenyrendszert. Az I. osztályú versenyeken megszűnt a csapattagok együtt haladása, mindenkinek egyénileg kellett tájékozódni, mégpedig pontérintős pályán, vagyis mai rendszerű versenyeken. Imre versenyzői fénykora ekkor kezdődött. Megnyerte a szovjet űrrepülő tiszteletére rendezett szezonnyitó Jurij Gagarin versenyt, a Nemzetközi Balaton kupa keretébe foglalt Nemzetközi Vasutas kupát és az országos egyéni-csapatbajnokság első, hollókői fordulóján is a dobogó legfelső fokára állhatott, hogy csak a fontosabbakat említsem. Meghívták a válogatott keretbe.
1962 a Bp Spartacus csapata: Tóth István, Ribényi Imre, Balogh Tamás, Schönviszky György.
Korfestő esemény az 1963-as OB-ről, ahová Sumák nem esélytelenül érkezett. A második forduló északról délre szelte át a Börzsönyt: légvonalban 14 km, 1340 m szinttel. Imre kiszállt, futószerelésben éjjel szétfagyott, Perőcsény egyik házában kért harapni valót. Leültették, de titokban hívták a Határőrséget. Imrét letartóztatták és fegyveres kísérettel, szekéren szállították át Nagybörzsönybe. 10 óra 52 perc alatt ért be a célba, fele ennyi idővel akár nyerhetett volna. Rezes négy pontot hagyott ki, hogy a 7 órás menetidőn belül beérjen, egyéni bajnoksága elúszott. A csapatbajnok végül még így is a Spartacus lett!
Egy fotón megörökítették reggeli célba érkezését, ahol egy határőr télikabátban, meztélláb áll.
1963 Ribényit beszállítják az OB nagybörzsönyi céljába
Végül Imre, ahogy 1962-ben, úgy 1963-ban is csapatbajnoki aranyéremmel fejezte be az évet. A Spari 1964-ben is megnyerte a bajnokságot, de Imre akkor éppen nem fért be az aranykorát élő férfi csapatba. Átigazolt a BHSE-be.
A Budapesti Honvéd Sportegyesület volt a szocialista sport hazai fénykorának sztárja. Most ne csak Puskás Öcsire, a Száguldó Őrnagyra tessék gondolni. Innen került ki az olimpikonok nagy része. A feneketlen költségvetés mellett a Honvédségnek kényszer átigazolási joga is volt. A legjobb sportolókat beszippanthatták, akik a kötelező katonai szolgálat ideje alatt, sportszázadba sorozva edzhettek és versenyezhettek a Honvéd színeiben.
Sportágtörténeti esemény a tájfutásban, hogy 1959-ben Breiner Sándor és Thiering György, az ’50-es évek többszörös bajnokai versenycsapatot alakítottak a BHSE-ben. A szakosztályvezető Tóvizi Kálmán alezredes, az MN Térképészeti Intézet osztályvezetője volt. Az általuk rendezett Honvéd kupa volt az első versenysorozat, amelyet még soha nem használt terepeken, a legfrissebb alapokról készített színes térképekkel rendeztek meg.
1961-től, amikor Skerletz Iván, Peiker György, majd Borosznoki Ferenc és Deseő László is belépett a Honvédba, kimondott céljuk volt megtörni a Spartacus hegemóniát. Imre a Honvéddal három országos bajnoki bronzérmet gyűjtött 1968-ig. Ekkor munka mellett már a Felsőfokú Villamosenergiaipari Technikumban tanult, ahol 1970-ben szerzett oklevelet.
Fókuszban a szakma
Itthon az 1960–70-es évek fordulóján gyorsult fel a városi gázról a földgázra történő átállás. Az elkövetkező 20 évben egy milliónyi gázkészüléket kellett átalakítani. 1971-ben Imre jó érzékkel a Fővárosi Javító-szerelő Vállalathoz ment át tüzeléstechnikai csoportvezetőnek. A JAVSZER tevékenysége jócskán túlnyúlt a főváros határvonalán. Az egyre sokasodó feladatok ellátásához nélkülözhetetlen volt a gépkocsi. A szűkös vállalati flotta kiegészítésére a szerelők saját autót is használhattak, amire km-pénzt kaptak. A szocializmus építésének ebben a szakaszában sok minden más mellett hiánycikk volt a gépkocsi is, ezért kiutalásra adták, esetenként 2-3 évet kellett rá várni.
Szerencsére kiváló tájfutóink szép sikereket értek el az 1970-es VB-n, ezáltal ők is pályázhattak az OTSH-nál két gépkocsi kiutalásra. Trabant és Zsiguli között lehetett választani. Az utóbbiak, a Fiat 124 típusának kimondottan szélsőséges út- és időjárási viszonyaira áttervezve, frissen gördültek ki az olaszok által épített, Volga-parti Togliatti Autógyárból. A vékonypénzű tájfutó, már a vételár felét is alig tudta előteremteni, de 2400 Ft-os fizetésből egyenesen lehetetlen volt a havi 1000 Ft-os részletet törleszteni. Szerencsére Imre segített, zsebből kifizette a 80 ezret és vitte a Zsigát. Általában win-lost üzleteket kötött, ahol mindig a másik fél volt a szívó oldalon. Talán ez volt élete egyetlen win-win partija. A járgány neki egy év alatt meghozta az árát, az eladó meg beülhetett a Trabantba.
Újra a Spariban
1975-ben Imre visszatért régi klubjába, amely akkor már a Berend Ottó által vezetett Spartacus TE szakosztálya volt. Az ezer fős turista egyesület hamarosan tönkre ment. A tájfutókat 1978-ban átvette a Gépipari Spartacus.
Addigra a Spartacus csillogása megfakult, különösen Mosa kiesése volt fájdalmas veszteség. A lendület azért vitte tovább az egyre több gyerekversenyzőt foglalkoztató Sparit. Imrére nagy szükség volt, leginkább a rendezésekben segített: nemcsak közreműködőként, de irányítóként is. Ezek közül legjobban talán az 1979-es Csákvár – Kis-Kotló-hegyen rendezett Nov. 7. elnökhelyettesi munkájával büszkélkedhetne. Ebben az évben jelentették be, hogy Magyarország rendezi a '83-as VB-t. A kiírást kiküldték még Hongkongba is, aztán dőltek a nevezések. Persze elsősorban a jó VB eredményekre törő skandinávok és a szocialista országok válogatottjai jöttek.
"Ilyen még nem volt! Legalább is Magyarországon nem." írta vastag szedéssel a Népsport a címoldalán. Az ezer résztvevő fele külföldi volt, mégpedig a sportág krémjéből! A 108 fős férfi elit mellett 116-an futottak férfi A -ban. Női elitben azóta sem volt 114 induló Magyarországon. Amit addig itthon még senki sem látott az a 88 férfiváltó gyilkos viadala volt. Az első három befutó 1 másodpercen belül érkezett, utánuk 5-10 másodpercenként a többiek. Ekkor értettük meg, miért rendeznek otthon 10 fős váltót a svédek.
Imre másik nagy versenye, a Vitányváron rendezett 1981-es Nov. 7. volt, ahol már ő volt az elnök, és még térképet is helyesbített. Itt még nagyobb volt a nemzetközi mezőny: férfi elitben 161, A-ban 114 fő volt a létszám. A svéd válogatott 30 fővel jött, Peo Bengtsson 116 főt hozott. Eljött az IOF belépést fontolgató szovjet válogatott is.
Akkoriban a versenyzőkartonok ellenőrzése sok munkát adott. A kiértékelők hosszú asztalok mellett ülve silabizálták az elmaszatolt, sáros bélyegzőlenyomatokat és számolgatták 60-as számrendszerben a versenyeredményeket. Sok más feladattal együtt az ilyen nagy versenyekhez óriási rendező gárdát kellett mozgatni. Imre tudott határozott hangon, ellentmondást nem tűrve irányítani. Nem nyitott vitát, ha kellett emelte a hangerőt, nem veszett el a részletekben. Rosszallását gúnyos kacajjal is megtoldotta.
Gázszerelő tájfutók
A Szojuz-csővezeték megépítését követően 1979-ben indult meg a szovjet földgázszállítás Magyarországra. A nagyvállalatok és intézmények tervszerűen álltak át gáztüzelésre, ami az immár tíz éve emelkedő presztízsű gázszerelő és -karbantartó vállalkozásoknak újabb lendületet adott. A prosperáló üzletágat Imre megnyitotta klubtársai, de tágabb körben más tájfutók előtt is. Szívesen vett fel talpraesett sporttársakat a JAVSZER-be, volt akinek ő adott szakmát a kezébe. A Spariban és a tájfutó szerelők körében a Professzor nevet kapta.
1981-ben, elvileg csak a Pártközpontban tudhattak a magán vállalkozások megnyitásáról. Imre véletlenül éppen ekkor ment át az Agro-Industria Innovációs Vállalat Flexo Tüzeléstechnikai Szervízébe. Volt, aki óvatosságból maradt a már kipróbált JAVSZER-ben, többen követték, de jöttek újabb sporttársak is. A tájfutás életük része maradt. Vidéki kiszálláskor vitték a futószerelést is, egy-egy útba eső helyen edzettek is. Lehet, hogy véletlenül épp a hétvégi verseny terepén…
Imre élete kiegyenesedett, bár Újpesten panelban lakott, megvette a legnagyobb perzsaszőnyeget és ráterítette a padlószőnyegre. Már unom nézni annak a szarnak a színét - tette hozzá. Aztán kiköltözött Veresegyházra. Később házat vett a Hársfavirág utcában: Tudod, a kutyának kell a kert...
Ahogy jobban futott a szekér, lett egyre síkosabb a pálya. Nem volt könnyű a csikócsapatot kordában tartani. Nagyban ment a falézolás. A távolabbi megyeszékhelyre kiküldött szerelő a kazánházban aludt, de a gépkocsi éjjelre visszament Budapestre, aztán újra lejött érte másnap. No persze csak papíron. Voltak feljelentések, hogy még a főnököt is bevitték a Rendőrségre. Szerencsére a titkárnő a vállalati párttitkár felesége volt, aki le tudott állítani ügyeket.
A ’80-as évek közepén már számítógépen állították össze az eredményértesítőket a Spartacusban. A programot Schulek János fejlesztette versenyről versenyre. Az 1988-as Tavaszi Spartacus kupa elnökének, Cser Krisztának emlékei szerint ez volt az első verseny, ahol a helyszínen kiprintelt listákat függesztették ki, felváltva ezzel a korábbi, végtelen hosszú kifeszített spárgára gemkapoccsal csíptetett cédulák rendszerét. Ez persze csak úgy valósulhatott meg, hogy Ribényi Imre vásárolt aggregátort és kölcsönözte a rendezésekhez. Ez akkor nagy dolog volt, de jött még más is tőle.
Megalakul a Flexo Spartacus SE
A rendszerváltás előtti évben Imre egy társával közösen privatizálta a FLEXO Gázszervízt. A név nem változott, magánvállalkozás lett. Egyre komolyabb cégekkel kötöttek karbantartási, szerelési szerződéseket. Eközben a Tájfutó szakosztály ekkori fenntartója, a Gép- és Vegyipari Spartacus a sporttámogatások szűkülése miatt az önellátás irányába taszigálta szakosztályait.
Ribényi Imre mentette meg a tájfutókat azzal, hogy 1991. október 17-én megalapította a Flexo Spartacus SE-t. Persze nőttek a tagdíjak és csökkentek a juttatások, de az élet nem állt meg, mert évente jelentős összeget adott a szervíz és nyújtott más segítséget is.
Készíttetett Flexo Spartacus feliratú digitális rajtórát, táblákat, komplett rajtfelszerelést, miegymást. Az Egyesület elnöke persze Imre lett, aki sohasem volt figyelmes, engedékeny, inkább szangvinikus, rabbiátus. Folyamatos harcban állt régi sporttársaival, főleg a szakosztályvezetővel és az edzővel. Ha fel is fogták, de nem örültek annak, hogy már kapitalizmus van, az diktál, akié a pénz. A magánvállalkozó, ha némi adókedvezménnyel is, de a saját pénzét adta a klubnak, aminek ő is tagja, hát persze szeretne minél többet visszakapni belőle. Aztán sok vita és bő három év után Imre megunta a huzakodást, 1995 tavaszán visszavonta támogatását és átment a Fabulonba. Kapcsolatai persze nem szakadtak meg sparis sporttársaival, vállalkozásához mindig be lehetett kopogtatni. Amikor megszűnt valakinek az állása, azt felvette, mondjuk raktárosnak.
Imre jó szakember volt, komoly helyeken nagy munkákat is meg tudtak csinálni. Évekig dolgoztak a Készenléti Rendőrségnek is. Már bármit megvehetett magának, legfeljebb csak a fukarság tartotta vissza. Építkezésbe kezdett: Tudod, ma már tornyot építenek, meg kell a medence is a házba.
Imre a Fabulon SC-ben
Valkony Feri szívesen fogadta Imrét, mint anyagbeszerző jól ismerte a való világot, ő is a tájfutás megszállottja volt. Megértették egymást, kapcsolatuk, mondhatni barátságuk tartósnak bizonyult. Egy szlovák versenyen járva kanyarodtak be a Zólyomi-várba, ahol Balassi Bálint született. Itt említette meg Imre, hogy családjukat rokoni szálak kötik a nagy katonaköltőhöz! Ezt elég meglepőnek tűnt tőle hallani. Balassinak egyébként igen kiterjedt felvidéki rokonsága volt. Az egri várvédő Dobó István anyai ágon volt nagybátyja, az erdélyi fejedelem Bocskai István pedig unokatestvére. Mindezektől függetlenül, ismerve Balassi Bálint heves harcikedvét, fékezhetetlen vágyait és érzelmi túlfűtöttségét, könnyen lehettek közös génjeik.
1999-ben szűnt meg a Fabulon. Közösen alapították meg a Kőbányai Tájfutó Klubot.
Imre szívesen járt újra versenyekre. Fuvarozott másokat is. Büszkén mutogatta újabb autóit. Vett lakókocsit, amivel nyári verseny körutakat tett. 2002-ben a szlovák Karszt kupán ünnepelte 60 éves születésnapját. Minden magyar szenior a vendége volt. Ekkor már voltak térdproblémái, mégis ott akart lenni minden jelentős versenyen.
A lakókocsinak nagy hasznát látták versenyrendezéseknél is. Akár több napra is kiállt a terepre, ott alhattak a felvezetők. Vett egy narancssárga, felfújható trendi célkaput is, ami még ma is megvan, kölcsönözhető. Fotó: Máthé Pisti képe a 2006-os Postás kupán készült.
2007-ben az emlékezetes pusztavámi Országos Egyéni bajnokságon már zajlott az ünnepélyes eredményhirdetés, amikor a dobogó mögötti befutón feltűnt Imre. Verejtékező arca fájdalmas redőkbe torzult. Minden erejét megfeszítve, sántaróka bicegéssel közelített a cél felé. Minden szempár felé fordult. Aztán két tenyér összecsapódott, meg még kettő, meg még kettő, végül mindenki őt tapsolta: őt, aki végigküzdötte a versenyt!
Fotó: Máthé István
A 2009-es Miskolci Tájfutó VB-re már lakóautóval jött, ezzel könnyebben lehetett mozogni, tolatni és még sok versenyre akart eljönni.
2010-ben a Kőbányai Sirály Tájfutó Klub nevet vették fel, amikor egyesültek a Sirály SE Tájfutó szakosztállyal. 2012-ben a Kőbányai Sirály rendezte az Országos Hosszútávú Bajnokságot Béren. Ez volt az első mezőnyrajtos, pontbegyűjtéssel kombinált HOB. A rajtot, mint mindig, itt is Imre csinálta, a pályakitűző Gyurkó Laci volt. A versenycuccokat már magánál tartotta, ha jöttek kölcsönkérni, először a nappaliba mentek, hogy megmutassa a 3XL képernyős TV-t, a videot, meg az egyéb trendi cuccokat, gazdagságát.
Az MTFSz adatbázis szerint Imre 2013-ban indult utoljára versenyen, amikor már Silvanus Sportegyesület volt a nevük. Azért még eljárogatott szerdai kisversenyekre. Ha nem is ment ki a pályára, feleségével a kutyát sétáltatták, és vittek kis összecsukható széket magukkal.
A munkát nem hagyta abba. Pár éve adták el társával a céget, de még bejárt segíteni. A Flexo tehát működik tovább, a régi kollégák is maradhattak.
Imre ugyan kerekesszékes lett, azért még szívesen autózott, a Merdzsót maga vezette. Ácsorogni már nem tudott, Saci temetését is a kocsiban ülve nézte végig.
Utóbb sokat időzött Siófokon, a toronyház teraszáról gyönyörködött a Balatonban. Itthon váratlanul érte a halál, este még jól volt, másnap reggel, december 8-án összeesett és már nem kelt fel.
81 évet élt.
Mozgalmas élete egy nagy görcsös akarás volt, többet tett, mint más 200 év alatt sem tett volna.
Nehéz, érdes, bizalmatlan ember volt, több haszonlesővel, mint baráttal.
Sokat tett a tájfutásért is - köszönetet soha nem kapott.
Nyugodjék békében!
Köszönetet mondok mindenkinek, aki sporttársunkkal kapcsolatos emlékeit megosztotta, gazdagítva ezzel Ribényi Imre rendkívül mozgalmas életútjáról készített visszaemlékezést.
Boxi
