Eltávozott körünkből Koronczay László, aki a természetjárásból kisarjadó tájékozódási versenyzés folyamatának nemcsak részese, de alakítója volt: válogatott versenyző, az 1962-es első Európa Bajnokság résztvevője, a hazai térképhelyesbítés úttörője.
Koronczay László
Csáktornya, 1941. augusztus 10. - Budapest, 2024. november 6.
1955-ben mint a budapesti Kölcsey Ferenc gimnázium tanulója jelentkezett a Bp. Szikra természetjáró szakosztályába, ahol a tagságot főleg a Petrik Lajos Vegyipari Technikumból szervezett tanulók és a már végzettek alkották, néhány idősebb turista mellett. Anyagi okokból csak a közeli hegyekbe kirándultak. A versenyzés azért volt vonzó, mivel ezáltal távolabbi helyekre is el lehetett jutni. A Szikrában egyébként is élénk volt a versenyélet. Ekkor nevezték ki Kővári Endrét a Szikra Sportegyesület országos „természetjáró versenyzési szakelőadó” pozícióba. A Szikra SE a korabeli sportigazgatás rendszerében a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének volt országos sportegyesülete, amelyhez a nyomdaipari dolgozók üzemi sportköreit is hozzákapcsolták. Az Egyesület központi sportköre a Bp Szikra volt.
1956-ban a Bp. Szikra különösen szép eredményeket ért el a versenyzés terén. Többek között megnyerték a Budapesti I. osztályú ifi bajnokságot, másik ifi csapatuk a Bp-i II. osztályú ifi bajnokságon lett ezüstérmes. Amelyik hétvégén nem volt verseny, akkor sziklát másztak a Pilisben, vagy barlangásztak. Keresték a természetjárás minden kihívását és megélték a felfedezések örömét. Legnagyobb siker a nyári Balatoni kupa begyűjtése volt, amit a Keszthelyi-hegységben, a Csereze-hegyen rendeztek. A Szikra csapat némi óvás után győzött és a vándorserleget a 15 éves Laci egy évig otthon őrizhette!
A Forradalom után megszűnt a Szikra, a tagok közül többen nyugatra távoztak. A csapat itthon maradt része az újraalakult, patinás Bp. Typographia sportkörbe került. Itt minden versenyző kapott egy erős vászonból készült anorákot, hogy versenyeken az egységes megjelenést biztosítsák. A szakosztályban szinte csak az erősebbik nem volt képviselve. A társaságnak ezért kapóra jött Jávorka Péter ajánlata, hogy menjenek át a Bp. Pedagógusba, amelyet ő egy leánygimnázium tanulóiból szervezett. A végeredmény egy sikeres egyesület lett.
Az állomásos, időmérős versenyzés fokozatosan alakult át pontérintős formára. Ennek egy érdekes változatát a Vörös Meteor mutatta be az 1958-as Május 1. emlékversenyen, a Börzsönyben, Diósjenő – Királyháza térségében. A 6 fős csapatoknak 50 pontot kellett érintenie éjjel-nappali verseny keretében. Közben 2-2 fő tarthatott pihenőt a 3 kijelölt szálláshely egyikén. Az eredményt a csapat utoljára célba ért tagjának ideje adta. A Pedagógus II. csapata, amelynek Laci is tagja volt, 331 perc alatt ért be. Fölényesen győztek a Bp Spartacus, a BVSC és az országos bajnok MAFC előtt. Öt csapat hibapont nélkül teljesítette a versenyt! Így a helyezések sorrendjét csak az időkülönbség dönthette el. Győzött a gyorsaság, vagyis a versenyből mindenáron száműzni vágyott futás!
Kunsági Viktor a Természetjárás újság főszerkesztője, aki a helyszínen követte az eseményeket, szerkesztőségi cikkben fejezte ki aggódását a nem kívánt fejlemények miatt: „… vajon helyes-e ez az út? Járjunk-e az Orientierungslauf (tájékozódási futás) útján, gumitalpú cipőben, vászonoveralban, elvesztve mindinkább a természetjáró jelleget?
Mert ha igen a versenyzők válasza, akkor tisztázni kell a természetbarát mozgalomhoz való viszonyukat. Úgy érzem, annál a pontnál vagyunk, amikor hamarosan teherré válik az erdei futóverseny – a szövetség; illetve a természetbarát mozgalom – a versenyzés számára.”
A cikk megjelenése után véget nem érő levélcsata indult a lap hasábjain, ahol a sportág prominenseinek véleményéből éles ellentét rajzolódott ki a versenyzéspártiak és az eszmei természetbarátok között. Az elvi vita hátterében anyagias szempontok is megjelentek. Jávorka Péter írta le először a versenyszakág különválásának gondolatát.
A Vörös Meteor 1959-ben is pontbegyűjtő rendszerben rendezte meg a Május 1. versenyt, ezúttal a Nagy-Kevélyen. Az érintendő pontokat már előző este megkapták a 4 fős csapatok, hogy elosszák egymás között. Zuhogó esőben felázott talajon 12 ifi csapat közül Laciék győztek, a női versenyt is a Pedagógus nyerte.
Ez év májusában az Északi Tájékozódási-sport Tanács, a NORD Sandvikenben tartott konferenciát, a sportág nemzetközi szövetségének megalapítása céljával. Székely Miklós MTSz főtitkár a finn TUL Munkássport Szövetség meghívásával érkezett haza. Júliusban a Bp. Pedagógus delegációja utazott ki Finnországba, hogy elsőként tanulmányozzák a skandináv tájékozódási versenyzést. Utazásukról vetített képes előadásokon számoltak be, tapasztalataik adtak lendületet és célt a futótájékozódás hazai megteremtésére.
Koronczay László ebben az évben kezdte meg tanulmányait a BME Vegyészmérnöki Karán. A korabeli átigazolási kényszernek köszönhetően a MAFC-ban folytatta a versenyzést. Az ifjúsági korhatár 19 év volt, ezért 1960-ban még ifiben versenyzett. Tavasszal a Budapesti ifi egyéni bajnokságon a 2. helyet szerezte meg, klubtársa Bátky Lajos mögött. Az őszi Bp-i csapatbajnokságot megnyerték. A következő hétvégi Országos ifi CSB-n másodikok lettek a Bp Spartacus mögött.
Ahogy eddig, felnőtt versenyeken is indult csapattagként. Almás Károllyal párban megnyerték a November 7. verseny éjszakai szakaszát, összetettben ezüstérmet kaptak. Az évzáró Egyetemi és Főiskolai bajnokságon, éjjel-nappali egyéni versenyben a 6. helyet szerezte meg. Eredményei alapján már érett versenyzőnek számított, ekkor kaphatta a Tarhonya becenevet.
Itt kell megemlíteni, hogy az 1995-ben a Babits Kiadó 3 kötetes Ki kicsoda a magyar sportéletben című összeállítása hibásan közli Koronczay László sportklubjainak sorát. A téves adatokat dr. Vizkelety 2003-as Ki-kicsoda könyve is átvette. Az itt közöltek a hitelesek!
A MAFC csapata 1956 előtt Műegyetemi Haladás néven versenyzett, már 1952-ben országos bajnokságot nyert, ettől kezdve az ország legjobbjai közé tartozott. 1957-től pedig megszakítás nélküli bajnoki sorozattal büszkélkedhettek. Tarhonya tájfutó sikerei itt teljesedtek ki. 1961-ben tagja volt az OCSB ezüstérmes nagycsapatnak. 1962-ben meghívták a válogatott keretbe, amely a Norvégiában rendezendő első Európa Bajnokságra készült. Az év első versenyét a Bp Spartacus rendezte, amely egy zsíroshegyi felszíni szakaszból és a Solymári ördöglyuk barlangi szakaszából állt. Győzött a MAFC II. csapata Koronczay – Kósa Csaba összeállításban. Az év tehát jól indult.
Ismerve a hazai és a skandináv versenyzés közötti hatalmas különbséget, a szakvezetés csak két dologra fókuszált. Az első osztályú versenyeken megszűntek az együtt haladó részlegek, mindenkinek egyénileg kellett tájékozódni, valamint nagyobb súlyt kapott a fizikai felkészítés. A válogatott számára az edzőversenyek, hétközi technikai edzések mellett a Népstadionban heti rendszerességgel futóedzést szerveztek.
Az EB előtt első alkalommal készülhetett a keret a Tatai edzőtáborban. A felkészülés záróeseményét, a nemzetközi Budapest kupát az Edzőtábortól északra eső terepen rendezték meg, ahol a legjobb időt Vörös István érte el. Eredményét nem vették figyelembe a kiutazó keret összeállításánál, feltehetően a rendezés hibája miatt. A keret egyik legjobbját, Schönviszky Györgyöt egy zavaros fegyelmi ügy miatt zárták ki az utazó csapatból. Az így megüresedett helyre az utolsó pillanatban ugrott be a fiatal tartalék Koronczay.
Az Európa Bajnokság finoman tagolt és mindenütt kővel borított, számunkra ismeretlenül vizenyős terepe sokkolta a magyarokat. Az EB pálya szinte megoldhatatlan feladatot jelentett, amivel Skerletz Iván, a csapat legjobbja, győztesidő + 68 percen át küzdött. Csalódása óriási volt. Itthon senki sem számított a skandinávok ilyen hatalmas fölényére. Mégsem a bűnbakkeresés, hanem a hazai versenykultúra előtt megnyíló távlatok hatották át a sportágat. Új célok fogalmazódtak meg, új erők lendültek munkába. A csapatvezető Székely Miklós főtitkár az MTI-nek adott diplomatikus nyilatkozatában Skeci teljesítményét szép eredménynek minősítette, mivel ez volt a legjobb a baráti országok versenyzői között.
Tarhonya elsőéves felnőttként, 2-es rajtszámmal szépen helyt állt. Egyéniben és váltóban is a második legjobb magyar időt futotta. Külön kiemelhető a magyar csapat váltóban elért 6. helye, még akkor is, ha ezt csak bemutató számként rendezték meg. Nem volt része az EB hivatalos programjának. Életének hatalmas eseményeként élhette meg a norvég EB-t. Ezt bizonyítja, hogy több más relikviával együtt begyűjtötte és egy üres térképre berajzolva megőrizte a férfi és női váltó futamok pályáit. Ezzel egy olyan sportágtörténeti kincset hagyott számunkra hátra, amely nem található meg a legnagyobb tájfutó tartalomszolgáltatók honlapjain sem.
Az Egyetemi és Főiskolai bajnokságokon Tarhonya stabil csapatemberként két arany és egy ezüstérmet nyert, egyéniben csak 1962-ben állhatott fel a dobogóra egyetemi évei alatt. Kupaversenyeken biztos versenyzéssel több csapatsiker részese volt. 1963-ban a BHSE emlékezetes pusztavacsi versenyén, amelyre az MN Térképészeti Intézet először készített színes, nyomtatott versenytérképet, Szarka Ernővel és Valtinyi Lászlóval nyerték el a Honvéd kupát. Novemberben a dobogókői Hegyi maratonon másodikként futott be a pályacsúcsot felállító Skerletz Iván mögött.
Horváth Loránd, a MAFC aranykorának sokszoros bajnoka, 1962-ben fejezte be versenyzői pályafutását, távozásával a csapat az országos bajnoki rangsorban a 4-5. helyre csúszott. Ez is motiválhatta Tarhonyát, hogy térjen vissza korábbi egyesületébe.
Koronczay kolléga 1964. nyarán vette kézhez vegyészmérnöki diplomáját, ősszel már a Bp Pedagógus színeiben futott az országos bajnokságon, ahol a ezüstérmet szereztek Deseő László, Kővári Endre és Budai János csapattársaival. Válogatottként versenyzett Lipcsében a Vásárvárosok kupáján. A visegrádi nemzetközi November 7. kupán legjobb magyarként harmadik lett a két csehszlovák válogatott, Novotný és Galík mögött.
Tarhonya megerősítette pozícióját a válogatott keretben, amelynek 1966-ig maradt tagja. Legszebb eredményeit 1965-ben érte el. Júniusban Zánkay Andrással elnyerték a Mátra kupát. A következő hétvégén válogatottként részt vett egy NDK-beli nemzetközi kupaversenyen, ahol Nyáry Tamás és Schönviszky György csapattársaival bronzérmet nyertek.
Az őszi országos egyéni – csapatbajnokságon megnyerte a karancsberényi éjszakai fordulót, négy forduló után Kácsfürdőn felállhatott az egyéni bajnoki dobogó harmadik fokára. A harmadik forduló eredményét, azonban megóvták, megfellebbezték, végül hosszas huza-vona után törölték. A bajnokság eredményét hónapokkal az eredményhirdetés után megváltoztatták. Tarhonya ezáltal az ötödik helyre csúszott. Az érintettek közül egyedül ő volt az aki bajnoki érmét átadta Rezesnek, annak, akit a hivatalos eredmény szerint illet. Persze nem azonnal, hanem bő 40 évvel később, az akkori Tájfutó klub egyik összejövetelén. Az 1965. évi bajnok, Őrsi András azóta sem kapta meg érmét – klubtársától.
Az itt említett pár év során történt az a fordulat, amely lezárta a természetjáró tájékozódási versenyzés korszakát és az 1963-as versenyszabályzat kiadásával szabad utat nyitott a tájékozódási futás fejlődéséhez. Ehhez elengedhetetlen volt a korabeli térképszemlélet gyökeres megváltoztatása. A térképre érthető módon, mint adottságra tekintettek. Az számított jó versenyzőnek, aki a térkép hiányosságai, sőt akár annak hibái ellenére is el tud jutni A-ból a B pontba. A futó tájékozódáshoz viszont olyan térkép kell, amely segíti a gyors haladást, hűen ábrázolja a teljes úthálózatot, feltünteti az akadályokat, a futhatóságot és minél pontosabb képet ad a domborzati formákról. Kővári Endre, Amigo rajzolt át először térképeket, a jobb olvashatóság érdekében. Aztán az 1963. szeptemberi Damjanich üldözéses versenyre készült el az első, kimondottan tájékozódási verseny céljára helyesbített térkép a Vadaskertről, Deseő László és Monszpart Sarolta közreműködésével. Őket követte Koronczay László, aki a Farkashegyi repülőtér környékéről készített térkép vázlatot, norvég sziklajelöléssel. Ld.: http://lazarus.elte.hu/tajfutas/naptar64/1964-1025_%20budapesti_ifjusagi_kupa_bemeroterkep.jpg
Ő alkalmazta először a pantográfot az alaptérkép felnagyításához, dolgozott a terepen, valamint sorozatban rajzolta a mások által javított térképeket. Így készült a MAFC 1964. áprilisi, Csomád és Mogyoród közti Kilián versenyének térképe. A következő lépés volt az edzéscélú kistérképek színes nyomtatásához szükséges színrebontása. Ezek Szőnyi László BTSz elnök egyetértésével, Magyarszéky Béla titkár nyomdájából kerültek ki 1965-ben. Tarhonya rajzolta a nagy méretű Budapesti Edzőpálya I. térképet, amely hosszú éveken át szolgálta a fővárosi utánpótlás nevelést. Színes térképet készített az 1965-ös inárcsi Földes Ferenc váltóversenyre és bejezte az Amigóval együtt elkezdett, börzsönyi Szent Mihály-hegy – Törökmező térképet.
Külön lapon kell említeni a Skerletz Iván nevével fémjelzett 1965. évi Egyetemi és Főiskolás bajnokság térképét, amelynek helyszínelésében mások mellett Tarhonya is részt vett. A Lajosforrás térkép számtalan kiadást megélt, mondhatni egy generáció nőtt fel rajta, mivel a lepusztult vulkáni terep domborzatának korábban nem látott finomságait is szépen ábrázolta. Ez úgy történhetett, hogy egy merész ismeretlen megszerezte a szigorúan titkos katonai térkép 5 méteres szintvonalrajzát. Tarhonya is benne volt ebben a körben. Szerencsére itt nem bukott meg senki, máshol sajnos igen, mivel egyre bővült ez a partizán mozgalom.
1966-ban Lacit ott találjuk a válogatott névsorában, de egyre ritkábban jelenik meg versenyeken. Minden bizonnyal a családalapításra koncentrál, hátrébb tette a tájfutást.
Azért még vannak tervei: elhatározza, hogy átigazol a Bp. Honvédba, a nagy lehetőségek egyesületébe. A BHSE a fiatal tehetségek gyűjtőhelye, akik a kötelező katonai szolgálatot sportszázadban teljesíthetik. Évek óta ott vannak az OCSB dobogóján, továbbá színvonalas nemzetközi versenyt rendeznek, egyedi térképekkel!
Igen ám, de a Pedagógus nem adja ki legjobb versenyzőjét, ezért a korabeli szabályok szerint egy évet ki kell várnia. Egy év kihagyás az élsportban hatalmas kiesés.
A Honvéd számít rá, de 1968-ban már nem hiányzik neki a kemény edzés, nem indul versenyeken. 1970-ben jelenik újra, a MAFC színeiben, II. osztályú versenyeken. 1972-ben szükség van rá az OCSB-n, a csapat a 11. helyen zár. Még évekig indulgat kisebb versenyeken, de már csak hobbiból.
Régi sporttársaival, első klubja, a Szikra tagjaival, köztük az emigrációban élő Kővári Endrével élete végéig ápolta a kapcsolatot.
Vegyészmérnökként változatos szakmai karriert futott be. Hosszabb időt a rendkívül kreatív Anyagmozgatási és Csomagolási Intézetben töltött, ahol 1975-től foglalkozott veszélyes áruk szállítási szabályainak honosításával. Ennek nyomán csatlakozott Magyarország az ADR genfi egyezményéhez 1979-ben. A '80-as években ENSZ kiküldetés keretében több hónapot töltött Jamaicában és Afganisztánban mint csomagolási szakértő. 1990-ben családi vállalkozásként megalapította a Korytrade Kft-t, amely reklám ajándéktárgyak gyártásával, forgalmazásával, cégesítésével műszaki fordítási, könyvkiadói és szakértői tevékenységet is folytatott. Szakmailag ezen a területen találkoztunk össze, amikor a ’90-es évek vége felé szervezetemhez telepítették a veszélyes árut szállító közúti járművek útvonalkijelölését. Aztán nyugdíjasként volt időnk kitárgyalni a ’60-as években készített első versenytérképek helyesbítésének partizán akcióit.
Végezetül köszönetet mondok Koronczay Dávidnak aki biztatással és értékes adatokkal segítette ezen tájfutó életrajz összeállítását. Nagy segítségemre volt Koronczay László Hogyan lesz a turistából versenyző? című 2008-as visszaemlékezése is.
Bozán György
2025. április
