(1952. VI. 1.-2020. II. 17.)
Kedves tájfutó Barátaink, Sporttársaink!
Ezúton tudatom Veletek, hogy Kéki Miklós - 42 évig életem társa, András
és Norbert fiam édesapja - 2020. február 17-én, hosszan tartó, igen
súlyos betegségében elhunyt.
Mikinek családján kívül és mellett a tájfutás jelentette élete igazi
értelmét. Versenyzőként, térképhelyesbítőként, rendezőként, rövid ideig
edzőként szolgálta szeretett sportágát. Munkahelyi elfoglaltságai
növekedésével, majd édesanyja napi ellátásával nem maradt ideje az aktív
sportolásra. Ezekben az években a "Tájoló" újságból követte a tájfutó
élet eseményeit. Amikor lehetősége nyílt a visszatérésre, nagy
igyekezettel, lelkesedéssel kezdett újra a sportoláshoz. Váratlan
betegsége csaknem véget vetett terveinek. Ő a nehezebb utat választotta,
a kezelések, fájdalom, egészségügyi problémák mellett is versenyző
maradt, bízva a sport gyógyítóerejében. Ehhez a küzdelemhez a lelkierőt
a közösségtől, Tőletek kapta: biztató szavakban, vigasztalásban,
segítőszándékban. Köszönet érte!
Sajnos betegsége egyre erősödött, az ereje pedig fogyott. Az elmúlt év
második felében már csak kísérőként de még eljutott néhány versenyre.
2020-ra is tervezett - reménykedve - baráti beszélgetéseket,
találkozásokat, "jelenlétet". Erre már nem kerülhet sor.
Örülnék, ha nevét hallva, rá gondolva, szép emlékeiteket őriznétek meg Róla!
Kékiné Lovász Márta
Klubtársa, Felföldi Károly emlékezik rá:
"Február 17-én elhunyt egyesületünk tagja, Kéki Miklós tájékozódási futó versenyző, térképhelyesbítő, verseny rendező.
Kéki Miklós 1952. június 1-jén született Hajdúnánáson, ahol általános és középiskoláját végezte. 1980-ban Budapesten magasépítő mérnöki diplomát szerzett az Ybl Miklós Műszaki Főiskolán. 1978-ban kötött házasságot klubtársával, Lovász Mártával. Két fiuk született, ők ugyancsak a tájékozódási futó sportágat űzik.
Miklós a sportággal Budapestre kerülésével ismerkedett meg. Egyesületei a BSE, Postás SE majd a BEAC voltak. 1976-1980 között találkozunk nevével a különböző országos bajnokságokon. Első osztályú minősítést is szerzett. A versenyzés mellett neve feltűnt mint térképhelyesbítő is, pl. az 1981-es kunfehértói Nemzetek Versenye térképen (Jánoshalma), az 1983-as világbajnokság térképén (Sátor-magas) és tartalék térképén (Csabrendek), ezeken kívül számtalan más nagy térképen. Emellett tevékenyen részt vett a versenyrendezésekben is. Az 1990-es évektől munkahelyi elfoglaltságai miatt háttérbe szorult sportági tevékenysége. 2010 körül ismét aktivizálta magát, mint szenior versenyző és 2013-ban családjával a Szegedi Bokorugró TSE-be igazolt. Emellett visszatért a térkép javításhoz is, mintegy 10 térkép javításában vett részt. Ugyanakkor régi sporttársaival rendszeresen részt vett a Postás SE versenyeinek lebonyolításában, sokszor a háttérben meghúzódva. Új klubjában a szenior országos bajnokságokon többször dobogós vagy pontszerző helyeket szerzett csapat vagy váltó formában.
Élete utolsó évei a betegséggel való küzdésből álltak. Nem panaszkodott, csak bizalmas beszélgetéseken szólt egészségügyi problémáiról. Valami hihetetlen akarással küzdött a gyógyulásért, és bízott a sport gyógyító erejében. Hallatlan akaraterővel, romló egészségügyi állapottal vágott bele a múlt évi Országos Éjszakai és Egyesületi Váltóbajnokság térképének elkészítésébe és a verseny megrendezésébe.
Miklós egy segítőkész, határozott, jó kedélyű, igazi sporttárs volt, akivel jókat lehetett beszélgetni a sportágról, amelynek elkötelezett híve volt, a világ dolgairól. Akik jobban ismertük egészségügyi állapotát, csak csodáltuk kitartását, bizakodását. A múlt év második felében már nem állt rajthoz, állapota hol romlott, hol bizakodásra adott okot, de végül is betegsége legyűrte.
Álljon itt Pál apostol második levelének részlete: Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.
Búcsúznak Tőled klubtársaid, tájfutó ismerőseid, sportbarátaid. Nyugodj békében!"