Harrach Walter (Szombathely 1924. 10. 18.– Budapest 2022. 08. 19.)
Gyermekéveit jórészt Bécsben töltötte, anyanyelve a német volt. Iskoláit Szombathelyen kezdte, ekkor tanult meg magyarul. Az első év végére kitűnő tanuló lett. A szünidőt nagyszüleinél töltötte. Nagypapájával járta az erdőt, gyűjtötték a gombát, megismerte és megszerette a természetet. A szép nyaraknak az Anschluss vetett véget. Ekkor következtek az itthoni cserkésztáborozások, az élményt adó túrák. Tanulmányait a budapesti József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen kezdte, vegyészmérnöknek tanult. Évfolyamát 1945 februárjában Drezdába telepítették át, ahol átélték a város szörnyű bombázását, aztán csak karácsonyra vergődtek haza. Mivel „nyugatról” tértek vissza igazoló bizottsági eljárás lefolytatása után fejezhették csak be tanulmányaikat. | |
Első munkahelyén lépett be a Közalkalmazottak Sportegyesületének Természetjáró szakosztályába, ahol olyan emblematikus személyek voltak klubtársai, mint dr. Vizkelety László, későbbi országos bajnok, versenybíró, sportvezető, dr. Dworák József első szakírónk, aki 1951-től a budapesti Szövetség elnöke lett. A klubban élénk túraélet folyt, versenyeken vettek részt és fiatalok számára oktatótúrákat szerveztek. Obernyik Ede, a KaSE akkor még befolyásos vezetője a feloszlatott MTE dobogókői Eötvös Loránd turistaházat is megszerezte a klubnak. | |
Harrach Walter a KaSE színeiben szerezte első versenyérmét 1948-ban. A versenyt az MTSz megbízásából, Berend Ottó vezetésével a Duna Sport Club rendezte december 12-én. Az eseményen a korabeli újsághír szerint 200-an vettek részt. A tájékozódási feladatok megadásánál először itt alkalmazták az állomások helyének csak irány- és távolság értékkel való meghatározását. A rendkívül sűrű köd és csúszós terep miatt csak 9 csapat teljesítette a pályát. Walter pedig megérezhette a sportsiker ízét. Itt érdemes megemlíteni, hogy Berend Ottó nevéhez fűződik az 1935-ös, első tájékozódási terepgyakorlat megrendezése, továbbá 1970-ben ő lett a Spartacus tájfutók elnöke. |
|
A polgári sportegyesületek feloszlatása után 1950-ben az UVATERV elődjéhez, az Állami Mélyépítési Tervező Intézet SE-hez igazolt, ekkor már Dorogon a Karbidgyárban dolgozott, mint vegyészmérnök. 1951-ben hívták Mosonmagyaróvárra, az akkor alakult Műkorundgyárba. Bár azt sem tudta, hogy mi az a műkorund, de elvállalta, mert lakást is adtak. Végül egész életében ezen a területen dolgozott, beleértve a timföld-, kádkő-, és alumíniumgyártást is. Mosonmagyaróvár közelében csak szerény erdőfoltocskák találhatóak, mégis igen aktív természetjáró szakosztály működött a városban. Az MTSz tagsági bélyeggel rendelkezők, elsősorban a versenyekre utazók ugyanis vasúti kedvezményt kaphattak. A kedvezmény a csapat minősítésétől függött. „Országos” versenyre csak I. osztályú csapat utazhatott, a többiek területi, vagy helyi versenyeken indultak. A csapat minősítését az „osztályozott” bajnokságok szintjein lépkedve kellett kivívni, vagy lehetett elveszíteni. A versenyrutin megszerzéséhez háziversenyeket rendeztek, valamint igyekeztek minél több kupaversenyen indulni, ahol az értékes minősítési pontokon kívül finomművű rekeszzománc jelvényeket is lehetett kapni. A jó szereplést érmekkel jutalmazták. Harrach Walter hagyatékában 37 jelvény és 14 érem maradt fenn. Öccse Harrach Péter is versenyzett, versenybíróként, rendezőként tevékenykedett Szombathelyen. A Pécsi Bástya 1955. 07. 03.-i III. Béke verseny jelvénye, a Zsongorkői lelátóról. |
|
A sportélet gyakori átszervezése miatt, attól függően, hogy éppen ki finanszírozza a sporttevékenységet, időről-időre változott a móvári versenycsapat neve. Harrach Walter igazolványaiban ilyen nevek szerepelnek időrendben: Mosonmagyaróvári Timföld Szikra, Mosonmagyaróvári Torna Egylet (MTE), Mosonmagyaróvári Timföld és Műkorundgyár Torna Egylet, Vegyipari Dolgozók Szakszervezete Természetbarát Egyesület Mosonmagyaróvári Osztály (VDSzTE), Mosonmagyaróvári Torna Egylet, Mosonmagyaróvári Timföld Torna Egylet (MOTIM TE). | |
Harrach Walter 1957-ben lett első osztályú versenyző, ekkor nyerték meg az MTE csapatával a Dunántúli Bajnokcsapatok Döntőjét, amivel feljutottak az OCSB-be. Ezt a sikert két év múlva megismételték. A korabeli versenyélet egyik színfoltja volt a pihentagyú budapestiek ötleteként rendezett Házaspárok versenye. Ezen a győztes házaspár klubja rendezhette a következő évi versenyt. 1961 volt az év, amikor első vidéki klubként a móváriak rendezhettek „országos” versenyt. 1962-től saját versenye is lett az MTE-nek, a Gyenes György verseny, amit az elhíresült mosonmagyaróvári sortűz után meglincselt százados emlékére rendeztek évtizedeken át, többnyire bakonyi terepeken. |
|
A Műkorundgyár három műszakban a dolgozott, ezért Harrach főmérnök 5-6 óra között kezdett a gyárban, hogy az éjszakásokkal még találkozzon, aztán későn fejezte be, hogy a következő éjszakai műszakot is beindítsa. Egyébként mindig a turista közösségnek élt, számtalan túrát vezetett. Gyermekei iskolai kirándulásait is a természetjáró szakosztály keretében segített lebonyolítani. Egyszerűen az egész osztályt beléptették a szakosztályba, s így sok kedvező lehetőség nyílt meg előttük. Lelkes híve volt a tájékozódási versenyzés fiatalok körében való elterjesztésének, ezért sok népszerűsítő versenyt rendezett, amibe mind a négy gyermekét bevonta. Aki éppen nem futott, az segített Bambit osztani, adminisztrálni vagy pontőrködött. Szívesen emlegette azt a bakonyi (várpalotai?) eseményt, ahol 1969-ben nagyobb fia először indult komolyabb versenyen, mégpedig egyedül és utolsó rajtolóként, mert nem volt csapattársa. Így is megnyerte az ifik versenyét, a papa meg felnőttben győzött. A tiszteletdíjakat különös büszkeséggel őrizték. (1963-as Meteor kupa érme) |
|
A tájfutással való kapcsolata 1973-ban ért véget. A család ekkor költözött fel Budapestre, mivel az Alumíniumipari Tröszt új kihívást jelentő szakértői megbízást kínált Walternek. Ez az időszak a magyar alumíniumipar fénykora, beleértve a kutatás, kitermelés és gyártás folyamataiba való nemzetközi szintű komplex bekapcsolódást. Walter UNIDO szakértőként a harmadik világ távoli országaiba is eljutott. Tevékeny tagja lett az akkor nagy tekintélyű Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnek. Szakcikkeket írt. Nyugdíjba vonulása a rendszerváltás idejére esett. Aktivitása nem csökkent, új célok felé fordult. Német tudása és egyházi kapcsolatai révén kapcsolódott be a Kolping-mozgalomba, amiért évtizedeken át dolgozott, tolmácsolt, szervezett, segített. Élete utolsó éveit is saját lakásában tölthette, rendezgette cikkeit, a műkorundgyártás történetén dolgozott. Unokái, dédunokái fejlődését igyekezett követni, akik közül többen aktív tájfutók. Egyikük Morandini Viktor sokszoros magyar bajnok, jelenleg a Tabáni Spartacus elnöke. Walter örömére szolgált, hogy tájfutó múltjáról is beszélhet, gondosan megőrzött verseny relikviái felkerülhetnek a Lazarus honlapra. Ereje fokozatosan fogyott, de érdeklődését és tiszta gondolkodását az utolsó hónapokig megőrizte. |
Nyugodjék békében!
Bozán György
2022-10-10