(1942-2014)
Nehéz dolog megemlékezni egy sporttársról és jó barátról úgy, hogy az ötvenöt éves korosztálynál fiatalabbaknak
előbb hosszasan ne kelljen taglalni a tájfutásban és
a BEAC-ban eltöltött éveit, és az ottani szerepét. Ez már
a sportág történelmének a része.
Ungváron született, ahonnan édesapja orvosi szolgálati
helyeit követve a Hernád-folyó menti Zsujtán és
Berentén élt, majd a miskolci Földes Ferenc Gimnázium
elvégzése után egy évig bányász volt. Kazincbarcikáról
friss ipari felsőfokú végzettséggel érkezett Budapestre
és Veszprémben szerzett egyetemi diplomát. A némi
atléta múltú fiatal embert Bajusz hozta le a BEAC tájékozódási
szakosztályába. Versenyzőként kevés sikert
ért el, de rendkívül gyorsan kiderült szervező készsége,
gyors döntési képessége és emberi kapcsolatokat teremtő
jó tulajdonságai. Vörös Istvánnal, Garay Sándorral
együtt ő vette a hátára a szakosztály vezetését. A klub
hamarosan az egyik legnagyobb és legsikeresebb lett
az országban. Válogatott versenyzők és nemzetközi
sikerek, kiváló utánpótlás és több tucatnyi olyan versenyző
verbuválódott az irányítása alatt egybe, akiknek
a szellemi közösség legalább annyira fontos volt, mint
maguk a sportsikerek. Így tudott kialakítani egy sikeres
térképhelyesbítő gárdát, egy megbízható, bajnokságokat
rendező, és jeles nemzetközi versenyt szervező csapatot.
Még magánélete is összefolyt a sportág mindennapjaival.
Lakóhelye a pasaréti Balogh Ádám utcában a tájfutó
élet egyik nem hivatalos, de fontos központja lett.
Komoly megbeszélések, de ha a sportszerű élet megengedte,
akkor hajnalig tartó bulik színhelye. Más klubok
tagjai, külföldi versenyzők és sportvezetők megbízható
partnere, akik előtt az ajtója minden helyzetben nyitva
állt. Élettársat is a BEAC-osok közül választott: Piróth
Eszterrel kötött házasságát csak halála szakította meg.
Két gyermekük Eszter és András.
Ez az időszak, a hetvenes évek fordulója és az első fele
volt a mai értelemben vett versenysport kialakulásának
ideje. A szervező képességét az egyetemi sportklub
vezetőségében és a szövetségben is megmutatta.
Jelentős támogatást kapott tőle Skerletz Iván főtitkár az
új sportág kialakításához, megerősödéséhez és elfogadásához,
egy ideig az MTFSz Nemzetközi Bizottságát
is vezette.
A hetvenes évek közepén egy sikeres szakosztályt és egy
lendületben lévő sportágat hagyott ott, képességeit a
műszaki életben, a papír- és gépiparban, majd az ország
műszaki fejlesztésében kamatoztatta hasonló sikerekkel.
A BME-n doktorált, a csepeli Papíripari Vállalatnál
majd két évtizedig volt gyárigazgató.
Mi, akik napjainkban nosztalgiával gondolunk vissza
sziporkázó, energiáktól teli csapatszervező képességére,
biztos és sikereket hozó döntéseire, most is érezzük
hiányát a sportágban.
A fiatalabbak, akik már nem ismerhették, gondoljanak
egy rövid ideig arra, volt valamikor, negyven egynéhány
éve egy elhivatott, a tájékozódási futást önzetlenül
szerető és támogató csapat, köztük Dezső, akik megalapozták
sportágunkat, biztos körülményeket teremtve
a továbbéléséhez és sportsikerekhez! Ha a sikerek szerényebbek,
mint ők szerették volna, az bizonyos, hogy
nem őrajtuk múlt.
Temetése 2014. augusztus 4-én volt a lágymányosi
Magyar Szentek Templomában. Több száz tisztelője
között ott voltunk számosan tájfutók, akiknek még
most is nehéz elfogadni eltávozását.
Sikhegyi Ferenc
Tájfutás, 2014/5