A tájfutás egy kis sportág. Ha az utcán megkérdezünk húsz embert, szerinte mi az a tájfutás, a többségük még talán sejti, hogy ez valamilyen sport, de hogy pontosan miként zajlik, talán egy ember tudja közülük. Ám aki ismeri, az tudja, hogy ez a sportág a leginkább természetközeli, és ezért talán az egyik legegészségesebb sport, amely igen komoly fizikai és egyben szellemi erõfeszítést igényel a sportolótól.
Sportpolitikai és sportüzleti szempontból e sportág példája jól jellemzi a kevésbé ismert, viszonylag tõkeszegény sportágak lehetõségeit és törekvéseit a terjeszkedésre, fejlõdésre, és ezáltal a profibbá válására. E sportágak egyrészt természetükbõl adódóan, másrészt a környezet nagymértékû megváltozása miatt nem követhetik azt az utat, mint például a labdarúgás, vagy más ma nagy népszerûségnek örvendõ sportágak. Saját erényeik kidomborításával meg kell találniuk azt a sajátos, sokszor egyedi utat, amely a sikerre vezet. A sikerre vezetõ út végcélja többségüknél jelenleg az Olimpia, mint a nemzetközi sportélet elsõ számú rendezvénye, ami mára egyben óriási üzletté is vált. Ám az odavezetõ utak sportágak szerint eltérõek lehetnek.
Én azért a tájfutást választottam, mert a fent leírtak alapján egyrészt tipikusnak tartom, mint ún. "kis sportág", másrészt nem elhanyagolható személyes kötõdésem sem e sportághoz.
Dolgozatomban elõször röviden bemutatom a sportágat, megpróbálom elhelyezni, kategorizálni a többi sportág között. A Nemzetközi Tájfutó Szövetség (International Orienteering Federation IOF) kialakulásának és mûködésének ismertetése után áttérek az IOF elmúlt idõszakbeli fõ törekvésének, az olimpiai szereplés feltételeinek az elemzésére. Kiemelem a fõ prioritásokat, értékelem a cél érdekében tett sikereket és kudarcokat. A dolgozat zárása elõtt felvillantok egy-két jövõbeni lehetõséget is a sportág számára.
Elöljáróban még szükségesnek tartom a tájfutás szó tisztázását. A sportág neve angolul orienteering, amely négy szakágból áll: foot-o, ski-o, mountain bike-o, és trail-o. Ezek magyar fordítása rendre tájfutás, sítájfutás, tájkerékpározás és kerekesszékes tájfutás. Ám magyarul a sportág összefoglaló neve, az orienteering megfelelõjeként is a tájfutás szót szokták használni, talán azért, mert a többi forma hazánkban csak sokkal késõbb terjedt el (sõt, a kerekesszékes tájfutás még meg sem jelent). Én dolgozatomban tájfutás alatt általában a sportágat (orienteering) értem, a szövegkörnyezet egyértelmûvé teszi, hogy hol van szó a szakágról (foot-o).

2 MI A TÁJFUTÁS?

2.1 A TÁJFUTÁS BEMUTATÁSA ÉS ELHELYEZÉSE A SPORTÁGAK CSALÁDJÁBAN

A tájfutás lényege egy mondatban: a versenyzõ egy számára ismeretlen terepen egy tájoló és egy térkép segítségével a lehetõ leggyorsabban érintse az elõre megadott pontokat. Kicsit részletesebben: ez egy egyéni sport, tehát a versenyzõk egy kategórián belül külön-külön indulnak, általában 2-3 percenként. Az indulási sorrendet az esetek többségében sorsolással döntik el, van egy ún. "0"idõ, akkor indul az elsõ versenyzõ a korcsoport és nem szerint tagolt adott kategóriában, a többiek pedig utána meghatározott idõközönként. A terep általában az erdõ, a nagyon részletes tájfutó térképet a versenyzõk a rajtban kapják meg, így lesz a fizikai erõfeszítés mellett egyben egy technikai feladat a pálya teljesítése. A másik alapvetõ segédeszköze a versenyzõnek a tájoló, egy tájfutó pálya e két eszköz (térkép, tájoló) segítségével teljesíthetõ. Ezen kívül a versenyzõk egy speciális, nagyon könnyû de viszonylag ellenálló ruhát (bozótruha) és speciális tájfutó cipõt (cipõ stoplikkal és sokszor kis szögekkel) viselnek. A versenyzõnek a térképre berajzolt pontokat adott sorrendben kell érintenie, de a pontok között megteendõ utat szabadon választja meg. A pontokat az erdõben egy narancssárga-fehér színû bója jelöli, ennek érintését igazolni kell, ez ma már a versenyek többségén a fejlett technikának köszönhetõen egy elektronikus pontérintési rendszer segítségével történik. Ez a rendszer az idõmérést is nagyban megkönnyíti, ami azért fontos, mert az adott kategóriában a sorrendet a versenyzõk idõeredménye alapján határozzák meg. Természetesen az a versenyzõ, aki nem érintett minden ellenõrzõpontot, vagy nem a megfelelõ sorrendben érintette azokat, nem értékelhetõ.
A tájfutásra egyaránt jellemzõ a verseny, a küzdelem, a testmozgás, a szabadidõ aktív eltöltése és a fizikai erõfeszítés. Igaz, hogy rendeznek számos kupaversenyt, országos bajnokságokat, nemzetközi versenyeket, világbajnokságokat, vezetnek nemzeti és nemzetközi ranglistákat, a tájfutás alapvetõen egy amatõr sport maradt. A tájfutók legnagyobb része munka mellett, hétvégenként, mintegy hobbyként ûzi a sportot, ezért a tájfutásnak mindenképp tömegsport jellege van. Ebben a sportban fellelhetjük a rekreációs sportpiac számos jellemzõjét is (pozitív externális hatások, közjószág, rekreáció mint fogyasztási cikk). Az élsportolók a tájfutókon belül egy nagyon szûk réteget képviselnek, ennek egyik fõ oka, hogy a sportágban lévõ tõkehiány miatt nem ment illetve nem is mehetett végbe a sportolók profivá válása. Még a tájfutás szempontjából legfejlettebb skandináv országokban sem tud egy tájfutó csak ebbõl a sportból megélni. A nemzetközi élmezõnyben nagyon sokan ûzik "félprofi" szinten a tájfutást, itt több lehetõség van:

• Egy másik, tájfutáshoz kapcsolódó sportágban (többnyire atlétikában) profi az adott sportoló, így a tájfutást is igen magas szinten tudja ûzni, de természetesen a másik sportág dominál;
• A sportolónak nincs állandó állása, általában a tájfutáshoz kapcsolódó alkalmi munkákat végez (pl. térképkészítés, edzõsködés), ezt kiegészítik bizonyos állami sportösztöndíjak vagy az egyesülettõl kapott támogatások;
• A sportoló még tanuló státuszban van, ekkor még idõben is többet tud áldozni a sportra, és – jó esetben – anyagi háttere is biztosítva van.

2.2 A TÁJFUTÁS TÖRTÉNETE ÉS FEJLÕDÉSE

Milyen régi sport a tájfutás? Erre a kérdésre nem könnyû válaszolni, de a tájfutók úgy döntöttek, hogy az elsõ nyílt verseny idõpontjától számítják a sportág történetét. Ezt a versenyt Norvégiában rendezték 1897-ben, így a tájfutás pár éve ünnepelte századik születésnapját. Elõször ezt a sportot a hadseregben ûzték, tájékozódásnak nevezték azt a feladatot, amikor egy ismeretlen területet kellett keresztezni egy térkép és egy tájoló segítségével. 1895-ben már rendeztek tájékozódási versenyeket a stockholmi és oslói kaszárnyák katonáinak. A mai értelemben vett tájfutás a 20. század elején kezdett el fejlõdni az északi országokban. Az elsõ nemzetközi verseny norvég és svéd csapatok között folyt 1932-ben. A háború alatti kis szünettõl eltekintve ezek a nemzetek közötti összecsapások folytatódtak kiegészülve Finnországgal, majd késõbb Dániával. 1946-ban megszületett a sportág elsõ nemzetközi szervezete is e négy ország részvételével (Nordic Body for Co-operation – NORD). A tájfutás nemzetközi terjesztése lett ennek a szervnek a fõ célja, ennek jegyében 1959-ben Svédországban 12 ország részvételével megtartották a tájfutók elsõ nemzetközi konferenciájukat. A Nemzetközi Tájfutó Szövetség (International Orienteering Federation – IOF) 1961-ben alakult meg, a 10 alapító tag között volt Magyarország is. Jelenleg az IOF 58 országot számlálhat tagjai között, szerte világon több százezer leigazolt versenyzõ van, hazánkban mintegy 5000-en ûzik versenyszerûen ezt a sportot (ezek közt számos "passzív" tájfutó is van) kb. 120 klubban.
Az elsõ világbajnokságot Finnország rendezte 1966-ban, azóta egyetlen alkalomtól eltekintve kétévenként kerül sor felnõtt VB rendezésére, az idei lesz a 19. a sorban. 1983 óta rendeznek veterán világbajnokságot a 35 év feletti korosztály részére, és 1990 óta junior világbajnokságot a 20 évnél fiatalabb tájfutók részvételével, ezt a kettõt minden évben megrendezik. A felnõtt élsportolók számára a VB-k közötti páros években a Világkupa sorozat a legrangosabb megmérettetés, ezen kívül minden évben számos világranglista versenyt rendeznek, az ott szerzett pontokkal lehet felkerülni a nemzetközi világranglistára. Hazánk eddig egy felnõtt világbajnokságot rendezett 1983-ban, öt világkupa futamnak lehettünk házigazdái, idén fogunk elõször junior világbajnokságot rendezni, és évente 2-3 világranglista versenynek adunk otthont.

3 A NEMZETKÖZI TÁJFUTÓ SZÖVETSÉG (IOF)

3.1 AZ IOF CÉLJAI ÉS FELADATAI

Az IOF a tájékozódáshoz kapcsolódó sportágak legfõbb nemzetközi szerve. E sportágak közé tartozik a tájfutás, a sítájfutás, a tájkerékpározás és a kerekesszékes tájfutás. Az IOF, mint már az elõzõekben említettem, 1961 májusában alakult Koppenhágában 10 alapító taggal, a taglétszám azóta is folyamatosan bõvül, ma 58 országot számlálhat a szervezet soraiban.
Az IOF fõ céljai:

• A tájékozódási sportágak elterjesztése és fejlõdésük elõsegítése;
• A tájfutók közötti kapcsolat megteremtése;
• Mint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által elismert sportág, az Olimpiai Charta betartása.

• A nemzetközi tájfutó bajnokságok és más nemzetközi IOF versenyek felügyelete, a nemzetközi bajnokságok megrendezése;
• A sportágra érvényes általános szabályok és útmutatások megalkotása, és ezek betartásának felügyelete;
• Annak biztosítása, hogy az egyes tagországok azonos bánásmódban részesítsék egymást, azaz csak olyan ország rendezhet nemzetközi versenyt, konferenciát vagy más az IOF alá tartozó hivatalos rendezvényt, amely egyenlõ elven kezeli az összes többi tagországot;
• Kapcsolat tartása a többi sportszövetséggel és a tájékozódási sport érdekeinek képviselete nemzetközi szinten.

3.2 AZ IOF SZERVEZETI FELÉPITÉSE

Az IOF-nek négy állandó szerve létezik, a Közgyûlést magába foglaló Kongresszus, a Tanács, a Titkárság és az Elnöki Konferencia.
A Közgyûlés az IOF legfõbb szerve. Lehet általános, ez kétévente ülésezik, vagy rendkívüli, melyet az Elnök hívhat össze a tagok többségének a kívánságára. A Közgyûlésre minden teljes tag három képviselõt küldhet, és minden tagországnak összesen egy, nem átruházható szavazati joga van. A Közgyûlésen a résztvevõk meghallgatják az elmúlt pénzügyi idõszakra vonatkozó beszámolót, a Tanács számot ad az elõzõ közgyûlés óta elvégzett tevékenységérõl, megvitatják és szavazásra bocsátják a tagok elõzetesen tett javaslatait, döntenek az új jelentkezõk felvételérõl, meghallgatják a beszámolókat az elõzõ idõszak nemzetközi bajnokságairól és IOF versenyeirõl, kitûzik a következõ idõszak legfontosabb teendõit. A Közgyûlésnek kell megválasztania a következõ két évre az IOF Tanácsot, amely kilenc tagból áll: egy elnökbõl, három elnökhelyettesbõl és még öt további tagból. Az elnök és az elnökhelyettesek egyben az IOF azonos funkcióit is betöltik.
Az elnök által vezetett kilenc tagú Tanács kötelessége az IOF feladatainak ellátása a Közgyûlések közötti idõszakokban. A Tanács évenként legalább háromszor gyûlik össze, üléseire tagjain kívül további résztvevõket is meghívhat. A Tanács tevékenységét a Közgyûlés döntéseinek megfelelõen látja el. A Tanács hatáskörébe tartozik a fõtitkár kijelölése, az IOF céljaival és a Közgyûlés döntéseivel összhangban lévõ konkrét intézkedések meghozatala, projektek koordinálása, az IOF versenyek szabályainak a kijelölése és ezek ellenõrzése, a Kongresszus és a Közgyûlés napirendjének összeállítása, az IOF döntéseinek és dokumentációjának a megerõsítése és felügyelete, meghatározott feladatokra állandó vagy alkalmi bizottságok felállítása és ezek munkájának figyelemmel követése és más nemzetközi szervekkel való együttmûködés a tájékozódási sportágak érdekében.
A Titkárság teremt összeköttetést az IOF és tagszervezetei, a Tanács, a Tanács által kijelölt feladatcsoportok és a külsõ szervezetek között. A Titkárságot a fõtitkár vezeti, aki részt vesz a Közgyûlésnek helyet adó Kongresszuson, a Tanács ülésein és az Elnöki Konferenciákon. A fõtitkár pontos feladatait a Tanács jelöli ki egy részletes munkaköri leírásban.
Az Elnöki Konferencia egy tanácsadó testület, amely minden második évben a világbajnoksággal azonos idõben és színhelyen ülésezik. Az Elnöki Konferencia kötelezõ résztvevõi a Tanács tagjai, a fõtitkár, és a nemzeti szövetségek elnökei vagy ezek képviselõi.

3.3 AZ IOF GAZDÁLKODÁSA

Azért, hogy az IOF gazdálkodásáról pontosabb képet kapjunk, a következõ oldalakon bemutatom a szervezet 1999.-2002. évi költségvetéseit. Elöljáróban annyit érdemes tudni, hogy a költségvetési tervet mindig két évre elõre készítik, a kétévenként tartandó Közgyûlésnek kell elfogadnia, ám ezután még kisebb módosítások eszközölhetõek az egyes tételekben. A költségvetési periódus végén a Tanács köteles beszámolni a Közgyûlésnek a megelõzõ évek gazdálkodásáról. Az itt bemutatott költségvetések közül az 1999. évi a ténylegesen realizált, a 2000. és 2001. évi a tervbe vett, majd többször módosított, a 2002. évi pedig a tavaly eltervezett számokat mutatja be. Ezért nem is vonnék le az adatokból messzemenõ következtetéseket, a táblázatot inkább érdekességként mutatom be. Ezt azért sem teszem, mert az évek során egyes tételeket összevontak, a prioritásoknak megfelelõen a költségvetés egyes sorai fontosabbak lettek, míg más tételek veszítettek jelentõségükbõl. Ám úgy gondolom, kicsit érdemes ezeket a táblázatokat tanulmányozni, mivel a fõ tendenciák jól kirajzolódnak. Az IOF 2000-ig finn márkában állította fel költségvetését, 2001-tõl az IOF hivatalos pénzneme az Euro lett. Ez kicsit megnehezíti az összehasonlításokat, ennek megkönnyítése érdekében én az 1999. és a 2000. évi adatokat átszámoltam Euroba a mai árfolyamon (ma érvényes árfolyamok: 1 EUR = 268 HUF, 1 FIM = 45 HUF, és 1 EUR = 6 FIM), ami kicsit torzítja a számadatokat.

4 AZ OLIMPIAI TÖREKVÉS KEZDETEI AZ IOF RÉSZÉRÕL

Az 1996-os Kongresszuson az IOF kimondta, hogy a tájfutás összes szakágának csak úgy van esélye a profivá válásra és a fejlõdésre, ha olimpiai sportággá válik. Ezt a felismerést rengeteg vita elõzte meg, mivel korábban sokan ellenezték az olimpiai törekvéseket mondván, hogy inkább a sportág fejlõdésére kellene figyelmet fordítania az IOF-nek. Ám az ellenzõk is rájöttek, hogy ez a fejlõdés csak az Olimpián keresztül valósítható meg. Ez a fejezet ennek a törekvésnek a tükrében bemutatja a tájfutás helyzetét, illetve a cél érdekében hozott elsõ intézkedéseket.

4.1 OLIMPIAI SPORTÁGGÁ VÁLÁS KRITÉRIUMAI

Ahhoz, hogy egy sportág szerepelhessen az Olimpiai Játékokon, meg kell felelnie bizonyos feltételeknek. Ezeket a feltételeket a Nemzetközi Olimpiai Szövetség szabja meg, és az Olimpiai Chartaban rögzíti.
Eszerint a nyári olimpiai játékokra csak olyan sportágak kerülhetnek be, amelyeket a férfiak legalább négy kontinensen 75 országban, a nõk pedig legalább három kontinensen 40 országban széles körben ûznek. A téli olimpiai játékokon magukat képviseltetõ sportágakat legalább három kontinensen 25 országban ûzik. A Paralimpiára kerülés feltételeit a Paralimpiai Játékok Kézikönyve határozza meg: Itt a minimum három kontinensen, 18 országban széles körben ûzött, egyéni sportágak versenyzõi indulhatnak.
A sítájfutás és a nõk esetében a tájfutás már 1997-ben is megfelelt ezeknek az elvárásoknak. Ellenben a férfiak esetében a tájfutást, a tájkerékpározást és a kerekesszékes tájékozódást ûzõ országok száma még ma sem éri el azt a minimális szintet, hogy eleget tegyen a fenti elvárásoknak.

4.2 FÕ IRÁNYVONALAK MEGHATÁROZÁSA

Az 1996-os kongresszusi döntés értelmében a Bizottság felállított egy munkacsoportot, melynek vezetõje az IOF elnöke lett. Ez a munkacsoport 1997 elején vetette fel az elsõ konkrét kérdéseket:

• Milyen "terméket" szeretnénk eladni a NOB-nak?
• Milyen stratégiát kövessen az IOF?

• Az IOF tagországok számának növelése, azaz a tájfutás kiterjesztése más földrajzi régiókra is (az európai és amerikai országok többsége már tag);
• A már meglévõ tagországokban a tájfutás pozíciójának megerõsítése, a sportágat ûzõk számának robbanásszerû növelése a nemzeti szövetségek vezetésével, ennek érdekében kampányok szervezése és finanszírozása;
• Fokozottabb médiaszereplésen keresztül a tájfutás ismertségének és elismertségének növelése, ezáltal a sportvilág és a NOB meggyõzése, hogy a tájfutásnak van létjogosultsága az Olimpián;
• A tájfutás formáinak fejlesztése, az olimpiai szereplésre megfelelõ forma kialakítása;
• A tájfutás szervezetének egyszerûsítése. Ez megkönnyíti a csatlakozást az újonnan érkezõ országok számára, és érthetõbbé teszi a média és a közönség számára a sportágat.

4.3 KONKRÉT LÉPÉSEK: ÚJ SZERVEK, AKCIÓTERV, STRATÉGIÁK

A fenti célok érdekében az IOF létrehozott néhány új szervet és tisztséget. Olimpiai Projektet Irányító Csoport (Olympic Project Steering Group – OPG): ezt a csoportot még 1997 végén állította fel az IOF, tagjai között megtalálhatjuk mind az IOF, mind az élsportolók képviselõit, a csoport elnöki tisztjét az IOF svéd alelnöke tölti be. Az OPG közvetlenül az IOF Tanács alá tartozik, feladata az összes olimpiai törekvéssel kapcsolatos javaslat, elképzelés, terv koordinálása. Az OPG rendre beszámol tevékenységérõl, az általa elért eredményekrõl az IOF-nek. A csoport már mûködése után néhány hónappal konkrét javaslattal állt elõ az olimpián szereplõ versenyformával kapcsolatban, amely megfelel mind a tájfutás alapelveinek, mind a NOB illetve a média elvárásainak.
1998 elején kezdte meg munkáját egy teljes munkaidõben dolgozó Fejlesztési asszisztens, aki közvetlenül az IOF fõtitkár alá van rendelve, és munkáját az IOF székhelyérõl, Helsinkibõl intézi. Az õ fõ kötelessége az IOF tagság megerõsítése, illetve stratégiák kidolgozása a nemzetközi terjeszkedésre és a tájfutás általános fejlesztésére. Továbbá az IOF kinevezte IOF tanácsadóvá Jörgen Martenssont, a sportág többszörös világbajnokát, a közelmúlt legismertebb éltájfutóját. Tõle azt várja az IOF, hogy tapasztalatával, személyes kapcsolataival és ötleteivel segítse az olimpiai projektet. Másik fontos lépés volt az Olimpiai Projekt Akciótervének (Olympic Project Action Plan) az írásba foglalása. Az Akcióterv tulajdonképpen az elõzõ pontban bemutatott célokra épül, négy alappillére a tagok számának növelése, az olimpiai versenyforma kialakítása, a tájfutás ismertségének növelése és az IOF tagok státuszának a megerõsítése. A terv mind a négy pillérhez konkrét stratégiákat javasol. Az ismertség növelésének elõsegítõi lehetnek a nemzetközi és regionális, több sportot felvonultató versenysorozatokon való részvétel, a külsõ információnyújtás és külsõ kommunikáció kialakítása a média felé, és a folyamatos kapcsolattartás az olimpiai szövetségekkel és más nemzeti sportszövetségekkel. Az IOF és tagjai státusza megerõsítésének feltétele az anyagi források növelése, a szervezési kézség javítása és a versenyformák egyszerûsítése. Még meg kell említeni, hogy az IOF már az elején felismerte a tájfutás szakágainak különbözõ helyzetét az olimpiai szerepléssel kapcsolatban, ezért az egyes szakágaknak más-más stratégiát jelölt ki. A tájkerékpározás még a tájfutáson belül is egy fiatal szakágnak számít, itt még nagyon korai lenne olimpiai terveket szõni. A tájfutás és a kerekesszékes tájékozódás számára a fõ feladat egyelõre az Olimpiai Chartaban megjelölt taglétszám elérése, a NOB-bal csak ezután lehet érdemben tárgyalni az olimpiai sportággá válásról, természetesen eközben a feltételeket ki kell dolgozni, "olimpia-konform" sportággá kell válni. A sítájfutás esetében a legbiztatóbb a helyzet, mivel ez a szakág teljesíti a létszámkritériumokat, és a Téli Játékokra való bekerülésért kisebb a konkurencia. A 2002-es Salt Lake City-i olimpián való szereplés érdekében az IOF jelentõs lobbytevékenységet fejtett ki, az IOF képviselõi több látogatást is tettek a játékok színhelyén, a körülményeket megfelelõnek találták sítájfutó verseny rendezésére. Az, hogy a bíztató elõjelek után a NOB mégsem adott zöld utat a sítájfutásnak, valószínûleg a túlterhelt programnak köszönhetõ, ugyanis a Soldier Hollow-i arénában (amely a sítájfutás helyszínéül is szolgált volna) 16 nap leforgása alatt 22 versenyt kell lebonyolítania a rendezõknek. A 2006-os torinoi játékokon való részvételi kérelem 1999-ben be lett nyújtva a NOB-nak az IOF részérõl. Azóta az IOF Sítájfutó Bizottságának kezdeményezésére a nemzeti szövetségek is erõteljes, összehangolt lobbyzásba kezdtek a nemzeti olimpiai bizottságoknál. Reméljük e kampánnyal sikerül elnyerni a NOB kegyeit is, és Olaszországban már megtalálhatjuk a sítájfutást is programban.

5 A TERVEK MEGVALÓSULÁSA 1998–2001 KÖZÖTT

Az elõzõekben felvázoltam az IOF 1997-98-as elképzeléseit. Ez a fejezet azt hivatott bemutatni, hogy IOF az Olympic Project Steering Group-pal karöltve az Akcióterv egyes pontjaira vonatkozóan milyen eredményeket tud felmutatni az elmúlt három évbõl.

5.1 AZ IOF TAGOK LÉTSZÁMÁNAK NÖVEKEDÉSE

Az Olimpiai Projekt kezdetekor 1997 áprilisában az IOF 48 tagot számlált. India, Moldova és Taipei felvételi kérelmét az 1998-as Kongresszus elfogadta, így nõtt a létszám 51-re. 1999 áprilisában az IOF Tanácsa ülésén bejelentette, hogy az 1998-as Kongresszus óta további négy ország jelezte felvételi kérelmét, Uruguay, Venezuela, Jamaica és Görögország. Ezzel a tagok száma két év leforgása alatt mintegy 17%-kal növekedett. Azonban így is kicsit erõltetettnek tûnt az eredeti terv, miszerint a létszám 2002-re eléri a bûvös 75-ös határt, ezért az IOF Tanács e cél elérését 2004-re módosította. Az elõbbiekben említett országokon kívül a 2000-es kongresszuson felvételt nyert Kolumbia, a Koreai NDK és Pakisztán is, így nõtt az IOF tagjainak száma a ma is érvényben lévõ 58-ra.
Az újonnan csatlakozott országokban az IOF tájfutó tanfolyamokat és edzõképzõ szemináriumokat szervezett, ezzel is elõsegítve a sportág minél gyorsabb népszerûsítését és terjedését ezeken a területeken

5.2 AZ OLIMPIAI VERSENYSZÁM KIALAKÍTÁSA

A részletek ezzel az újfajta versenyszámmal kapcsolatban 1999-ben kerültek végleges kidolgozásra, a fõpróba a 2001 augusztusában tartandó Világjátékok lesznek. A tájfutó világbajnokságokon rendezett hagyományos számok férfiaknál és nõknél egyaránt egyéniben a klasszikus táv és a rövidtáv, illetve mindkét nemben a négyfõs váltó. Az egyéni számokban selejtezõt rendeznek, a döntõben a 60 legjobb versenyzõ méri össze tudását. Ezek a számok azonban egy Olimpián ilyen formában semmiképp sem rendezhetõek meg. Az Olimpia programja eleve túlzsúfolt, ezért a selejtezõket ki kell küszöbölni, azaz a játékokon már csak az elõre kvalifikált 60 (vagy 40) legjobb küzdene egymással. A klasszikus táv semmiképp sem rendezhetõ meg, mivel ez egyrészt túl hosszú (a gyõztesidõ a férfiaknál 100 perc, a nõknél 75 perc), ezáltal a médiának unalmas, és az egész verseny idõben is nagyon elhúzódik. A rövidtáv idõben már jobban megfelel az olimpiai elvárásoknak, a gyõztesidõ itt mindkét nem esetében 25 perc körül szokott lenni. Az Olimpia még egy ennél hosszabb, 45-50 perces egyéni versenyt is elbírna, azonban kisebb módosításokat itt is be kellene vezetni. Ajánlatos lenne a rajtidõközök csökkentése és a páros rajtoltatás, ez idõben is lerövidítené a versenyt, és a média, illetve a nézõk számára is izgalmasabbá tenné azt. Az együttfutás kiküszöbölhetõ lenne hurkos pályák tervezésével, azaz az együtt rajtoló két versenyzõ két különbözõ kis pályára kezd, majd teljesíti a másik hurkot is. Ennek további elõnye, hogy a versenyzõk egy bizonyos helyen többször is áthaladnak, itt jól ki lehetne építeni egy média-pontot. Egyesek támogatják a tömegrajtos egyéni verseny bevezetését pályakombinációkkal. Ennek elõnye, hogy az elsõ célba érkezõ a gyõztes, ez átláthatóbbá teszi az egész versenyt. Azonban ez a megoldás nehezen kivitelezhetõ, mert a pályakombinációk által a versenyzõk különbözõ pontokat fognak, és teljesen azonos nehézségû kombinációkat lehetetlen kitûzni.
A váltóverseny már most is a leglátványosabb, legizgalmasabb forma, azonban olimpiai számként itt is nélkülözhetetlen néhány módosítás bevezetése. Egyrészt a pályákat itt is jelentõsen le kellene rövidíteni, futónként 25-30 percre. Másrészt a férfi és nõi váltók helyett az IOF négyfõs, két férfi és két nõi versenyzõbõl álló váltók versenyét favorizálná az Olimpián.

5.3 A TÁJFUTÁS ISMERTSÉGÉNEK NÖVELÉSE
5.3.1 VILÁGJÁTÉKOK 2001, AKITA

Mint már az elõzõ pontban említettem, a sportág szélesebb körû megismertetésének egyik útja a nemzetközi, több sportágat felvonultató rendezvényeken való részvétel. A legnagyobb áttörést az elmúlt években talán ezen a fronton vitte véghez a sportág: a tájfutás 2001 augusztus 15.-20. között képviseltetheti magát a japán Akitaban rendezendõ Világjátékokon. A Világjátékokat az Olimpiához hasonlóan négyévenként rendezik, ám itt olyan sportágak vannak programon, amelyek még nem kaptak jogot az olimpiai szereplésre. Ezért ezeknek a sportágaknak ez egy nagyon fontos nemzetközi megmérettetés, és egyben egy lehetõség is annak bizonyítására, hogy érettek az olimpiai szereplésre is. A Világjátékokat idén fogják ötödik alkalommal megrendezni, az eseményen résztvevõ sportolók száma nem haladhatja meg a 2.500-at (összehasonlításképpen a nyári olimpiai játékokon ez a szám 10.000).
A tájfutás összesen 100 fõvel képviseltetheti magát a rendezvényen, ebbõl 80 a versenyzõk, 20 pedig a hivatalos kísérõk száma. A tájfutóversenyt az elõzõ pontban leírtaknak megfelelõen fogják lebonyolítani, azaz egy napon kerül sor a férfi és nõi egyéni versenyre, egy másik napon pedig a négyfõs vegyesváltóra. Külön öröm a tájfutók számára, hogy az IOF megfigyelõi szerint a verseny olyan terepen kerül lebonyolításra, amely tökéletesen megfelel mind a tájfutás fizikai és technikai elvárásainak, mind a média és a nézõk várakozásainak.
A Világjátékok marketing jogai a rendezõbizottság kezében vannak, a rendezvénnyel kapcsolatosan kötött szponzori szerzõdésekrõl a nemzetközi szövetségek értesítést kapnak. A nemzetközi szövetségek is szerezhetnek szponzort saját versenyeikre, ám a szerzõdéskötés elõtt meg kell vizsgálni, hogy az nem sérti-e az akitai rendezõbizottság érdekeit. 2000. áprilisában a Világjátékok szervezõbizottsága megegyezett a közvetítési jogokról a japán NHK tévétársasággal. Eszerint Japánban a játékok alatt minden nap 52 perces összefoglalót fognak sugározni az aktuális eseményekrõl. Néhány sportágat élõben is fognak közvetíteni, de arról, hogy ezek melyek lesznek, csak késõbb születik döntés. A Japánon kívüli közvetítési jogokat a Trans World International (TWI) szerezte meg. Az 1997-es játékok alkalmával a TWI-nek köszönhetõen 200 millió háztartásban követhették figyelemmel az eseményeket.

5.3.2 MARKETING, KOMMUNIKÁCIÓ, PR

Az elmúlt idõszakban az IOF legjelentõsebb PR kampánya a "The World of Orienteering" címû könyvecske kiadása volt. Ennek a brossurának a célja a tájfutás ismertségének a növelése, ezért az IOF több mint 4000 példányt küldött szét a nemzeti szövetségeknek, más nemzetközi sportszervezeteknek, állami szerveknek, sportszergyártó és forgalmazó cégeknek, potenciális szponzoroknak és más érdeklõdõknek. A tájfutó szövetség hivatalos lapja, az Orienteering World 1998-ig az IOF tevékenységérõl tudósított. Ma a nemzeti szövetségek számára fontos információkat az évente 10-12 alkalommal megjelenõ IOF Headlines közli, a belsõ kommunikáció ezen keresztül valósul meg. Az Orienteering World kicsit átalakult, nyitott a külsõ partnerek felé, a 3000-es példányszám közel harmadát szemináriumokon, kongresszusokon, szponzorok szerzésénél propaganda céllal használja fel az IOF. Az IOF rendezvényekrõl és nagyobb versenyekrõl is rendre jelennek meg igényes kivitelezésû tájékoztatók, versenykiírások, ezek terjesztésének fõ színhelyei egyrészt a tájfutó versenyek, másrészt a tájfutást nem ismerõ, külsõ érdeklõdõk bevonása érdekében az adott régió turisztikai vagy sportprogramjának reklámozásakor is helyet kapnak az effajta események.
Az elõrejelzések szerint a jövõben a digitális TV és a web összeolvadásából létrejövõ újfajta média meghatározó szerephez fog jutni, ezért a marketing egy másik fontos csatornája az elmúlt idõszakban az IOF internetes honlapja lett. 1999 végén az IOF Tanács úgy döntött, hogy együttmûködési szerzõdést köt a WorldSport Networks Limited céggel, ezáltal a tájfutás megjelent egy több sportról is hírt adó honlapon, ahol lehetõség van a versenyek élõ internetes közvetítésére is.

5.3.3 LOBBY

Az Olimpiára való bekerülés egyik szükséges és lényeges eleme a lobbytevékenység kifejtése. Az IOF ezen a területen sem tétlenkedett az elmúlt években, mivel Sue Harvey, az IOF brit elnöke elõször az Association on Recognised International Sport Federations (ARISF) egyik, az olimpiai törekvéseket elõsegítõ csoportjának lett tagja, majd helyet kapott a NOB Környezetvédelmi Bizottságában.
Ezen kívül az IOF folyamatos kapcsolatban van a NOB-bal, a nemzeti olimpiai bizottságokkal, a nemzetközi sportszervezetek képviselõivel és a jövõbeni Olimpiai Játékok illetve Világjátékok rendezõivel, és a tagországokat is a jó kapcsolatok ápolására bíztatja. Az IOF elnöke és fõtitkára az elmúlt években rengeteg nemzetközi konferencián és találkozón lobbyzott a sportág érdekében.

5.4 A LEIBNITZI KONVENCIÓ

Az IOF 2000. augusztusában tartotta XX. Kongresszusát az ausztriai Leibnitzben. Itt született meg az ún. Leibnitzi Konvenció, amelyben a Kongresszus résztvevõi kijelentik, hogy fõ törekvésük a tájfutás ismertségének növelése és új területeken való terjesztése, a már meglévõ területeken még több ember megnyerése, és ezáltal a tájfutás eljuttatása az Olimpiai Játékokra. E célok elérésének a fõ eszközei a vonzó és izgalmas tájfutó versenyek rendezése, amelyek mind a résztvevõ versenyzõk, a hivatalos személyek, a média, a nézõk, a szponzorok és a külsõ partnerek szempontjából kiemelkedõ minõségû események. Másik fontos eszköz az IOF rendezvények vonzóvá tétele a TV és az Internet számára.
Mint a fentiekbõl látható, a Leibnitzi Konvenció végülis az eddigi törekvések pontosítása, kiegészítése. Hogy mégis nagy a jelentõsége, az a tagok egyhangú kinyilatkoztatásában rejlik, amely nagyon fontos szempont a NOB számára.

6 JÖVÕBELI ELKÉPZELÉSEK

A tavalyi leibnitzi kongresszuson és azóta is felmerült pár újabb elképzelés, amely a jövõben elõsegítheti a tájfutás fejlõdését és az olimpiai részvételt. Ebben a pontban ezeket az új, mostanában felmerült törekvéseket próbálom sorra venni.

6.1 A PARKTÁJFUTÁS BEINTEGRÁLÁSA AZ IOF PROGRAMJÁBA

Ez a kérdés a Park World Tour (PWT) szervezetének létrejötte óta mindig téma volt az IOF berkein belül. A PWT mozgalom a `90-es évek közepén született az IOF-tõl függetlenül, de annak támogatásával. A PWT célja a nemzetközi tájfutás ismertségének növelése fõleg a média és új célcsoportok körében, és a tájfutás bemutatása új országokban. Ennek érdekében a PWT 1997 óta minden évben egy tíz versenybõl álló sorozatot rendez, amelynek résztvevõi a mindenkori 25 legjobb férfi illetve ugyanennyi nõi tájfutó. A versenyek általában városi parkokban, lakótelepeken, város közeli kis erdõkben zajlanak rengeteg nézõvel, tévékamerákkal, sajtótájékoztatókkal megtûzdelve. A versenyek gyõztesideje 12-15 perc, az egész esemény (nõi és férfi verseny együtt) másfél - két óra alatt lezajlik. És hogy az élversenyzõk számára is vonzó legyen a részvétel, a tájfutásban meglepõen magas pénzdíjazás jár mind az egyes versenyek, mind az összetett eredmények után. Ezt az anyagi hátteret a PWT fõ szponzora, az Ericcson segítségével tudja biztosítani.
2000-ben az IOF nyomására a PWT fuzionált a Világkupával, tavaly rendeztek ebben az ultra-rövidtávnak elnevezett számban világkupa futamokat. A 2000-es kongresszus végül hosszas vita után úgy döntött, hogy a 2001-es finnországi világbajnokságon a szám szerepelni fog a programban, és ezentúl minden második évben a világbajnokságokon megrendezésre kerül.
A parktájfutás ellenzõi azzal érvelnek, hogy ez a forma már nem elégíti ki a klasszikus tájfutás alapfeltételeit. Ám azt be kell látni, hogy a parktájfutás is magas szintû fizikai és technikai feladat elé állítja a versenyzõt, ennek a versenyformának a létrejöttét a környezet követelte meg, és a jelenlegi helyzetben, a jelenlegi célok eléréséhez ez az ágazat lehet az egész sportág zászlóvivõje.

6.2 EEP: ELITE EVENTS PROGRAMME

Az EEP a tájfutást az élsportolókon keresztül hivatott terjeszteni és népszerûsíteni. Ezért a program fõ céljai a találkozás, a folyamatos összemérettetés, a címekért és dicsõségért való küzdelem biztosítása a legjobbak számára, a közönség és a média érdekeinek megnyerése, a szponzorok figyelmének felkeltése, a sportolók számára az elismertség és a hírnév megszerzésének a lehetõsége.
Az IOF ezt a programot minden korosztályra (felnõtt, junior, szenior) és minden szakágra szeretné kiterjeszteni. A korábbi nemzetközi bajnokságok, a világbajnokságok, világkupa futamok továbbra is megmaradnának, sõt, az IOF megpróbálna ezeknek az eseményeknek nagyobb szponzori- és médiatámogatottságot szerezni. Ami újdonság lenne a korábbiakhoz képest, azok az Elite Events Programme keretében évente megrendezendõ regionális világversenyek lennének. Ám hogy emiatt a nemzeti versenyek színvonala se csökkenjen, az EEP rendezvények évente maximum húsz napra korlátozódnának.
Az EEP program még csak kialakulóban van, ezzel kapcsolatban végleges döntés az idei augusztusi Elnöki Konferencián várható. Ám a koncepció lényege már most kivehetõ: olyan sztárok kinevelése és felfuttatása, akik a sportág érdekeit képviselni tudják, és el tudják adni a sportágat a kívülállóknak.

6.3 INTERNET, GPS

Az Internet ma már mindennapi életünk része lett, az IOF sem akarta elszalasztani a világhálóban rejlõ lehetõségeket, ezért alakított ki egy Internet stratégiát. Az Internet kommunikációs és promóciós céloknak kiválóan megfelel, ennek jegyében köttetett a már korábbiakban említett szerzõdés a Worldsports Network Ltd.-vel. Sajnos az nem volt elõrelátható, hogy ezt a céget rövid úton felszámolják, ezért az IOF Internet stratégiájának pontos körvonalazásában egyelõre a kivárás taktikájára helyezkedett, addig is folyamatosan karbantartva és fejlesztve a www.orienteering.org alatt található honlapjukat. Az Internet stratégia kialakítására csakúgy, mint az EEP bevezetésére az IOF 2000 végén külön munkacsoportot hozott létre.
A mûholdas GPS rendszert eddig fõleg térképkészítésre használták a tájfutásban, ám a jövõben elterjedni látszik egy másik alkalmazási lehetõség is: a versenyzõk helyzetének pontos figyelemmel követése az erdõben. Technikailag ez ma már megoldható, és ez a nemrégiben bevezetett elektronikus pontérintési rendszerhez hasonlóan újabb óriási lehetõségeket tár fel a sportágban: az erdõben zajló verseny végig figyelemmel követhetõ lesz akár egy nagy kivetítõn a célban szurkoló nézõk számára, akár a tévében vagy az Interneten. Ezt a rendszert néhány kisebb versenyen már kipróbálták, a nagyközönség elõtt elõször az augusztusi Tájfutó Világbajnokságon fog vizsgázni.

7 ZÁRÓ GONDOLATOK

A címben felvetett kérdésre pontosan sajnos még nem tudjuk a választ. A sítájfutás számára a 2006-os szereplés reálisnak látszik, a tájfutásnak még várnia kell valószínûleg 2012-ig, bár ez nagyban függ az Olimpia helyszínétõl is.
Az IOF törekvései egyértelmûek, az elmúlt négy évben rengeteg pozitív változáson ment keresztül a sportág e nemes cél, a legrangosabb sporteseményen való szereplés érdekében. Az IOF az elmúlt évek munkájának gyümölcseként idén kapott egy nagy lehetõséget, ez a Világjátékokon való részvétel. Ez egy lehetõség a sportág eladására a médiák felé, szponzorok bevonására, a tájfutós legjobbjainak elismerésére és megismertetésére, és nem utolsó sorban bizonyításra a NOB felé. Úgy gondolom, hogy az akitai szereplés sikere vagy kudarca nagyban meg fogja határozni a további utat a sportág olimpiai tervei, és ezáltal a sportág fejlõdése számára.
Véleményem szerint ha az IOF folytatja az 1997-ben elkezdett munkát, folytatni tudja a már elkezdett fejlesztési projekteket és a körülményekhez igazodva, vagy akár preaktív módon a környezeti változásokat megelõzve mindig új ötletekkel tud elõállni, akkor bõ tíz év múlva a tájfutás a maitól kicsit különbözõ formájú, ám széles körben ismert, médiabarát sportág lesz És akkor már nem mint az ún. "kis sportágak" tipikus képviselõjeként fogunk írni és beszélni róla.

IOF Headlines 2001/1, 2001/3
IOF Headlines 2000/1, 2000/4, 2000/6, 2000/7, 2000/9, 2000/12
IOF Headlines, 99/7, 99/8, 99/10, 99/11
IOF Headlines, 98/1, 98/2, 98/4
Az IOF XX. Kongresszusának jegyzõkönyve, 2000. augusztus, Ausztria
Az IOF XIX. Kongresszusának jegyzõkönyve, 1998. július, Portugália
Notes of Presidents' Conference, 1999. augusztus, Skócia
Notes of Presidents' Conference, 1997. augusztus, Norvégia
IOF körlevelek, 1997-2001
The Olympic Project: status report, 1998-2001
IOF költségvetések, pénzügyi elõrejelzések, 1997-2001
IOF: Elite Orienteering Guide, 2001
IOF: Statues of the International Orienteering Federation, 2000
IOF honlapja, www.orienteering.org