Számítógépes szemléltetési módszerek a földtani tárgyak oktatásához
Konrád Gyula, Sebe Kriszta
Pécsi Tudományegyetem, H
konrad@ttk.jpte.hu
Az előadás a számítógép (és projektor) alkalmazásának lehetőségeit mutatja be a földtani tárgyak oktatásában, a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézetében összeállított CD példáján.
A legfontosabb előnyök a hagyományos szemléltető eszközök használatával szemben a következőkben foglalhatók össze:
Az ismeretanyag különböző szintjeinek egymásba ágyazása lehetővé teszi, hogy ugyanazt az adatbázist az oktatás különböző szintjein alkalmazzuk. Használható a középiskolai természeti földrajz elsajátításában, a mélyebb ismereteket kívánó szakköri munkában és a földrajz, illetve geográfus szakos hallgatók egyetemi képzésében. Erre példaként a földtörténet és az őslénytan témaköréből a különböző mélységű ismeretanyag egymásba ágyazott rendszerét mutatjuk be.
A mozgóképen szemléltetett folyamatok részleteikben, lépésről-lépésre is tanulmányozhatók. Példáinkat a lemeztektonika, a geomorfológia és az ásványtan tárgyköréből vettük.
Legjelentősebb az interaktivitás lehetősége, amikor paraméterek változtatásával beavatkozhatunk a folyamatok menetébe. Bemutatónkban a hőmérséklet és a nyomás változásának a metamorfózisra, illetve üledékképződési környezetben a karbonátok kiválására-felhalmozódására gyakorolt hatása; a magma származási helyének (összetételének) és a megszilárdulás mélységének a kialakuló kőzettípusra gyakorolt hatása szerepel.
A számítógépi adatbázis folyamatosan frissíthető. A szakirodalomból és az Internetről naprakész ismeretek és szemléltető ábrák, mozgóképek építhetők be, amelyek egy jól szervezett könyvtár-, illetve hivatkozási rendszerben könnyen megtalálhatók, előhívhatók.