A korabeli térképészeti törekvések sikerességét vizsgálva általánosságban elmondható, hogy pontos és részletes térképművek elkészítéséhez számos szakember jól szervezett munkájára, továbbá az országos és/vagy megyei szintű kormányzati szervek, polgári és/vagy katonai hivatalok hathatós közreműködésére volt szükség (ez egyben azt is jelzi, hogy ezen intézmények levéltári anyagait kutatva értékes forrásokhoz juthatunk). Ugyan felemlíthetőek olyan "magányos igyekvők", akik mostoha körülmények között próbáltak térképeket készíteni, mint pl. Korabinszky János Mátyás, azonban még ő is a megyei tisztviselők segítségét kérte – de nem mindig kapta meg – munkájához; magányos munkálkodását térképének minősége is jelzi.
Az új típusú, szakmai alapokon, így például helyszíni felméréseken alapuló térképészet a török ellenes felszabadító háborúkkal egyidőben kapott lendületet, jelentős alakjai voltak Luigi Ferdinando Marsigli és munkatársa, Johann Christoph Müller. Müller 1709-ben megjelent térképének elkészítésében a Magyar Kamara alelnöke, Volkra Ottó működött közre, ő biztosította a központi kormányszerv elsősorban anyagi közreműködését.
A 18. századi térképészeti munkálatokat Bél Mátyás és Mikoviny Sámuel tevékenysége nyitja meg, amely a szakirodalomból is viszonylag jól ismert. Bél a vállakozásába gyermekeit, munkatársait, tanítványait is bevonta, és a Helytartótanács támogatásával a vármegyék közreműködését is elérte, javítási feladatatokra kérve őket.
A következő határkövek a legjobban szervezett, központi irányítás alá tartozó szervekhez kapcsolódnak. A 18. század második felétől a hadsereg lesz az az "intézmény", amelyiknek fokozottan növekvő igénye van a minél jobb térképekre, és ennek érdekében saját belső energiáit (személyi, technikai és anyagi tekintetben egyaránt) mozgósította. Az országról készült újabb térképek ennek a törekvésnek a gyümölcsei.
Ezek között említhető Müller Ignác 12 lapos térképe, amely az 1709. évi térkép javításain alapult, és számos résztérkép adataival egészülhetett ki. A munkálatokat ugyan egy személy végezte, de a lehetséges legjobb nyersanyagot bocsátották a rendelkezésére. Nem szükséges külön indokolni, hogy milyen jelentőséggel bírt az ország feltérképezése szempontjából az ún. I. katonai felmérés. A hadsereg mérnökkarának színe-java vett részt a munkálatokban, amelyek jelentősége, hogy helyszíni felmérések alapján készítették el a részlettérképeket, és utána térképész irodák végezték el a szerkesztési munkálatokat. A munkának csökkenti a hatását, hogy a legnagyobb titokban tartották az elkészült térképszelvényeket, így csak egyes kiválasztottak számára nyílt lehetőség arra, hogy az új eredményeket felhasználhassák (szerencsére ezek között említhetjük Lipszkyt is). Hasonlóképpen katonai szakembergárda dolgozott a mostoha sorsú kataszteri felmérésnél is, ennek adatai legalább annyiban hasznosultak, hogy a közreműködő polgári mérnök-geometrák szükség esetén támaszkodhattak a vármegye iratanyagában maradt felmérésekre.
Az előzmények felsorolását a kor- és vetélytárs Görög Demeter és intézménye térképészeti törekvéseivel kell zárni. Görög a hazai geográfiai ismeretek fejlesztésére folyóiratának mellékleteként számos térképet jelentetett meg, amelynek tervezésére egy intézetet, institutumot állított fel, amely a vállalkozás végéig, 1811-ig működött. Ebben az Institutumban dolgoztak Görög fizetett mérnökei, rajzolói, metszői. Külső munkatársként megyei mérnökök is segítették a munkát, akik vagy a már korábban elkészített térképüket javították ki Görög számára, vagy ez időben készítették el a megye térképét és azt kicsinyítették le neki. Az elkészült lemezekről próbalenyomatot küldtek a vármegyei földmérőknek, akik javításaikat megtehették, és így jobbított térkép jelent meg. Görög magas állására tekintettel az Udvari Haditanács összevetésre átadta a Józsefi felmérés 165 szelvényes térképét, így a lapokat az egyik legrészletesebb térképészeti feldolgozással pontosíthatták.

Az előzményekből is világosan kiderül, hogy a közigazgatás szerveinek részvétele elengedhetetlen feltétele volt az eredményes térképkészítésnek. Szükséges viszont kiemelni, hogy talán egyetlen vállalkozás sem kapott akkora támogatást, mint Lipszky Jánosé, és ez nagyban hozzájárulhatott a megszületett térkép sikeréhez.
A központi és vármegyei hivatalok közreműködése együttjárt a korban már szükségszerű adminisztrációval is, ami az utókor kutatója számára kifejezetten örömteli, mert a megszületett kérvények, utasítások, kérdések, jegyzékek és különféle kísérőlevelek híven rekonstruálják a térkép születésének körülményeit. A központi kormányszervek, sőt a vármegyék iratai is elsősorban a Magyar Országos Levéltárban, valamint az Osztrák Állami Levéltárban kutathatók, de a hazai megyei levéltári anyag is szolgálhat kiegészítő és megerősítő adalékokkal.

Lipszky János önéletírása szerint 1794 óta, már egyéb katonai tevékenysége mellett kezdett hozzá egy Magyarország-térkép kidolgozásához, amelyet felettesei megismertek, és érezve annak jelentőségét, minden támogatást megadtak neki. A vállalkozás konkrét formát valószínűleg csak 1797-ben kapott, mert a vállalkozás költségeit összegző sajátkezű feljegyzésében Lipszky az elsőnek ezt az esztendőt tünteti fel, amikor is 500 forintot áldozott saját tőkéjéből a térkép kiadásának előkészületeire.
Első támogatói között volt ezredtulajdonosa, br. Vécsey Szigbert, aki különösen kedvelte a fiatal katonatisztet, és lehetővé tette, hogy mint mellé rendelt adjutáns, 1795-től Pesten tartózkodjék, és a térkép munkálatait végezze. (Természetesen ehhez szükség volt Károly főhercegnek, az Udvari Haditanács elnökének engedélyére is, aki a vezénylést jóváhagyta.) Ezáltal a katonai tevékenységek bizonytalan munkakörülményeit jól fűtött és a központi kormányhivatalokhoz közel levő munkaszobára cserélhette fel Lipszky.
Ugyancsak kielemelkedő támogatást jelentett egykori ezredtársa, gr. Festetics György segítsége, aki előbb gr. Széchényi Ferenc térképgyűjteményébe szerzett bejárást a szerzőnek, majd a két arisztokrata közbenjárására módja volt Lipszkynek arra, hogy József nádornak is beterjeszse elképzelését. A terv elnyerte őfensége tetszését, így a nádoron keresztül megnyílott az út a hivatal segítségének igénybevételére is.

A Helytartótanács
1798. szeptember 9-én Lipszky János azzal a kéréssel fordult József nádorhoz, hogy az elkészítendő térképének pontosságához szükséges csillagászati expedíciót közköltségen küldjék ki. A nádor a kérvényt a hivatali útnak megfelelően továbbította a Magyar Kancelláriának, az pedig támogatólag az uralkodó elé terjesztette a kérést. A legfelsőbb elhatározás engedélyezte a közköltségen történő utazást. Az expedíció koordinálására és a kapcsolódó ügyek intézésére a Helytartótanács kapott megbízást, sőt a később felmerült kérdésekban a Kancellária ismételten annak döntésére bízta az ügyeket.
A Helytartótanács így 1798 végén bekapcsolódott a munkálatokba, és nagyjából 1810-ig részt vett a vállalkozás különböző fázisaiban. A konkrét feladatok intézését a tanulmányi ügyosztály kapta meg (Departamentum litterario-politicum), amelynek kútfői között ezután évekig jelen volt a Lipszky-térkép készítésének nagy csoportja. Az iratok - a kisebb egységektől itt eltekintve - megtalálhatók egyrészt a pesti egyetemet illető ügyek kútfőjébe sorolva (Pestiensem Universitatem uti et Gymnasium tangentia/concernentia objecta), másrészt 1799–1803 között önálló kútfőkbe osztva, a térképhez szükséges felméréseket végző Bogdanich-expedíció (Quoad exmittendum/exmissum Adjunctum Astronomiae Bogdanics ad perficiendas Astronomico-Geographicas Determinationes Locorum nonnullorum ad conficiendam Mappam Hungariae necessarias), illetve a Lipszky-térkép (Circa Mappam Hungariae conficiendam) kútfőjének dokumentumai között.
A kormányszék először a Bogdanich-expedíció kapcsán tisztázta a részleteket az Egyetemi Tanáccsal (személyi, technikai és pénzügyi kérdésekben), biztosította a szükséges útiokmányokat és megkereséssel fordult a katonai parancsnokságokhoz, hogy a tudóst útjában ne korlátozzák, hanem szükség szerint segítsék.
Lipszky a Bogdanich-expedíció eredményeit be sem várva folytatta előkészületi munkálatait. 1799 tavaszán arról tájékoztatta a Helytartótanácsot, hogy a Magyar Királyság térképét és a helységek jegyzékét egymagában pontosan összeállítani nem képes, ezért segítséget kér a törvényhatóságoktól. A Helytartótanács felszólítására Lipszky összeállított egy formanyomtatványt, amelyben az egyes vármegyék összes helységét alfabetikus sorrendben feltüntette, illetve készített ehhez a vármegyéről egy térképvázlatot is. A Helytartótanácstól azt kérte, hogy a jegyzéket és a térképet az illető törvényhatóságokhoz ellenőrzés és javítás céljából küldje meg. A mellékelt utasítás szerint a jegyzék azzal a céllal készült, hogy a vármegye valós állapotát és az esetleges tévedéseket vagy helyesírási hibákat a bírók tekintsék meg, ellenőrizzék és javítsák. A térképterven pedig a jegyzékben szereplő helységeken kívül a folyók, patakok, köz-, posta- és kereskedelmi utak, valamint egyéb nevezetességek szerepeltek. E két anyag részletes javítását kérte a helyiektől, részletes útmutatást adva nekik, de szabadon rájuk bízta, hogy mit javítanak és mit nem.
A Helytartótanács körrendeletében augusztus 5-én előbb 12 vármegyét, majd szeptember 9-én a többit is felszólította, hogy a mellékelt anyagot javítsák ki és küldjék mielőbb vissza. Ettől kezdve a Helytartótanács feladata abból állt, hogy a késlekedőket számtalanszor (egészen pontosan kilencszer) arra igyekezett rávenni, hogy végre tegyék meg a szükséges korrekciókat, és az anyagot juttassák el a hivatalhoz.

A Magyar Kancellária
A Magyar Kancellária az uralkodó és a Helytartótanács közötti láncszem, a leiratok továbbítója és a feliratok véleményezője és beterjesztője volt. 1798. szeptember 28-án már Bogdanich tervezett expedícióját úgy terjesztette az uralkodó elé, hogy az olyan fontos a hazai tudományosság szempontjából, hogy feltétlenül támogatni kell azt (ennek egy részlete olvasható magán a meghívón is). Az uralkodó a kancellária véleményével egyetértett és a szükséges költségeket a tanulmányi alapból fizetendőnek rendelte el, erről a Kancellária tájékoztatta a Helytartótanácsot és rajta keresztül a szerzőt is. Az ügyek gyakorlati koordinálásával a Helytartótanácsot bízta meg. A Magyar Kancellária játszott szerepet a katonai legfelsőbb szervvel, az Udvari Haditanáccsal való kapcsolattartásban is, ezért a polgári és katonai szféra között felmerülő problémákat (elsősorban a térképészeti tevékenységgel kapcsolatos katonai aggodalmakat, a munkálat hadsereg előtti ismeretlensége által okozott félreértéseket) a két hivatal levelezésében tárhatjuk fel. A Kancellária tehát alapvetően közvetítői szerepet töltött be a legfelső (birodalmi) szintű hivatalok és az országos szervek között.

Az Erdélyi Gubernium
Lipszky a magyar vármegyékhez hasonlóan az erdélyi vármegyék és székek számára is szerette volna elküldeni a megfelelő térképvázlatokat és helységnévjegyzékeket, ezért 1799. október 10-én az Erdélyi Guberniumhoz fordult ez ügyben, kérve, hogy a javítást elvégeztethesse. Az ekkor keletkezett dokumentum érdekessége, hogy Lipszky egyetlen saját kezű, magyar nyelvű levele. A Gubernium azonban elutasítóan válaszolt, arra hivatkozva, hogy már a rendelkezésére áll egy négylapos Erdély-térkép, és továbbira nincsen szüksége. A fogalmazványokban még olvasható, hogy ez mű Hochmeister nagyszebeni könyvkiadó által 1785-ben megjelentetni szándékozott térkép, a szerzőhöz elküldött elutasító határozatban azonban már csak általánosan említik a meglevő mappát, bizonyára ezzel is titkolni igyekezték a térkép jellegét és tartalmát.
1785-ben az említett térképnek megjelentetését még az Udvari Haditanács is megtiltotta. Alig telt el másfél évtized, és ugyanaz a központi szerv már a legmelegebben támogatta a hasonló térképészeti vállalkozásokat. A Gubernium azonban továbbra sem tette lehetővé, hogy jó térképek jelenjenek meg az országrészről. Lipszky a gubernátorhoz intézett ismételt kérvényt, de az elutasítás megmaradt.
A Gubernium döntése miatt Lipszkynek az erdélyi területek anyagát nem sikerült olyan igényességgel elkészítenie, mint tette azt az ország többi területéről. A térkép elkészítéséhez csak a már rendelkezésére álló korábbi munkákat használhatta fel, és bár ezek sem tekinthetők lebecsülendő forrásnak, mégis a térkép pontossága emiatt bizonytalan. A területi önállóságon felül bizonyára ez is közrejátszott abban, hogy Lipszky a Repertoriumot két külön részben állította össze, Magyarország, Horvátország, Szlavónia és a határőrvidékek az egyik, Erdély és a Részek a másik egységben. A Repertórium qualitas-rovatának vizsgálata is igazolja, hogy a két rész között igen nagy minőségi különbség, tartalombeli eltérés van.

A katonai hatóságok közreműködése (1799–1810)
A katonai hatóságok négy alkalommal foglalkoztak a vállalkozással: először a Bogdanich-expedíció idején, azután a térképvázlatok kijavításakor, majd az elkészült szelvények engedélyeztetésekor, végül pedig az 1809-ben a katonai személyek számára ismét kiadott térkép előfizetésével és elosztásával kapcsolatban.

1. A Bogdanich-expedícióról a katonai parancsnokságok a Helytartótanács 1798. december 10-én kelt leveléből értesültek, amelyben biztonságos és akadálytalan áthaladást kért a tudósnak. A határőrvidéken nem tudták eldönteni, hogy a levélben foglaltakat teljesítsék-e vagy ne, mert nem voltak tisztában a vállalkozás részleteivel, ezért felettes hatóságukhoz, az Udvari Haditanácshoz fordultak. 1799. január 29-én a Haditanács azt írta a Magyar Kancelláriának, hogy még csak nem is ismerte az ide vonatkozó uralkodói rendeletet, az egész vállalkozásról semmiféle tudomással nem bírt, ezért kérte, hogy a dolog mibenlétéről nyújtsanak tájékoztatást és az uralkodói rendelettel is ismertessék meg, azért, hogy azután a parancsnokságokat a megfelelő paranccsal ellássák.
   
2. Nem sokkal ezután a horvátországi parancsnokság Lipszky azon kérvényét terjesztette a Haditanács elé, amelyben a szerző az ottani helységek ezredenként összeállított térképe és névjegyzéke kijavítását kérte. A Haditanács megint csak meglepődését fejezte ki arról, hogy ilyen térkép készül, és erről eddig mit sem tudott. Részletes tájékoztatást kért a térkép jellegéről, és arról, hogy ezt a munkát a szerző valóban az uralkodó utasítására végzi, vagy esetleg csak a tiszt egyéni vállakozásáról van szó. A Haditanácsot mind az Udvari Kancellária, mind Lipszky részletesen tájékoztatta a vállalkozásról, ennek nyomán a főhadparancsnokságokat a vállalkozás támogatására utasította. Ugyancsak a Haditanács továbbította a báni főparancsnokság azon aggodalmát, hogy a térkép túl részletes, és ha az kereskedelmi forgalomban is megjelenik, akkor azt az állam kárára más, idegen hatalmak is hasznosíthatják. A Kancellária válaszában igyekezett eloszlatni a fenntartásokat, és megnyugtatásul Lipszkyt az elkészült térképlapok előzetes bemutatására utasította.
   
3. A következő alkalommal, 1803-ban, akkor foglalkozott a vállalkozással az Udvari Haditanács, amikor már a térképek elkészültek, és az egyes szelvényeket jóváhagyásra elé utalták a készítők. Károly főherceg, a Haditanács elnöke 1803. június 28-án kijelentette, hogy katonai részről nincsen akadálya a térkép megjelentetésének, bár Lipszky kapitány bizonyára nemcsak a vármegyék és kerületek összegyűjtött anyagából vette az adatokat, mert jól látszik a bánsági és szlavón határőrvidék rajzából és általában a Duna és a Tisza futásából is, hogy a katonai felméréseket is használta. Mindazonáltal azért, mert a Kancellária ezt a térképet a tudomány előmozdítására és a közügyek intézésére célszerűnek találta, annak kiadását katonai szempontból nem kifogásolja. A hivatali út betartásával az engedély visszajutott a Helytartótanácshoz és a szerzőhöz, és ezek után megkezdődhetett a sokszorosítás.
   
4. Legvégül a már megjelent térkép terjesztésével kapcsolatban foglalkoztak a katonai szervek a művel. Az 1809. évi hadjáratokhoz a katonatisztek számára nagy mennyiségű térkép szükségeltetett. Lipszky vállalta, hogy ismételten kinyomtatja a térképet, és 50 forintért kínálta azt, amelynek piaci értéke akkor már 130 forint volt. A térképet csak előfizetésre szállították, és csak a katonák számára.