Irmédi-Molnár László
térképész professzor élete és munkássága

8.1. Térképtörténeti kutatásai

Tudományos munkálkodásában első helyen állnak a magyar térképtörténettel kapcsolatos kutatásai. Minden értékelője nagy elismeréssel adózik valamennyi publikációjának és e témájú előadásainak. Ez kitűnik a F. mellékletben felsorolt munkásságát tárgyaló kiadványokból, különösen pedig Bendefy László 37 és Kádár László 38 véleményéből.

Térképtörténeti tárgyú munkáinak tudományos értékét egyrészt az önálló kutató munkán alapozó feltárás, másrészt a tárgyilagos értékelés adja meg. "A magyar kamara térképező munkálatai a Temesközben 1780-1859-ig" című művében (1958), majd az "Adatok a XVII. sz. és a korábbi idők magyar térképtörténetéhez" (1966) vagy "Az 1786. évi kataszteri felmérés Zala Vármegyében" (1939) című tanulmányaiban a kartográfia történetének addig teljes ismeretlen területét tárta fel. A sok részlet és részterület bemutatása mellett átfogó képet is tud adni, így az egyetemes térképtörténetről a Térképalkotásban (1970), a magyar térképtörténetről kandidátusi disszertációjában (1969). Hivatkozhatnánk még az ELTE Évkönyvben (1966-67-ben) és az Imago Mundiban (Amsterdam) 1964-ben megjelent tanulmányaira is.

Kutatásai további tudományos értékét az jelenti, hogy több, jelentős, csaknem elfeledett egykori magyar térképésznek a munkásságát és eredményeit derítette fel és adta közre tanulmányaiban. Így elsősorban Tóth Ágoston és Lázár Deák szerepét emelte ki. Emellett munkásságával ráirányította a szakírók figyelmét Mikoviny, Korabinszky, Görög Demeter, Budai Ézsaiás, Lipszky és Karacs életművére is. Behatóbban foglalkozott még Körösi-Csoma Sándor, Reguly Antal, Kogutowicz Manó és Károly, Mercator, Etzlaub, Cusanus, Turner Ferenc, Teleki Pál és Kőszeghy Martony Károly munkásságával is.

Térképtörténeti kutatásainak értékelését néhány kortársa még életében megadta. Halála után is nagyra értékelik alaposságát, reális helyzetértékelését, a források feltárása részletességét. Történelem szemléletében vannak, akik az egyszerű leíró jelleget kifogásolják. Valóban mentes volt minden olyan történész fogástól, ami hamis párhuzamok levonásához vezethetett volna vagy túlzott jelentőséget tulajdonítana annak, aminek nincs. Az pedig nem róható fel neki, hogy munkáit a hazaszeretet és nemzete iránti aggódás hatja át.

Van, aki azt írja "a feldolgozásokban hiányoljuk a korszerű tudományos szempontok alkalmazását", azaz a marxista osztályharc elméletének érvényesítését. Véleményem szerint ez a kritika nem negatív, hanem Irmédi-Molnár László reális történelemszemléletét bizonyítja.

Mások hiányolták történeti munkáiban "a gyakorlati élet kapcsolataira való rámutatást". Ezt sem tekinthetjük elmarasztalónak, hacsak nem vagyunk azon történészek pártján, akik minden régi eseménybe, körülménybe mai aktualitást magyaráznak bele. ő "csak" arra mutatott rá, amit az adatok saját korukban jelentettek. Ugyanakkor észrevette a haladó hagyományokat (Tóth Ágostont névadó jelentőségűnek ismerte el) és megvédte a megkutatott kort és annak térképészeit az elferdítésektől (Mikoviny).

Az oknyomozó "irányzatot" követte, munkái nem voltak tele hangzatos értékelésekkel, de őszinte véleményét tükrözték.




Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőlapjára!