Irmédi-Molnár László
térképész professzor élete és munkássága

6.2. A soproni földmérőmérnök-képzés előzményei

Hazánkban a polgári földmérőmérnöki oktatás szükségessége akkor merült fel először, amikor a törökvilág megszűnése után a birtokok, városok, községek területének megállapításához, a vízszabályozási munkákhoz, továbbá bányászati és erdészeti feladatok megoldásához mérnökökre, földmérőmérnökökre volt szükség.

A fennmaradt adatok szerint hazai, geodéziai tantárgyakat is tartalmazó felsőoktatás a selmecbányai Bányatisztképző Iskolában indult meg először 1735-ben. Az 1770-ben már akadémiai szintre emelt intézményben a geodéziai oktatás a bányaméréstan - akkori nevén a "föld alatti geometria" keretében - kapott helyet. A hallgatók a gyakorlati munka terén is jó képzésben részesültek, mind a külszíni, mind a föld alatti mérések tekintetében. 1803-ban már térképrajzolás is tantárgyuk. . A bányaméréstan s így a geodézia első tanára nem kisebb ember volt, mint Mikoviny Sámuel.

1763-1776 között Szencen, majd kényszerű átköltözése után 1776-1780-ig a tatai kollégiumban működő Collegium Oeconomicumban szintén tanítottak földmérést. A patrónus Esterházy Ferenc udvari kancellár alapítási előterjesztésében öt tanár alkalmazását javasolja, akik "arithmetikát", "oeconomiát", "mathesist" (ezen belül geometriát, mechanikát és hidraulikát), rajzolást, (német) nyelvtant és helyesírást s végül polgári ügyiratok fogalmazását és kereskedelmi levelezést tanítanának. A geometriai-geodéziai elemek elméleti ismeretein túl a mérnökképző intézet növendékei geodéziai gyakorlatokat végeztek és térképrajzolásban is jártasságra tettek szert. Ebből az intézetből kikerült szakemberek elsősorban a vízszabályozási, birtoktérképezési és úrbérrendezési elképzelések megvalósításában dolgoztak.23

A földmérő képzés nagyobb ütemben akkor indult meg hazánkban, amikor a Pázmány Péter Tudományegyetem keretében 1782 november 15-én a budai várban Európa első, egyetemi szintű mérnökképző intézménye, az Institutum Geometricum megnyílt. Ez - nevéből is láthatóan - alapvetően földmérő és vízépítő mérnökképző intézet volt. Oktatási nyelve akkor még általában a latin, egyes tárgyak esetében a magyar vagy a német volt. Három oktatási év alatt a főbb tantárgyak: (az első évben) távolságmérés, magasságmérés, szintezés, mechanika, (a második évben) geodézia, térképezés, mezőgazdaságtan, (a harmadikban) hidrotechnika, hidrodinamika és rajz voltak. Hallgatónak azokat vették fel, akik a tudományegyetemen vagy valamelyik vidéki akadémián bölcsészeti tanfolyamot végeztek.

1784-ben, amikor az egyetemet Pestre hozták át, az Institutum Geometricum is Pestre költözött, a ferencesek zárdájának területére, a mai Egyetemi könyvtár délkeleti sarka tájára. A földméréstan első tanára Dugonics András "A tudákosságnak két könyvei" címen már magyar nyelven irt tankönyvet, a földmérés a másodikban található (1793).

Petzelt József, aki 1841-től az Intézet tanára, litografált jegyzetében részletesen foglalkozik vetülettannal, a földrajzi hálózattal és a helymeghatározással, és önmagát is a geodézia tanárának mondja.

Az Institutumban térképész, illetve földmérői oktatás folyt. A geometriai és hidrotechnikai szakra a hallgatók felvételi vizsgával kerültek. A rajz külön tantárgy volt. Erre azért helyeztek nagy súlyt, hogy "ügyes térképkészítők lehessenek". A térképrajzolás II. József rendeletére került a tananyagba, mert a gyakorlati geometria oktatását két időszakra bontva adták elő éspedig úgy, hogy a tél folyamán az elméletet, míg a nyári idő alatt a gyakorlatot állították be az oktatás keretébe.24

Az Institutum 1850-ig működött, addig 1275 mérnöki diplomát adott ki. A mérnöki oklevél kiadását négy szigorlat letételéhez kötötték. Aki csak egy-egy tárgyból vizsgázott le, az földmérő, vízmérő, útépítő, hídépítő vagy mechanikus lett. Az itt végzett szakemberek a kiegyezés után hatékonyan működtek közre az iparosodó, városiasodó ország építményeinek létrehozásában.

Azok közül, akik az Institutumban szereztek bizonyítványt, térképezési vonalon a következők emelhetők ki: Vedres István (1765-1830) Szeged környékének térképezője és vízszabályozója, aki már 1805-ben kidolgozta egy Duna-Tisza csatorna tervét, Huszár Mátyás (1784 vagy 1779-1843), aki a Körösök vidékén végzett hasonló munkát, majd 1822-től a Duna térképezését vezette, Beszédes József (1786-1852), aki Vásárhelyi Pál mellett legnagyobb vízi mérnökünk, a Kapos és a Sárvíz szabályozója, Vásárhelyi Pál (1795-1846),1829-től a "Duna-mappáció" igazgatója, Széchenyi megbízásából 1832-től az Al-Duna szabályozásának vezetője, majd a Tisza szabályozója.25

Az önálló műszaki egyetem létesítéséért folytatott harc 1846 november 1-jén a József realtanoda megnyitását eredményezte. Mint önálló tanintézmény, ez tekinthető a Budapesti Műszaki Egyetem közvetlen elődjének. Sajnálatos módon sem az önállóság, sem az, hogy 1850-ben bekebelezte az Institutum Geometricumot, nem jelentett előrelépést a földmérő és a térképész oktatásban. Ugyanis eltörölték a szigorlatot, így nem adhatott ki mérnöki oklevelet. Javult a helyzet, amikor 1856-ban "K. k. Josef Polytechnikum " néven szervezték át, majd 1872-ben egyetemi rangra emelték és M kir. József Műegyetemnek nevezték el. Ekkor, csak az 1871 /72-es tanévben állott vissza némiképp az egyetemi szintű mérnökképzés és helyt kapott a földmérőmérnök-képzés is. Csakhogy a csonka (3 éves) tanulmányi idő után gyakorlati mértanból és az úrbéri törvényekből álló szigorlat alapján megszerzett oklevél csupán kataszteri földmérési munkákra jogosított, országos geodéziai alappont-meghatározásokra, az elméleti geodézia művelésére, földrajzi-csillagászati helymeghatározásra nem. Mindenesetre az utóbbiakat művelő szakemberek iránti igény főleg azért nem jelentkezett, mert a Monarchia területén ilyen szakembereket csak a bécsi Katonai Földrajzi Intézet foglalkoztatott. Azt a javaslatot pedig - amelyet Tóth Ágoston, a szabadságharc volt honvéd ezredese, mint minisztériumi tisztviselő fogalmazott meg-, hogy hasonló hazai megpályázható intézményt, föld- és helyszínrajzi intézetet állítsanak fel, nemcsak financiális okokból, hanem hivatali féltékenységből is elutasították.26

1934-ben jött létre több felsőoktatási intézmény összevonásával a József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. Bár 1857-től jeles, nemzetközi hírű tanárai voltak a geodéziának -1857-1894 között Kruspér István, 1894- 1912 között Bodola Lajos és 1913 -1955 között Oltay Károly - az 1871-1949 közötti időben is a műszaki egyetemen a mérnökhallgatók témánkat érintő tárgykörből két félévben mindössze heti 6 órát kaptak, ami az oktatást az alsó geodéziára korlátozta. Kimaradt belőle az előbbiekben vázolt tárgykörcsoport, később pedig még a fotogrammetria és a geodéziai gravimetria is. Ebből következett, hogy ez az ismeretanyag kevés volt azon intézmények számára, amelyekben a geodéziát és a térképezést fő profilként művelték. Ugyancsak ebből következett, hogy minden ilyen intézmény - nem is rövid idejű házi tanfolyamot szervezett. Így az állami földmérési szolgálatnál, a HTI-ben és a földmérői magántevékenységet folytatni kívánó mérnökök is több éves, vizsgához kötött tanfolyam után kaptak csak végleges beosztást vagy indulhattak el a beosztások lépcsőjén felfelé. Végső soron hosszabb távra ez a megoldás sem lehetett végleges, hiszen túl sok időt vont el a "termeléstől" és a tudomány "mélységeibe" sem vezette be a tanfolyam résztvevőit.

Ilyen helyzetben a felsőoktatás 1949-53-ig fennálló, vázolt rendszerét is meg kellett változtatni. Nyilvánvalónak tűnt, hogy sem formája, sem tartalma nem felel meg a korszerű, tudományos és gyakorlati (gazdasági-építési) elvárásoknak.' Ebből a felismerésből kiindulva - az előkészítő tárgyalások után, amelybe az állami földmérés (dr. Hazay István révén) és a katonai térképészeti vezetés (dr. Rédey István személyében) is befolyt - dr. Tárczy-Hornoch Antal és dr. Sébor János soproni professzorok 1949 elején javaslatot tettek az MTA Műszaki Tudományok Osztálya titkárának önálló földmérőmérnöki kar felállítására. Ennek nyomán indult meg hazánkban az önálló, egyetemi szintű földmérő képzés és alakult meg (a VKM 1484/1949.V.l.sz. rendelete értelmében) - hivatalos elnevezéssel - a "Budapesti Műszaki Egyetem, Sopron, Földmérőmérnöki Kara. Első dékánja dr. Sébor János lett.

A Kar alapvetően a dr. Tárczy-Hornoch vezette Geodéziai és Bányaméréstani és a dékán tanszékvezetői irányítása alatt álló Erdészeti Földméréstani Tanszékre támaszkodott. 1951 őszén szervezik meg az Alkalmazott Geodéziai Tanszéket (vezetője dr. Hazay István) és egy évvel később a Tereptan és Fotogrammetria tanszéket (meghívott előadói dr. Hankó Géza, dr. Irmédi Molnár László és Sántha Szilárd voltak).

1959-ben a soproni kar Budapestre került az utóbb említett két tanszékkel együtt, melyek mint Felsőgeodézia tanszék (Hazay István vezetésével) és mint Fotogrammetria-topográfia tanszék ( 1961-től dr. Homoródi Lajos irányításával) működtek tovább. Budapesten még az Általános geodézia tanszék (vezetői 1957-1968 között dr. Rédey István, 1968 után dr. Sárközy Ferenc) volt a földmérőmérnöki képzés alaptanszéke.

Természetesnek tűnik, hogy Irmédi-Molnár László is, aki a hazai oktatási és szakember-ellátási viszonyokat jól ismerte, fontosnak tartotta, hogy bekapcsolódjék ebbe a képzésbe.

Irmédi-Molnár László fő munkahelyén, a HTI-ben azonban természetesen nemcsak oktatással foglalkozott. Öt évi szünet után életre kelti a Térképészeti Közlönyt. (VII. kötet 1943-1948. 1-2. számként jelenik meg.) Ebben is jelentős tanulmányokat ad közre, amelyek a háború utáni intézet tudományos munkálkodásának jeleit mutatták. Nem volt ilyen szerencsés a következő - s mint később kiderült, az utolsó - számmegjelentetése, amennyiben az jelentős késéssel csak 1950-ben került ki a nyomdából (ez volt a VII. kt. 3-4. sz.) és melyet alig terjesztettek.

A tudományos osztály feladata volt még a szovjet térképészeti szabályzatoknak magyar nyelvre való átültetése, valamint egyes tan- és szakkönyveknek a lefordítása és kiadásra való előkészítése, amelyre Irmédi-Molnár László minden beosztottja nagy energiát fordított.

A HTI-ben nem volt titok, hogy Irmédi-Molnár Lászlónak egyéni ambíciója az egyetemi szintű térképész oktatásban való részvétele. Térképésztiszti tanfolyami oktatói működése mutatta, hogy ehhez kellő tapasztalata, felkészültsége, energiája és szervező készsége is van. Megragadta az alkalmat, hogy a BME Hadmérnöki Karán kamatoztassa képességeit, megválva szeretett Térképészeti Intézetétől.




Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőlapjára!