Teleki Pál mint egyetemi tanár, földrajztudós, kartográfus, geográfus, akadémiai tag, nemzetközi bizottságok tagja, politikus, országgyűlési képviselő, többször miniszter, majd kétszer mint miniszterelnök vívta ki a nemzet és a világ elismerését. Minden erejével kűzdött a nemzetért, a magyarságért. Számos elfoglaltsága mellett különös odafigyeléssel munkálkodott az ifjúság nevelése és jövője érdekében. Már a kezdetekkor, a tízes évek elején megismerkedett lord Robert Baden-Powell eszméivel és mindvégig hű maradt ezekhez. Mint magyar főcserkész, majd tiszteletbeli főcserkész sokat tett a magyar cserkészet elterjesztéséért és elfogadtatásáért. 1926-ban a Megyeri Nemzeti Nagytábor, majd 1933-ban a Gödöllői Cserkész Világ-Jamboree megrendezéséért és sikeréért nagyon sokat tett. Sajnos a kérlelhetetlen politika lett a végzete.
Az előadás után meghallgathatjuk Teleki Pál 1939. február 25-én elhangzott rádióbeszédét, amelyet második miniszterelnöki kinevezése alkalmából mondott