Meteorológiai térképek a nyomtatott sajtóban


Népszabadság, 2004. február 25.
Az Aigner Szilárd és Pártai Lucia által működtetett Európai Meteorológiai Szolgálat (EMS-EWS) térképe korrektnek tekinthető, két apró hiba maradt még a térképen (többszöri javítás után): az egyik, hogy a Keleti-övcsatorna a Szamos és a Kraszna között felesleges, hiszen méretei és jelentősége nem indokolja, hogy szerepeljen a térképen.
A másik hiba az Európát ábrázoló térképen található: hiányzik a határvonal Észak-Írország és Íroszág között.
Található egy harmadik hiba is, igaz, nem a térképen, hanem a szöveges részben: egy háromszoros szóismétlés fordul elő:
Napközben eltűnnek a ködfoltok, és szép, napos nap következik. Ez elég suta így.
Magyar Hírlap, 2004. február 24.
Szintén az Európai Meteorológiai Szolgálat (EMS-EWS) térképe. Itt már sokkal több hiba található. Az első szembetűnő, hogy Magyarország "megbokrosodott", a térkép el van forgatva, kb 15 fokkal. Nem indokolja semmi, hogy az északi irány nem párhuzamos a kerettel. Ebből a hibából következik egy másik: Miskolc valóságos helyétől kb 50-60 km-re található, körülbelül a Tisza képzeletbeli partján. Budapest ekkora térképen is inkább felületként ábrázolandó, a pont nagyjából Pestszentimrére mutat.
Az európai időjárást ábrázoló térképen ennél is nagyobb hibák vannak: Madrid, Párizs, Berlin, Prága, Koppenhága, Varsó teljesen rossz helyen van, míg Lisszabon, Bécs, Budapest, Athén, Stockholm, Tunisz csak kicsit. De Róma, Bukarest és London jó helyen van!
A térkép kidolgozottságáról már nem is érdemes szólni, Dánia csak egy bumszli Németország felett, semmiféle tagoltság nem látható.
Szövegben itt is van egy hiba: Csorba-tó helyett Csorba tó van írva.

Magyar Nemzet, 2004. február 24.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) készítette a térképet. Első ránézésre az egyik legszebb térkép, azonban ha alaposabban megnézzük, akkor hatalmas hibákat találunk benne. A legjelentősebbek: Bécs és Pozsony 150 km-re eltávolodott egymástól, sőt mindkettő maga mögött hagyta a Dunát! Bécs kb. Sopron mellett látható, míg Pozsony Bős mellé vándorolt.
Zágráb is rosszul van elhelyezve a térképen, inkább Sziszeket (Sisak) jelöli a négyzet.
Hasonlóképpen, Kolozsvár is rossz helyen van, a városjel inkább Tordára mutat.
Brassót sem találták el, az inkább Fogaras helye.
Graz jelét csak kicsit kellett volna északabbra tenni, ilyen tévesztések mellett már meg se kellene említeni.
Viszont további nagy hiba, hogy a nagy szürkeségben eltűnik az Adria, szerencsésebb lett volna fehérrel vagy sötétebb szürkével ábrázolni.

Népszava, 2004. február 24.
Az Európai Meteorológiai Szolgálat (EMS-EWS) által jegyzett térkép. Ugyanaz, mint a Népszabadságban, csak egy hatalmas hibával tetézve. A Fertő rátelepedett Mosonmagyaróvárra, abból indul ki a Duna és a Mosoni-Duna!!!
Ha a Népszabadságban ki tudták javítani, itt se jelenthetett volna megoldhatatlan problémát.


Színes Mai Lap, 2004. február 24.
Ugyanaz a térkép, mint a Népszavában, ugyanazzal a hatalmas hibával: a Fertő rátelepedett Mosonmagyaróvárra, abból indul ki a Duna és a Mosoni-Duna!!!
Ha a Népszabadságban ki tudták javítani, itt se jelenthetett volna megoldhatatlan problémát.
Ezt a térképet is Aigner Szilárd és Pártai Lucia jegyzi.

 


Blikk, 2004. február 24.
Még egy térkép, amit az Aigner-Pártai "cég" készített. Mivel alig van a térképen valami, nem is nagyon lehettett elrontani, de azért néhány megjegyzésem itt is lenne: nem világos, hogy mi jelzi az egyes városok helyét, a város neve? Akkor Szeged, Miskolc, Pécs és Budapest van rossz helyen, ha a hőfok, akkor Debrecen, Pécs és Győr tévedt el, ha pedig az időjárási helyzet, akkor csak Pécs van jó helyen. Fontos lenne a következetesség, vagy néhány településjel.


Mai Nap, 2004. február 24.
Olyan kicsi a térkép, hogy akár tökéletesnek is nevezhetnénk. Települések nincsenek, határvonal rendben, folyók is nagyjából a helyükön vannak, nekem csak a Mohácsi-sziget hiányzik, ennyi belefér. Készített ennél rosszabb térképet is az ICI Interaktív Rt., a saját honlapjukon találhatót például.



Ugrás a Sajtóoldalra!
Ugrás a Térképtudományi Tanszék kezdőoldalára!