Dr. Kolozsvári Gábor
„Bírálat”-ára
Megköszönve dolgozatomhoz
készített Bírálatát, az abban felvetett kérdésekre az alábbi választ adom:
4.old. „Megjegyzés”:
Matematikai értelemben egzakt ábrázolás — szélső esetben — a teljes,
minden részletre kiterjedő leképezés lenne. Azt mondhatjuk tehát, hogy
minden térkép — függetlenül méretarányától és az ábrázolás
részletességétől — a Föld felszínének csupán modellje. E modellek jóságát
az határozza meg, hogy mennyiben tudnak megfelelni azoknak a felhasználói
elvárásoknak, melyek kielégítése a térképet készítő szakember célja. A
domborzat esetében az egzakt ábrázoláson, annak lehetőségén azt értem,
hogy a rendelkezésre álló adatokból (ez a mintavételi sűrűség
függvénye), az általában alkalmazott lineáris interpolációval (mivel a
felszínnek nem minden egyes pontját mérjük meg a domborzatrajz
előállításához,) az adott méretarányban optimálisan ábrázolható
részletességű kép levezethető-e, vagy csak annál vázlatosabb
leképezés érhető-e el. Mint tudjuk, az óceánok esetében számos területen
csak szórványos pontmérések és/vagy egymáshoz viszonyítva igen nagy távolságban
(több száz, esetenként több ezer km-re) fekvő profilmérések történtek, így
ezek még a kisméretarányú térképek adatszükségletét sem elégítik ki a fenti
szempontból. Ezért mondom azt, hogy még kisméretarányú térképeken sem
valósítható meg a matematikai értelemben egzakt ábrázolás.
Itt is hangsúlyozni szeretném
azt, hogy a kisméretarányú térképeknek nem a méréseket is lehetővé
tevő ábrázolás a célja, hiszen pl. a dolgozat egyik melléklete „A Föld
szilárd felszíne" c. térkép 0,1 mm-es mélységvonalai 4,2 km széles sávot
fednek le a Föld felszínéből az adott méretarányban.
E térképek célja: olyan
általános földrajzi kép közlése a térképolvasóval, amely lehetővé teszi
számára, hogy a korábbi szárazföldi közvetlen ismeretei alapján helyes, a
valósághoz közel álló képet tudjon kialakítani az általa közvetlenül meg nem
ismerhető területekről, esetünkben a tengerfenékről. Ezen
térképek egzaktsága „csupán” abban mérhető,hogy valóban azokat a fontos
szerkezeti sajátságokat tükrözik-e, amelyek a morfológiai formák kialakításában
alapvető szerepet játszanak, illetve a valóban jellemző formakics
kiemelése (és szükség szerint, akár méreten felüli ábrázolása) történt-e a térkép
szerkesztésekor. (A vázolt problémák miatt nem oldható meg pl. a domborzat vagy
a partvonal generalizálásának automatizálása. Egy matematikai szűrés — az
általam tárgyalt méretarányokban — a fjordokat levágná, eltüntetné. A
fjordokkal tagolt partvonal helyett egy, az afrikaihoz hasonló, sima lefutású
partvonal-ábrázolás viszont nyilvánvalóan torz kép kialakítását eredményezné a
térképolvasóban, bár matematikai értelemben ez a korrekt.) A kisméretarányú
térkép tehát — szemléletesen fogalmazva —, a Föld „karikatúrája” (a kifejezés
pozitív értelmében): a lényeges, a jellemző karaktereket hangsúlyozza. Ez
a kiemelés azonban csak olyan mértékű lehet,hogy az egész képet ne
torzítsa lényegesen.
Az ugyanebben a
„Megjegyzés”-ben, de már az 5.old.-on megfogalmazott, a dolgozat 2-2.ábrájával
kapcsolatos kérdésre válaszolva el kell mondani, hogy a kisméretarányú térképek
részletesebb — általában sok példányban megjelenő, viszonylag könnyen hozzáférhető
— forrásmunkákból levezetett kiadványok. Az, hogy ezekből a térképszerkesztő
az átszerkesztés és generalizálás során mit hagy el és mit hangsúlyoz, mit emel ki (ez egyben a
földtudományi ismeretek mélységének is tükrözője), ebben rejlik a
szubjektivitás. Az elmondottak szerint az a) jelű térkép esetében is
feltételezhető a forrásmunkák jelentős részének azonossága a b) és c)
jelű térképekkel. Az utóbbi kettő azonban ugyanannak a cégnek a
kiadványa. A rendelkezésre álló elsődleges forrásmunkákban (melyek konkrét
mélységmérések és ezek nyomvonalait a térképek feltüntetik) nincs lényegbeli
eltérés. A felhasznált forrásmunkák jegyzékében szereplő egyéb kiadványok
válogatása azonban — a bizonyíthatóan más személyekből álló
szerkesztőgárda (nevük szerepel a GEBCO-sorozat 1984-es összkiadásában) —
már a szerkesztők szubjektív forráskritikáját tükrözi, mert ugyanazon
cégen belül nyilvánvaló a rendelkezésre álló forrásmunkák egyezése.
A szubjektivitás csak az
ismeretek rendszerezésével, terjesztésével és a generalizálási szabályok
kialakításával csökkenthető. Dolgozatomnak, előadásaimnak és
publikációimnak ez ad értelmet.
A 6. oldalon feltett kérdésre
válaszolva tudni kell azt,hogy egy-egy területről általában csak egy-egy
nagyméretarányú felmérés áll rendelkezésünkre, rendszerint komplex
földtudományi elemzés (földmágnesség, gravitáció, felszíni üledékminták, mélyfúrási
magminták stb.), illetve merülőhajókkal végzett közvetlen szemrevételezés
„mellékterméke”-ként. Ezeket minden esetben elsődleges forrásanyagoknak
tekintem (a GEBCO szerkesztői is így tekintették, általában). Ezek teszik
lehetővé a morfológia részletekbe menő megismerését és így képezhetik
alapját a — szerintem a kisméterarányú térképek készítésénél megengedhető
— térképészeti extrapolációnak. A morfológiai ismeretek viszont lehetővé
teszik azt, hogy konkrét feladat megoldásakor a hozzáférhető — az
elkészítendő térkép méretarányához közel álló — alapanyagok közül azokat
válasszuk ki, amelyek az ismert részletes felmérések anyagát
megfelelőképpen visszatüktözik, illetve felfedezhető rajtuk az, hogy
a szerkesztő jó (legjellemzőbben lemeztektonikai) alapismeretekkel
rendelkezik-e vagy sem.
Külön megköszönöm, hogy a 9.
oldalon felhívja figyelmemet a pontokba szedett, tézisszerű összefoglalás
hiányára, amely a bíráló bizottság állásfoglalásának kialakítását is
megkönnyíti. A III. fejezet elején van ugyan egy néhány soros összegzés, amely
a most kifejtendő pontokba rendezett „igazi” tézisek 6 pontjának megfelel,
de ezek kifejtése már a dolgozat felépítését követve csak 3 pontban történik.
Az elméleti tudományos eredmények összefoglalása
(Tézisek)
1. Az
Eduard Imhof által az ábrázolandó izovonalak meghatározására bemutatott
módszerek közül az „egyenlő területű lépcsők” modelljét
választottam. Erről bebizonyítottam, hogy alkalmas a szárazföldi és a
tengeri területek azonos szempontok szerint történő ábrázolására, mivel
megfelelő paraméterválasztás esetén kielégíti az Imhof által a szárazföldi
területek kisméretarányú ábrázolására legmegfelelőbbnek tartott ún.
mértani haladvány szerint növekvő értékű szintfelületek (szintvonalértékek)
modelljét is. A kiválasztott modellt alkalmazva, a különböző óceáni és
tengeri területek mélységeloszlásának elemzése alapján négy — az ún. minimális,
közepes, optimális és maximális — mélységlépcsőszám-csoportot alkottam.
Megjelent térképek mélységlépcsőszámai és méretaránya alapján — a
Töpfer-szabály felhasználásával és kiterjesztésével — meghatároztam a térkép
méretaránya és az alkalmazott réteglépcsőszám közötti általános
összefüggést. Ennek felhasználásával a mélységlépcsőszám-csoportokhoz
méretarány-tartományokat rendeltem, és megadtam a különböző tartományokba
eső térképeken ábrázolandó izobátok számát és mélységértékeit az 1:1 000
000-s és az annál kisebb méretarányú térképekre. Ezek képezik a vertikális generalizálás alapját.
2. A
nemzetközi szakirodalomban megjelent publikációk szintéziseként, a
tengerfenék-domborzati formák kéregszerkezeti alapon nyugvó rendszerét
állítottam fel, amelyet képződmények és képződménycsoportok szerint
tárgyalva kiegészítettem a kisméretarányú térképek készítése során szem
előtt tartandó generalizálási szabályok megfogalmazásával. Ezek képezik a horizontális generalizálás alapját.
3.
Mind a megjelenítés módját (izovonalas domborzatábrázolás rétegszínezéssel és
summerrel kombinálva, a hátságvidéket és a kontinentális lejtőt a
tengerfenék más területeitől elkülönítő színezés alkalmazása a
tagolás jobb biztosítása érdekében), mind az ábrázolásra kiválasztott
réteglépcsők (izovonalérték-közök) meghatározását tekintve, a teljes szilárd földfelszínre (tehát a
szárazföldi és a tengervízzel fedett földkéreg megjelenítésére egyaránt) egységes domborzatábrázolási módszer elvi
alapjait dolgoztam ki.
4.
Angol, német, orosz és francia forrásmunkákból kiindulva, \D\Ba tengerfenék-domborzati formák magyar
nevének és definícióinak (terminológia), valamint a földrajzi nevekben az e formák azonosítását biztosító ún. földrajzi közneveknek vagy köznévi
utótagoknak (nómenklatúra) egységes
rendszerét hoztam létre. Felhasználtam és kis részben módosítottam a magyar
Földrajzinév-bizottság által 1979-ben meghatározott 42 köznevet ill. fogalmat,
és további 52-vel egészítettem ki.
5. Az
angol, német, francia, orosz és cseh névadási gyakorlat szabályainak
feltárásával meghatároztam a földrajzi nevek előtagjainak
(megkülönböztető elemeinek) olyan csoportjait, amelyeket általában
lefordítanak. Ez támpontul szolgál a
nemzetközi gyakorlatnak megfelelő magyar névalkotás szabályainak
meghatározásához. Több ezer magyar (de nem csak Magyarország területére
vonatkozó) földrajzi név elemzése nyomán szabályokba foglaltam a földrajzi nevekben gyakran megjelenő
-i melléknévképző használatát.
6.
Ugyancsak a földrajzi nevek témaköréhez kapcsolódva: rámutattam arra az
alapvető hibára, hogy a földrajzinév-tárak a legtöbb esetben csak a
névváltozatok, illetve a hivatalos névformák rögzítését tekintik célnak, még
akkor is, ha a névhez egy-egy koordinátapárt rendelnek a „lokalizálás”
érdekében. Ez utóbbi azonban csak a pontszerű — vagy a pontszerűnek
tekinthető (pl. vulkáni kúp) — objektumok lokalizálására elfogadható
eljárás. Nem megfelelő viszont a vonalas és felületi kiterjedésű
képződmények esetén. Egy korszerű névtárnak vagy egy kiépítendő
számítógépes adatbázisnak elengedhetetlen része kell legyen, az objektumok
megfelelő lokalizálását biztosító térkép.(A dolgozat mellékleteként
bemutatott „A Jeges-tenger földrajzinév-tárá”-hoz is készült ilyen: mind a
tengerek lehatárolására, mind a tengerfenék-képződmények lokalizálására.)
Az így kialakított adatbázis kiegészíthető a különböző
méretarány-tartományokban „ábrázolásra javasolt képződmények”
minősítéssel (pl. kódszámok formájában), megkönnyítve ezzel a
térképszerkesztési feladatokat. Ezt a
névtárak és adatbázisok (a földrajzi információs rendszerek) létrehozásakor kielégítendő egyik
fontos követelmény megfogalmazásának tekintem.
Pozitív értékelését köszönöm.
Budakeszi, 1992. junius 1.
levelező
ösztöndíjas