2. Magyarázó a geofizikai földgömbökhöz

Ebben a részben a térképen és gömbön ábrázolható geofizikai jelenségeket tekintem át, igyekezve e föld egész keresztmetszetét bemutatni, a hatalmas anyag miatt azonban természetesen a teljességre való törekvés igénye nélkül.

A geofizika a Földdel kapcsolatos fizikai jelenségekkel foglalkozó tudomány, melynek célja a Föld, illetve a Föld bizonyos részeinek vizsgálata fizikai módszerek segítségével. Két, viszonylag önálló részterületre különíthető:

l./ Az általános geofizika a Föld egészét vagy nagyobb részétvizsgálja abból a célból, hogy belső szerkezetét, felépítését és belső energiáit feltárja, s ezek alapján adjon magyarázatot Földünk kialakulására, fizikai fejlődésére. Leglényegesebb vizsgálati területei: a Föld alakját meghatározó nehézségi erő, az árapály-jelenségek; a Föld tengely-mozgásai és kapcsolatuk a Föld rugalmasságával; a földrengések; a mágeses tér és a földi áramok; geotermikus jelenségek és a Föld hőháztartása; a Föld életkora; valamint a Föld belsejében lejátszódó ,jelenségek vizsgálata. E jelenségek kutatási eredményei alapján megadhatók a Föld belsejére vonatkozó fizikai paraméterek, értelmezhető annak felépítése, szerkezete és belső energiái. Így kép alkotható a Föld kialakulásááról és fejlődéséről is. A tágabb értelemben vett általános geofizika körébe sorolhatók még a vízburok és a légkör fizikája. A Föld fejlődésével szoros kapcsolatban vannak a légköri cirkulációk éppúgy, mint az óceáni áramlások, árapály-jelenségek és ezek éghajlatbefolyásoló hatása. A légkör fizikája a földmágneses tér változásaival is igen szoros kapcsolatban áll.

2./ A gyakorlati geofizika a Föld legfelsőbb részeinek fizikai módszerekkel történő vizsgálatát végzi ásványi nyersanyagok és víz feltárása céljából. Feladata még a talaj műszaki létesítmények hordozására való alkalmasságának vizsgálata is. Fejezetei: gravitációs, szeizmikus, mágneses, elektromos, termikus és radiometrikus-geokémiai kutatómódszerek, valamint a mélyfúrási geofizika.

Vizsgáljuk meg tehát a geofizikai jelenségeket kutatási területenként külön-külön. Egy-egy alfejezet a következő felépítésű:

a) Ábrázolható jelenségek - ábrázolási mód.

b) A jelenségek, fogalmak magyarázata címszavakban, lexikonszerűen.

2.1. Szeizmológia

l. Epicentrum-térképek a fészekmélység feltüntetésével (Sekély-, közepes- és mélyfókuszú rengések).

Pontmódszer, eltérő színek alkalmazásával; vagy jelmódszer.

2. Adott időszakban észlelt maximális intenzitások térképe.

-- Pont- vagy jelmódszer; illetve izovonalas ábrázolás.

3. Adott időszakban kipattant rengések epicentrumbeli intenzitása.

-- Pont- vagy jelmódszer.

4. Szeizmikus zónák adott időszakban kipattant rengéserősségek alapján.

-- Felületi módszer.

5. Adott időszakban kipattant rengések magnitúdója.

-- Pont- vagy jelmódszer.

6. Adott időszakban felszabadult szeizmikus energia.

--- Izovonalmódszer.

7. Szeizmicitás-térképek.

-- Izovonalas ábrázolás.

8. Menetidő-anomáliák térképei.

-- Izovonalmódszer, vagy kótált ábrázolás.

10. Egy rengéssel kapcsolatos (kis területre vonatkozó) izoszeiszta-térképek.

-- Izovonalas ábrázolás.

11. Egy rengéssel kapcsolatos (kis területre vonatkozó) izoszeisztareziduál-térképek.

--- Izovonalmódszer.

12. Kis területre vonatkozó szeizmokin-térképek.

-- Izovonalmódszer (álizovonalak - görbesereg).

Anomália, menetidő-: a rengéshullám-beérkezés szisztematikus eltérései (rendszeres korábbi beérkezés vagy késés) esetén (elsősorban) a felsőköpeny anomális sebességére utaló érték:

Δt = T(tényleges)—T(standard). Pozitív eltérés kisebb, negatív eltérés az átlagosnál nagyobb hullámterjedési sebességre utal a felsőköpenyben. Vizsgálatának célja: inhomogenitások kimutatása.

Epicentrum: a hipocentrum felszíni vetülete a Föld középpontján átmenő vetítősugárral.

Erősség; intenzitás, földrengés-: a rengés felszínen kifejtett (romboló) hatá sai alapján felállított skálaérték l°—12°.

Fészekmélység: a hipocentrum felszíntől mért távolsága.

Gyakoriság, rengés-: az f = N/pT-vel értelmezett mennyiség, ahol

T területen p idő alatt kipattanó N számú rengés szerepel.

Hipocentrum; fészek: a rengés kipattanásának helye a Föld belsejében. (Pontszerünek tekinthető.)

Izoszeiszta: az azonos földrengéserősségű, intenzitású helyeket összekötő görbe. A legnagyobb értékű izoszeisztát pleisztoszeisztának nevezik.

Izoszeiszta reziduál; maradék-izoszeiszta: az izoszeiszta értékekből az elméleti (az epicentrumot koncentrikus körökkel övező) értékeket levonva kapjuk. Célja a geológiai szerkezet hatásának kiemelése.

Méret; magnitúdó, földrengés-: a rengés során felszabaduló energiára jellemző mennyiség. A magnitúdó és az energia közötti kapcsolatot pl. a következő összefüggés írja le:

log E = 11,4 + l,5·N:, ahol E, a felszabadult energia, M pedig a magnitúdó.

Szeizmicitás: az S = Σe_i/pF összefüggéssel értelmezett mennyiség, ahol Σe_i a felszínen észlelt összenergia az F területen p év alatt. e_i az alábbi összefüggéssel adható meg:

e_i = E₀·e^1,6·M·h/4π [h²+l²]^3/2.

Itt E = 10¹¹ erg, M a rengés mérete, h a fészekmélység és l a területegység epicentrumtól mért távolsága.

Szeizmokin görbe: az izoszeiszták egy speciális fajtája, amely a tektonikus törések csomópontjain fellépő többlethatást is figyelembe veszi. Az így kialakuló vonalak bizonyos felvilágosítást nyújtanak a rengések hatására bekövetkező esetleges mikro- és makro-elmozdulásokra is. (Nem izovonalak!)

2.2. Szeizmika

1. A Conrad-felület mélységtérképe.

--- Izovonalmódszer.

2. A Mohorovicic-diszkontinuitás mélységtérképe.

-- Izovonalas ábrázolás.

3. A paleozóos-mezozóos medencealjzat mélységtérképe. (Kisebb területekre, pl. Magyarországra.)

--- Izovonalmódszer.

4. Földtani vezérszintek mélységtérképei. (Kisebb területekre.)

-- Izovonalas ábrázolás.

Conrad-felület; -diszkontinuitás: másodrendű szeizmikus határfelület, amely a földkérget felső- (gránit-granodioritos) és alsó- (gabbró-bazaltos) kéregrészre osztja.

Diszkontinuitás; szeizmikus határfelület: olyan szint a Föld mélyében, ahol a földrengéshullámok sebessége megváltozik. Ha a sebesség-mélység függvényben van „ugrás”, akkor első-, ha a deriváltjában, akkor másodrendű diszkontinuitásról beszélünk.

Medencealjzat, paleozóos-mezozóos-: a medencéket kitöltő fiatal üledékek és az azok alatt elhelyezkedő (a paleozoikumban vagy a mezozoikumban - a földtörténeti ó-, illetve középkorban - keletkezett) kőzeteket elválasztó határszint.

Mohorovicic-diszkontinuitás: elsőrendű szeizmikus határfelület a kéreg és a (felső)köpeny határán.

Vezérszint, földtani-: általában két geológiai kor kőzeteit „elválasztó” határ, mely szeizmikus módszerrel jól követhető.

2.3. Gravitáció, földalak, geoidundulációk

l. A Föld nehézségi normáltere.

--- Izovonalmódszer.

2. Bouguer-anomáliák.

-- Izovonalas ábrázolás.

3. Faye-féle anomáliák.

--- Izovonalmódszer.

4. Izosztatikus anomáliák.

-- Izovonalas ábrázolás.

5. Függővonalelhajlás-térképek.

--- Izovonalmódszer.

6. A „Smithsonian Standard Earth” geoid /SSE-I., l966; és SSE-II., l969/

-- Izovonalas ábrázolás.

7. Két forgásszimmetrikus anomáliarendszerből levezetett geoid /Barta György, 1971/

--- Izovonalmódszer.

Anomália, Bouguer-: a nehézségi gyorsulás mért értékeit az ún. térszínhatással és a Bouguer-lemez hatásával korrigálva kapjuk.

Anomália, Faye-féle: a nehézségi gyorsulás mért értékeit a h·0,3086 mgal/m taggal korrigálva kapjuk. (Ezzel azt vesszük figyelembe, hogy a mérést h magasságban a tenger szintje fölött végeztük.)

Anomália, gravitációs: Δg(φ, λ) = g(φ, λ)—γ(φ), azaz a mért g(φ, λ) értékeknek a γ(φ) normálértéktől való eltérése.

Bouguer-korrekció: az észlelési hely és a tengerszint közötti anyag hatását, mint végtelen kiterjedésű, sík anyaglemez hatását veszi figyelernbe.

Függővonal-elhajlás: a geoidhoz és az azt közelítő szferoidhoz adott pontba húzott merőlegesek eltérése.

Geoid: a Föld alakja. Az átlagos tengerszinttel egybeeső szintfelület. Közelítései: szferoid, háromtengelyű- és forgási ellipszoid, valamint a gömb.

Geoidunduláció: a geoid egy pontjának az azt közelítő szintszferoid megfelelő pontjától való távolsága.

Gravitációs tér: a Földet körülvevő térrész, amelyben bármely tömegpontra a Föld vonzóereje hat.

Nehézségi erőtér: két részből, a Föld gravitációs- és a Föld forgásából eredő centrifugális erőtérből tevődik össze. Benne bármely a Földdel együtt forgó testre a nehézségi erő hat, amely számértékben a nehézségi gyorsulással megegyező. Így a nehézségi erőtér a gyorsulásértékekkel jellemezhető, melyek egysége: 1 cm·s^-2 = 1 gal = 10³ mgal /milligal/. A nehézségi erőtérben a változások kicsinyek. A térerősség és változásai mértékének aránya: 10 000 : l. A normálteret a következő öszszefüggés határozza meg:, γ = γ_{0 ?}(1 + β sin² φ + εsin²2φ ? (ahol γ_0??= 978,049; β = 0,0052884; ε = -0,0000059 és φ a földrajzi szélesség), amelyet a nehézségi erő tengerszintre vonatkozó elméleti eloszlásának tekintünk.

Szferoid: a geoidot jól közelítő, matematikailag egyszerűen leírható szintfelület.

Térszíni korrekció: annak figyelembevétele, hogy a terep nem sík.

2.4. Földmágnesség, paleomágnesség

I. A mágneses térelemek térképei:

1. A totális intenzitás (teljes térerősség) izodinámjai adott epochára.

--- Izovonalmódszer.

2. A térerősség északi komponensének izodinámjai adott epochára.

-- Izovonalas ábrázolás.

3. A térerősség keleti komponensének izodinámjai adott epochára.

--- Izovonalmódszer.

4. A térerősség függőleges komponensének (vertikális intenzitás/ izodinámjai adott epochára.

-- Izovonalas ábrázolás.

5. A horizontális intenzitás izodinámjai adott epochára.

-- Izovonalmódszer.

6. A földmágneses tér izoklinjei adott epochára.

-- Izovonalas ábrázolás.

7. A földi mágneses tér izogonjai adott epochára.

-- Izovonalmódszer.

II. A térelemek változását bemutató térképek:

1. A teljes térerősség izoporjai valamely időintervallumból számítva.

-- Izovonalas ábrázolás.

2. A térerősség északi komponensének izoporjai valamely időintervallumból számítva.

-- Izovonalmódszer.

3. A térerősség keleti komponensének izoporjai.

-- Izovonalas ábrázolás.

4. A vertikális intenzitás izoporjai valamely időintervallumból.

-- Izovonalas ábrázolás.

5. A horizontális intenzitás izoporjai valamely időintervallumból számítva.

-- Izovonalmódszer.

6. Az inklináció izoporjai valamely időintervallumból számítva.

-- Izovonalas ábrázolás.

7. A deklináció izoporjai valamely időintervallumból számítva.

-- Izovonalmódszer.

III. Az évszázados változás összetevői:

a) Nyugati-drift komponens:

1. A teljes térerősség változásának nyugati-drift komponense.

-- Izovonalas ábrázolás.

2. A térerősség északi összetevője változásának nyugati-drift komponense.

-- Izovonalmódszer.

3. A térerősség keleti összetevője változásának nyugati-drift komponense.

-- Izovonalas ábrázolás.

4. A térerősség függőleges összetevője változásának nyugati-drift komponense.

-- Izovonalmódszer.

3. A horizontális intenzitás változásának nyugati-drift komponense.

-- Izovonalas ábrázolás.

6. Az inklináció változásának nyugati-drift komponense.

-- Izovonalmódszer.

7. A deklináció változásának nyugati-drift komponense.

-- Izovonalas ábrázolás.

b) Driftmentes komponens:

1. A teljes térerősség változásának driftmentes komponense.

-- Izovonalmódszer.

2. A térerősség északi összetevője változásának driftmentes komponense.

-- Izovonalas ábrázolás.

3. A térerősség keleti összetevője változásának driftmentes komponense.

-- Izovonalmódszer.

4. A vertikális intenzitás változásának driftmentes komponense.

-- Izovonalas ábrázolás.

5. A horizontális intenzitás változásának driftmentes komponense.

-- Izovonalmódszer.

6. Az inklináció változásának driftmentes összetevője.

-- Izovonalas ábrázolás.

7. A deklináció változásának driftmentes összetevője.

-- Izovonalmódszer.

c) Nem-zonális komponens

1. A driftmentes változás nem-zonális komponense a totális intenzitásban.

-- Izovonalas ábrázolás.

2. A driftmentes változás nem-zonális komponense a térerősség északi összetevőjében.

-- Izovonalmódszer.

3. A driftmentes változás nem-zonális komponense a térerősség keleti összetevőjében.

-- Izovonalmódszer.

4. A driftmentes változás nem-zonális komponense a térerősség függőleges komponensében.

-- Izovonalmódszer.

5. A driftmentes változás nem-zonális komponense a horizontális intenzitásban.

-- Izovonalmódszer.

6. A driftmentes változás nem-zonális összetevője az inklinációban.

-- Izovonalmódszer.

7. A driftmentes változás nem-zonális komponense a deklinációban.

-- Izovonalmódszer.

IV. Egyéb térképek:

1. Terresztrikus anomália térképek.

-- Izovonalas ábrázolás.

2. Izochasma-térképek.

-- Izovonalmódszer.

3. Pólusvándorlási térképek.

-- Mozgásvonalak módszere.

4. Kontinensrekonstrukciók.

-- Felületi módszer.

Megjegyzés:

Az I. pont alatt fölsorolt térképek készülhetnek mérési eredmények feldolgozásával (a Föld adott epochára vonatkozó „valós” terének képei), de elkészíthetők különböző hatók feltételezése alapján is (ezek a földi mágneses tér különféle megközelítései), amelyek szerint földmágneses dipól-, kvadrupól- és oktupól-teret leíró térképeket ismerünk. A dipól-tér lehet centrikus- és excentrikus is. Ezek tovább bővítik a mágneses térelemeknél fölsorolt térképek körét. (Meg kell említeni, hogy a különböző csoportokba osztott 7-7 térképből 3-3 nem egy síkba eső komponenst tartalmazó térkép már egyértelműen leírja a teret.)

Agon vonal: a 0°-os izogon.

Anomália, földmágneses: a normáltértől való eltérés.

Anomália, terresztrikus: a földmágneses normáltértól való, nagy (kontinensnyi) területre kiterjedő, rendszeres eltérés. Valószinűleg a Föld belsejében mélyen elhelyezkedő hatók okozzák.

Dipólus: dipólust közelítőleg megvalósít egy véges l hosszuságú rúd két végébe helyezett +p, illetve -p mágeses „töltés”. Igazi dipólust akkor kapunk, ha 1 —> 0 úgy, hogy az l·p szorzat állandó.

Dipólus, centrikus: ha l átmegy a Föld középpontján centrikus dipólusról beszélünk.

Dipólus, excentrikus: ha l nem megy át a Föld középpontján, excentrikus dipólusról beszélünk. Az excentricits mértéke l965-ben 450 km volt, iránya közelítőleg a ? = 17,5°É és ? = l49°K koordinátájú felszíni pont felé mutatott.

Dipólus momentuma: m₁ = l·p szorzat. Vektormennyiség.

Driftmentes komponens: valamely térelem változásából a nyugati-driftnek megfelelő értékek levonásával nyert összetevő.

Egyenlítő, mágneses: az Északi mágneses sarktól 90° szögtávolságra lévő pontok összessége.

Epocha: időpont. A mágneses elemeket az egész Földre azonos epochára számítva szokás megadni.

Izochasma: az egyenlő sarkifény-gyakoriságú helyeket ősszekötő görbe.

Izodinám: a Föld azonos mágneses térerősségű (T totális intenzitású) helyeit, vagy a térerősség valamelyik komponensének (H horizontális-, Z vertikális intenzitás, illetve X északi-, Y keleti összetevő) azonos értékeit összekötő görbe.

Izogon: az egyenlő mágneses elhajlású (deklinációjú) helyeket összekötő vonal.

Izoklin: az azonos mágneses lehajlású (inklinációjú) helyeket összekötő görbe.

Izopor: a mágneses tér valamely eleme évi változásának azonos értékű helyeit összekötő vonal. Világviszonylatban zárt görbék, amelyek a legnagyobb pozitív, illetve negatív változású helyeket (az ún. izopor-középpontokat, -fókuszokat) veszik körül.

Kontinensrekonstrukciók és pólusvándorlási görbék: valamely kontinenshez viszonyítva a kontinensvándorlás következtében a Föld mágneses sarkai „elmozdulnak”. A magmás eredetű kőzetek (de bizonyos üledékes kőzetek is) keletkezésük pillanatában, mágneses ásványaik révén, „rögzítik” az akkori mágneses tér irányát. A különböző korokban keletkezett kőzetek alapján megállapítható, hogyan „vándorolt” a mágneses pólus a kőzeteket hordozó kontinenshez viszonyítva az idők folyamán. Ha a különböző kontinenseket úgy „mozgatjuk el” a Föld felszínén, hogy adott időpontra meghatározott mágneses pólusaik egybeessenek, akkor visszaállítjuk azokat abba a helyzetbe, amit az említett földtani korban elfoglaltak. Ez a „visszaforgatás” a kontinens-rekonstrukció.

Kvadrupól: nyerhető két antiparalel mágneses dipólus távolságát (d) minden határon túl úgy csökkentve, hogy az m₂ = m₁·d momentum állandó legyen.

Mágneses momentum, Földé: (8,17 ± 0,01)·10²⁵ gauss·cm³.

Mágneses tér, földi: Földünk nagy mágnesnek fogható föl, mely a környezetében lévő mágneses tulajdonságú testekre erőhatást gyakorol. NulladiK közelítésben centrikus-; első közelítésben excentrikus dipól- és non-dipol tér összegére bontható. A két térrész intenzitásának aránya 1O : l. A Föld mágneses terének sztatikus képét a tér gömbfüggvény-együtthatóival lehet jellemezni. Ezek matematikai formában tartalmazzák a tér geometriai sajátságait, s megadják az ekvivalens teret keltő elvi multipólok momentumait és tengelyirányait. A földi mágneses tér időben változik.

Nem-zonális komponens: ha a driftmentes komponensből a dipólus látszólagos északi mozgásából származó ún. zonális változási összetevőt levonjuk, a nem-zonális komponenst kapjuk.

Normáltér; normálkép, földmágneses-: Földünk egészére vonatkozó normáltérnek az excentrikus dipólus tere fogadható el.

Nyugati-drift komponens: az excentrikus dipólus nyugati irányú elmozdulásából származó összetevő a mágneses elemek változásában. A driftsebesség ~ 0,2 fok/év.

Oktupól: nyernető két antiparalel kvadrupól távolságát (d) minden határon túl úgy csökkentve, hogy az m₃ = m₂·d mennyiség állandó maradjon.

Pólusok, mágneses: a Föld azon helyei, ahol a totális intenzitás függőleges. Ilyenek a Föld mágneses sarkain kívül a nagy helyi anomáliákat mutató területeken még a mérsékelt éghajlati övben is megtalálhatók.

Sarkok, földmágneses: a Föld mágneses terét létrehozó elméleti „rúdmágnes” tengelyének döféspontjai a Föld felszínével.

Északi mágneses sark: 75,5°É; 100,5° NY

Déli mágneses sark: 66,5°D; 140,3°K l965-ben.

Térelemek, mágneses:

T: totális intenzitás;

X: a térerősség északi-,

Y: a térerősség keleti-,

Z: a térerősség függőleges komponense (vertikális intenzitás);

H: horizontális intenzitás;

I: inklináció (mágneses lehajlás);

D: deklináció (mágneses elhajlás).

A földmágneses elemek az idő függvényében változnak; e változás lassú komponensei a tér évszázados (szekuláris) variációját adják, a gyors változás-összetevők a variációs teret képviselik.

Térerősség, mágneses: a mágneses tér által az egységnyi mágneses töltésre kifejtett erő (a dimenziótól eltekintve). Geofizikában használt egysége: 1 gauss (Γ) = 1 g^1/2·cm^-1/2·s^-1 = l0⁵ gamma (γ ?. Térerősség vektormennyiség.

2.5. Geotermika, vulkanizmus

1. Hőáram-térképek.

-- Izovonalmódszer.

2. Geoizoterma-térképek.

-- Izovonalas ábrázolás.

3. A horizontális geotermikus gradiens térképei.

-- Izovonalmódszer.

4. A vertikális geotermikus gradiens térképei.

-- Izovonalas ábrázolás.

5. A Föld aktív vulkánjai.

-- Pont- vagy jelmódszer.

6. A vulkanizmus jellege.

-- Jelmódszer.

Geoizoterma: az azonos hőmérsékletű helyeket összekötő görbe.

Hőáram: a Föld felszíne felé, annak mélyebb régióiból hő áramlik. A Föld hőfluxusa (a hőáram-sűrűség) jó közelítéssel állandónak vehető: l,5·10^-6 cal·cm^-2·s^-1 átlagosan. A Föld különböző helyein mért hőáramértékek korrelációt mutatnak a geológiai szerkezettel.

Vulkanizmus jellege: szoros kapcsolatban áll a szubdukciós zónákkal (ld. 2.6. rész). A vulkáni kőzetek relatív káliumtartalma a betolódási mélységgel nő. A betolódási öv kezdetéhez közelebb andezites-, ettől távolabb bazaltos vulkanizmus észlelhető. Ez a szubdultciós zónák és az elsődleges magmakamrák igen szoros kapcsolatára utal. A vulkáni tevékenység zónái ennek megfelelően egybeesnek a közepes- és mélyfókuszá rengések területével.

2.6. Geokinetika, lemeztektonika

1. Geokin-térképek (a recens vertikális földkéregmozgások térképei).

-- Izovonalmódszer.

2. Akkréciós lemezszegélyek (a közép-óceáni hátságrendszer központi hasadékvölgye, a hátság gerincét fölszabdaló haránttörésekkel).

-- Jelmódszer.

3. Konszumációs lemezszegélyek (szubduisciós zónák).

-- Jelmódszer.

4. Litoszféra-lemezek.

-- Felületi módszer.

5. Lemez-elmozdulások.

-- Mozgásvonalak módszere (vektor-módszer).

6. Izotron-térkép.

-- Izovonalas ábrázolás.

Akkréciós lemezszegély: tulajdonképpen a közép-óceáni hátságrendszer központi hasadékvölgye, ahol az asztenoszférából feláramló kőzetanyag „pótolja” az óceánfenék szétterjedése következtében egymástól távolodó lemezperemek anyagát azokhoz nőve. A területre sekély-fókuszú rengéstevékenység jellemző.

Asztenoszféra: a litoszféra alatti néhány 100 km vastagságú kis merevségű öv.

Geokin-térképek: a földkéreg jelenkori (vertikális értelmű) mozgásait, a kéregmozgás jellegét és mértékét föltüntető térképek, amelyek alapanyagát a 10—25 évenként megismételt országos szabatos-szintezések adatai szolgáltatják. Az egységnyi időközre (1 vagy 10 év) vonatkoztatott változásértékek alapján izometrikus görbék (izokinek) szerkeszthetők. A felszínen mért szintváltozási értékek összevonásával képzett értékekből mélységi hatást kifejező regionális izokin térképek állíthatók elő. Ha a közvetlen környezetükhöz képest legnagyobb emelkedést, vagy süllyedést mutató értékeket kötjük össze, a maximális mobilitású övezetek térképéhez (ill. a makrokin görbékhez) jutunk.

Harántvetők: a közép-óceáni hátságrendszer tengelyére merőleges törések, amelyek az óceánfenéket „földarabolják”.

Izotronok: az azonos korú kőzetsávok vonalai.

Konszumációs lemezszegélyek; szubdukciós zónák: ezek mentén az egymással szemben mozgó lemezek egyike a másik alá bukik több száz kilométerig lehatol az asztenoszférába, majd asszimilálódik. Erős földrengéstevékelység (sekély-, közepes- és mélyfókuszú rengések) és antív vulkanizmus jellemzi e területeket. A legmélyebb óceáni árkok ilyen övekben húzódnak.

Közép-óceáni hátságrendszer: az óceánok mélyén, azok középvonala táján elhelyezkedő „hegység”, amely a környezetéből két-három kilométerrel emelkedik ki. A gerince mentén található az ún. központi hasadékvölgy.

Lemezek: a Föld felszíne hat nagy és néhány kisebb litoszféralemezre osztható. Ezek első közelítésben teljesen merevnek tekinthetők; és egymáshoz viszonyítva mozognak.

Litoszféra: a Föld kérge és felsőköpenye együttesen alkotja. Vastagsága 60—200 kilométer.

Óceánfenék szétterjedés; „ocean-floor spreading”: az óceáni mágneses anomáliák szabályos váltakozását értelmező hipotézis, amely ezt az óceánok fenekének a világméretű kb. 60 000 km hosszúságú hátságrendszer gerincétől való folyamatos távolodással és a földi mágneses pólusok felcserélődésével magyarázza.