Kandidátusi értekezés
Tézisek
Több mint tizenöt év kartográfiai gyakorlatának és ezen belül közel tíz év intenzív kutatási tapasztalatainak összefoglalása ez a munka. Válasz egyben arra az újra meg újra felvetődő kérdésre is: vajon szükséges-e, hogy magyar térképész a tengerfenék domborzatával kapcsolatos kérdésekkel foglalkozzék. Annál inkább indokoltnak tűnik e kérdés felvetése, mivel tengerünk, tengerkutatásunk nem lévén magyar kutató úgyis csak másod- vagy sokadkézből juthat hozzá a legfrissebb felmérésekhez, melyektől az igazán jelentős — a tudományt előrevivő — eredmények várhatók. A felvetett kérdésre a válasz igen egyszerű. Hazánk nem bővelkedik sem magashegyekben, sem sivatagokban, mégis ábrázolni kell ezeket készülő térképeinken. A helyes térképi ábrázolás alapvető feltétele viszont az, hogy a térképszerkesztő megfelelő — legalább elméleti szintű — ismeretekkel rendelkezzék arról a területről, amelyet a térképen bemutatni feladata.
Érdeklődésem a téma iránt közvetlenül az egyetemi éveket követően alakult ki, s forrása a tanulmányaim során megismert lemeztektonika elméletének (dinamikus tengerkép) és a munkám során megismert térképek tengerrajzának ellentmondásossága volt.
A Trianonban tengert vesztett országunkban az óceánokkal és a tengerekkel kapcsolatos földrajzi és térképészeti ismeretek az elmúlt hetven év alatt fokozatosan kiestek a tudományos érdeklődés középpontjából. Olyannyira a perifériára szorultak, hogy ma már meg kell állapítanunk: nincs hazánkban olyan magyar nyelvű könyv — sem ismeretterjesztő, sem komoly tudományos értékű kiadvány —, amelyből az érdeklődő korszerű ismeretekhez juthat.
Általános természetföldrajzi tan- és kézikönyveinkben 4-5%-nyi helyet kap csupán ez a kérdéscsoport annak ellenére, hogy a tengervízzel fedett felszínek Földünk szilárd felszínének mintegy 71%-át alkotják. Annak ellenére, hogy ma már ismereteink az óceán- és tengerfenékről olyan kiterjedtek, hogy akár a kontinensek földrajzához hasonló fejezetek kerülhetnének be tankönyveinkbe az egyes óceánok természeti földrajzáról. Itt nemcsak, és nem elsősorban a tengervíz fizikai paramétereinek tárgyalására gondolok, hanem a tengerfenék-domborzat formakincsének általános és egy-egy tenger esetében konkrét elemzésére, ismertetésére is.
Az előzőekkel ellentétben ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a magyar tengerkutatást az első világháborút közvetlenül megelőző időszakban, ha nem is az élvonalban, de — az Adria-kutatás révén — a második vonalban feltétlenül számontartották. Ebben az időszakban, majd később a két világháború közötti időben is, a magyar szakirodalom ebben a témakörben (is) gyorsan követte és hozzáférhetővé tette a nemzetközi eredményeket. Az igazi „visszahúzódás” a második világháborút követően érzékelhető. Ez egyaránt tapasztalható a földrajzi szakirodalomban és a térképészetben. A magyar térképészet területén, részben a tanulmányaim eredményeképpen, az elmaradás talán mérséklődik majd. A magyar földrajztudomány területén a téma „gazdája” még kerestetik.
„Tengervízzel fedett felszínek ábrázolása kisméretarányú térképeken” címmel fogadta el a Magyar Tudományos Akadémia Tudományos Minősítő Bizottsága kandidátusi dolgozatom benyújtott témavázlatát.
A felszínek ábrázolása többet is jelenthet, mint amit dolgozatomban tárgyalok. A szárazföldi, s így a tengeri domborzat ábrázolására is több módszer alakult ki. Jelen tanulmányban a mélységvonalas, mélységiréteg-színezésű térképek kérdéseivel foglalkozom elsősorban, mint olyan domborzatábrázolási módszerrel, amely a legtöbb ábrázolási mód alapja.
Kisméretarányú térkép en különböző szerzők mást és mást értenek. A probléma részletes tárgyalása nélkül is hivatkoznom kell arra, hogy a Világtenger viszonylag egységes, legrészletesebb ábrázolása a General Bathymetric Chart of the Oceans (GEBCO) című térképsorozaton valósult meg, amely 1:10 000 000 egyenlítői méretarányú, Mercator vetületű térképrendszer, két 1:6 000 000-s északi- és déli-sarki térképlappal kiegészítve.
Nem egyszerű tehát állást foglalni abban a kérdésben, hogy a Világtenger esetében mit tekintünk „kis méretarányú”-nak. Elemzéseimben 1:10 000 000 és annál kisebb méretarányú térképekkel foglalkozom. Nem jelenti ez azt, hogy — kivételként — ne kerüljön nagyobb méretarányú térkép is említésre.
A tanulmány célja egy új tengerfenékdomborzat-ábrázolási szemlélet és módszer elméleti alapjainak összefoglalása, valamint a kutatási eredmények felhasználásával megvalósított — a Kartográfiai Vállalatnál részben már 1986 óta bevezetett — ábrázolás bemutatása a kisméretarányú térképek készítésében való gyakorlati alkalmazás példáin keresztül.
A térképkészítés folyamata — ide értve a szerkesztést (a térkép elvi megalkotását), a tervezést (a gyakorlati megvalósítást), a litográfiát (a kész térképterv nyomási eredetivé való feldolgozását) — az alábbi sémát követi:
— a vonalas elemek (jelen esetben a mélységvonalrajz),
— a színfelületek,
— a névrajz (esetemben a helyes magyar nevek) megalkotása.
Értekezésem felépítése is ezt a sémát követi, amelyet egy vázlatos történeti áttekintés előz meg: érintve a mélységmérési technika, a földrajzihely-meghatározás és a térképi ábrázolási mód fejlődését.
A kutatás ebben az esetben elsősorban a szakirodalom tanulmányozását, valamint a megjelent atlaszok, térképek, térképművek elemzését jelenti. Módszerei ennek megfelelően alakulnak: könyvtári, térképtári adatgyűjtés. Az ilyen módon összegyűjtött ismeretek, tapasztalatok alapján mód nyílik arra, hogy elméleti következtetéseket a gyakorlatban is kipróbáljunk, s pozitív, alkalmazhatónak tűnő esetben megkíséreljük elterjeszteni, szélesebb körben használni az eljárást.
Egyetemi doktori dolgozatom a kísérleti stádium eredményein alapult 1985-ben. Azóta a szélesebb körű gyakorlati felhasználás is igazolta az elméletet. Az 1989-es budapesti ICA konferencián a szétszedhető szerkezeti Föld-modell 1988-ban elkészített angol nyelvű változata, a szemléltető eszközök kategóriájában díjat kapott. Ennek már az 1986-os magyar változatán is az új tengerfenékdomborzat-ábrázolás szerepelt javaslatomra (követve a Kartográfiai Vállalat által előzőleg négy nyelven kiadott, a hazai forgalomba sajnos soha nem került 25 cm átmérőjű domborzati földgömböt).
Az egyetemi doktori cím megszerzése és a Magyar Tudományos Akadémiánál elnyert levelező ösztöndíjam nagyobb lehetőségek igénybevételére is módot adott a Kartográfiai Vállalatnál: a tanulmányi tervemben szereplő minden egyes kutatási téma kidolgozását támogatták, ami jelentősen hozzájárult e tanulmány elkészítéséhez. Így kerülhetett sor egyebek között a Baranyi IV. vetületében feldolgozott „A Föld szilárd felszíne” című térkép megszerkesztésére; Baranyi IV. vetülete osztott változatának kialakítására, amely a szárazföldcentrikus vetületet — jó tulajdonságainak megőrzével (viszonylag kedvező területtorzulás mellett kiváló alaktartás) — alkalmassá teszi tengercentrikus témák ábrázolására. Ezzel a tragikus sorsú kollégám emlékének szeretnék adózni, aki még életében megismerhette ezt a tervemet és egyetértett azzal.
A kutatási módszer röviden így jellemezhető:
— elméleti ismeretek, tapasztalatok gyűjtése;
— következtetések levonása;
— gyakorlati megvalósítás az adott ismeretek és következtetések szintjén;
— az előbbi folyamat lejátszása magasabb szinten: újabb ismeretek, újabb következtetések, újabb kísérlet a gyakorlati megvalósításra. (Az első két lépés „csak” idő, türelem és elmélkedés kérdése, a harmadik sok esetben jelentős anyagi ráfordítással is jár. Ennek finanszírozását a Kartográfiai Vállalat biztosította.)
Az általam fontosnak tartott eredmények az alábbiak szerint összegezhetők:
A domborzatábrázolás elméleti kérdésein belül (2. fejezet) a vertikális és a horizontális generalizálás témakörökben, a névrajz kérdéscsoportján belül pedig (4. fejezet) a földrajzi nevek előtagjainak, köznévi utótagjainak és a tengerfenék képződmények földrajzinév-tárának témaköreiben születtek elméleti eredmények, ugyanakkor fontos eredménynek könyvelem el a gyakorlati megvalósítást a már megjelent vagy az általam még csak tervbevett kiadványokban. Jó eredményt hozott a 3. fejezetben tárgyalt, a színfeldolgozásra vonatkozó kísérlet is.
1. Az izovonalas domborzatábrázolás és a generalizálás
Az izovonalas domborzatábrázolás napjainkban a szilárd földfelszín képi megjelenítésének egyik legelterjedtebb módja, és alapja az egyéb ábrázolásmódok zömének (rétegszínezés, summer, pillacsíkozás stb.).
A domborzatábrázolásban alkalmazott izovonalak a tengerszinthez viszonyított azonos magasságban, illetve mélységben lévő pontokat összekötő görbék. Ennek megfelelően az izovonalakat két csoportra oszthatjuk: a szárazföldi domborzatot reprezentáló szintvonalakra (izohipszák) és a tengeri mélységeket tükröző mélységvonalakra (izobátok). A térkép domborzatrajzi pontosságát az izovonalak helyes megszerkesztése döntő módon befolyásolja.
A térképész munkája során térképről térképre szerkeszti át az ábrázolni kívánt elemeket, így a domborzatrajzot is. Általában részletesebb, gazdagabb tartalmú és nagyobb méretarányú a forrásmunka, mint az elkészítendő térkép. Minél kisebb azonban a készítendő térkép méretaránya, annál ritkább távközű és annál „fésültebb”, kisimítottabb izovonalrajznak kell a domborzatnak a valóságost jól megközelítő képét tükröznie. Ezt generalizálási szabályok megalkotásával és alkalmazásával éri el a térkép szerkesztője.
Tényszerűségei ellenére a generalizálásnak vannak szubjektív vonásai, és ezek feltehetően még hosszú ideig megmaradnak. A generalizálás szubjektív voltának végső oka az ember véges földtudományi — térképészeti, természetföldrajzi, földtani, geofizikai, morfológiai és más — ismeretanyaga.
A domborzat térbeli alakzatainak vertikális és horizontális összetevői vannak. A generalizálás kérdései ennek megfelelően két részre bonthatók.
Vertikális generalizálásnak nevezem azon szintfelületek meghatározását matematikai alapon, amelyek jól jellemzik az ábrázolandó domborzatot. Az így kiválasztott szintfelületeken (mélységi rétegen, mélységlépcsőn) futó izovonalak megrajzolására (egyszerűsítésére, bizonyos részleteinek kiemelésére vagy elhagyására) vonatkozó ismeretek a horizontális generalizálás témakörébe tartoznak.
Feltételként szabtam magam számára a szárazföldi és a tengeri domborzat egységes ábrázolásához egyaránt megfelelő módszer kiválasztását, Eduard Imhof (1965) ilyen irányú elméleti elemzéseiből kiindulva. Megállapítottam, hogy:
— Az Imhof által a különböző méretarány-tartományokba sorolt tengeri térképekhez meghatározott mélységlépcsők nem al kalmasak a tengerfenék-domborzat korszerű ábrázolására, mert a mélységvonalak ritkák, így nem is tükrözhetik megfelelően a valóságos viszonyokat.
— A szárazföldi domborzat kisméretarányú ábrázolásakor a gyakorlatban jól alkalmazható módszer — a magassággal párhuzamosan, (közel) mértani haladvány szerint növekvő értékű szintfelületek módszere — a tengeri területekre nem alkalmazható, mert a magasság- és mélységgyakorisági görbén jól látható, hogy a tengeri területeken a különböző mélységek eloszlása más, mint a szárazföldi magasságoké.
— A mértani haladvány szerint növekvő értékű szintfelületek módszere és az egyenlő területű lépcsők módszere megfelelő paraméterválasztás esetén hasonló eredményt ad. Mivel az utóbbi módszer alkalmas a tengeri mélységlépcsők meghatározására is, egységes tengeri és szárazföldi domborzatábrázolás kidolgozására nyílik mód.
A vertikális generalizálás elméleti kérdéseinek tisztázásához még további kérdések megválaszolására is szükség volt:
— Milyen — matematikai értelemben vett — minimális feltételek kielégítése szükséges az „egyenlő területű lépcsők” alkalmazásakor ahhoz, hogy a tengerfenék-domborzat valósághoz közel álló képét ábrázolhassunk?
— Függ-e, s ha igen, hogyan függ a kiválasztandó mélységlépcső-sorozat az ábrázolni kívánt területtől?
— Milyen módszer adható a méretarányfüggés levezetésére?
Mindezek megválaszolása a kitűzött cél megvalósítását jelenti:
— A különböző méretarány-tartományokba eső térképek mélység-
lépcsőinek meghatározását.
Abból a kísérleti tényből kiindulva, hogy a mélységábrázolásban gyakran használt 2000 m-es szintfelület-sűrűség nem megfelelő, 1000 m-nél ritkább nem lehet; valamint hogy a 200 m-es mélységet mint (nem túl szerencsés, de) általánosan elterjedt selfhatárszintet ábrázolni kell, a Világtenger ábrázolásához minimális, közepes, optimális és maximális mélységlépcsőszámot határoztam meg. Megjelent térképek alapján (tehát tapasztalati úton) és a Töpfer-szabály átalakításával összefüggést állapítottam meg a térképen ábrázolt mélységlépcsők száma és a térkép méretaránya között, ami szerint:
n 1,187×105×M1/2 - 7,287,
vagy átrendezve:
M [(n+7,287)/1,187.105]2.
ahol M — a tékép
méretaránya, n — a mélységlépcsőszám.
Ennek
felhasználásával a Világtengerre meghatározott mélységlépcsőszámokhoz
méretarány-tartományokat rendeltem.
A számítási eredményeket
összefoglalva: az
1:25 000 000 és annál
kisebb méretarányú térképeken 16,
1:25 000 000 —
1:10 000 000 méretarányú térképeken
28,
1:10 000 000 — 1:
7 500 000 méretarányú térképeken 31,
1: 7 500 000 — 1:
5 000 000 méretarányú térképeken 46,
1: 5 000 000 — 1:
2 500 000 méretarányú térképeken 68,
1: 2 500 000 — 1:
1 000 000 méretarányú térképeken 111
a szükséges
mélységlépcsőszám, amellyel a méretaránynak megfelelő
részletességű domborzatábrázolás elérhető. A mélységlépcsőknek
az egyes mélységintervallumokra való „leosztásá”-hoz táblázatok nyújtanak
segítséget. Példaként csupán az
1:25 000 000 és
annál kisebb méretarányú térképek 16 mélységi rétegének értékeit sorolom fel:
200, 1000, 2000,
3000, 3500, 3750, 4000, 4200, 4400, 4600, 4800, 5000, 5250, 5500, 5750 és 6000
m.
A felsorolásból
látható, hogy a hagyományos 5-6 mélységi réteggel szemben jelentkező több
réteg ábrázolása technikai szempontból csak úgy valósítható meg, ha a szokásos
— gyakran megrajzolt mélységvonal nélküli — mélységiréteg-színezésű
domborzatábrázolást kiegészítjük megrajzolt mélységvonalas, felező,
negyedelő és további segédizohipszákat használó domborzatábrázolássá. Ez
„a valóságot jól tükröző” térkép készítésének alapvető feltétele.
További — táblázatokban összefoglalt
— adatok teszik lehetővé, hogy az értekezésben részletesen kifejtett módon
elvégzett számításokkal, kisebb területi egységekre, pl. az egyes óceánok
területére külön-külön meghatározhassuk adott méretarányhoz tartozó — a
domborzatot legjobban kifejező — mélységlépcsők számát.
A horizontális értelmű generalizálás az ábrázolásra kiválasztott
szintfelületeken az izovonalak térképi lefutásának meghatározását jelenti,
pontosabban azt, hogy a térképen megrajzolt vonalak milyen mértékben és milyen
elvek szerint térhetnek el a valóságos görbéktől. Klasszikus értelemben
elsősorban ezt értik a domborzat generalizálásán: a helyes vonalvezetés kialakítását. Mint az a
meghatározásból is kitűnik, az ilyen típusú generalizáláshoz
megfelelő morfológiai ismeretek szükségesek. Jelen összefoglalás nem teszi
lehetővé ezek részletes kifejtését. Egy tipikus — a tengerfenék-domborzat
ábrázolásakor talán legkritikusabb — terület bemutatásával azonban jól
szemléltethető a dolgozat ezen részében tárgyalt témák fontossága a
térképészek számára.
Az óceánközépi hátságok genetikai
szempontból az új óceánfenék képződésének színterei. Egymástól távolodó
litoszféralemezek határán helyezkednek el, kialakulásukat is ennek köszönhetik.
A repedésvölgy mentén feláramló forró földköpenyanyag hozzáforr a völgy két
oldalán elhelyezkedő óceánfenékhez. Lehűlése folyamán a mindenkori
mágneses tér irányának megfelelően mágneseződik. Mivel a Föld
mágneses pólusai időszakonként felcserélődnek, a különböző
időszakokban (földtani értelemben egyébként folyamatosan) képződött
új óceánfenék kőzetei hol pozitív, hol negatív mágnesesanomália-sávokat
alkotnak, amelyek mérhetők és a hátság tengelyére szimmetrikusak (egyik
bizonyítékát szolgáltatva a lemeztektonika elméletének).
A hátság tengelyvonala a Föld
legkiterjedtebb összefüggő vulkanikus vonulata. A vulkanizmus révén
keletkező, új óceánfenék sávjai (vonalai) az akkréciós (növekvő)
lemezszegélyt alkotják. A hátság tengelyében húzódó központi repedésvölgy két
oldalán elhelyezkedő hátságrészek tehát más-más litoszféralemez részei, amelyek
egymástól távolodnak. A föláramló olvadt magma azokat a repedéseket,
hasadékokat tölti ki, amelyek a földköpeny mélyebb rétegeiben, az
asztenoszférában kialakuló konvekciós áramok által okozott
óceánfenék-szétsodródás miatt keletkeznek, a lemezek távolodása tehát nem a
fölnyomuló magma szétfeszítő hatásának következménye. Ez a folyamat a
hátságok mentén kipattant földrengések fészekmechanizmusának vizsgálatából
egyértelműen kitűnik: erre mutatnak a tengelyvonalban fellépő
tenziós (húzó-)feszültségek. Sekélyfészkű (kis hipocentrummélységű)
rengéstevékenység jellemzi ezeket a területeket éppúgy, mint a hátságot
feldaraboló transzformvetőknek az elvetődött hátságtengelyek közötti
szakaszait. [A vető a hátságtengelyre (közel) merőleges, az elvetődés
több száz km-t is kitehet.] A vető menti szeizmikus aktivitás „furcsa”
helyhezkötöttsége azzal magyarázható, hogy csak az elvetett hátságszakaszok
közötti részen kerülnek egymás mellé egymással szemben mozgó lemezrészek.
Az óceánfenék szétsodródásának
folyamatát igazolják az új óceánfenékre lerakódó üledékek is. A mélytengeri
területeken az üledékképződés mértéke 1000 év alatt nem egészen 1 cm,
sőt helyenként csupán 2-3 mm. E kis értékek ellenére a hátság
középvonalától távolodva egyre vastagabb réteget alkotnak az üledékek, nem
egyszer a több km vastagságot is elérve. A hátság tengelyétől távolodva az
aljzatkőzet földtani kora folyamatosan nő; ugyanez tapasztalható a
tengelytől különböző távolságokban mélyített kutatófúrások (Glomar
Challenger) üledékmintáiban is: minél távolabbról származnak a
riftvölgytől számítva, annál több földtani kor üledékei találhatók meg
bennük egymás alatt, s annál régebbi üledékek képezik a fúrások magmintáinak
közvetlenül az aljzaton elhelyezkedő rétegeit.
A lemezek szétsodródásának sebessége
1—10 cm/év nagyságrendű, s a különböző területeken más és más. Ennek
megfelelően megkülönböztetük gyors, közepes és lassú szétterjedési
sebességű lemezhatárokon kialakult hátságokat.
Ha a hátságok morfológiáját és ezzel párhuzamosan térképi ábrázolását vizsgáljuk, mindenek előtt arról az alapvető sajátosságról kell beszélni, hogy e „hegységrendszer”-t a csapásirányra (általában) merőleges transzformvetők kisebb szakaszokra tagolják. Ezt a jellegzetes struktúrát (a feldaraboltságot) és a jellegzetes irányokat (az egymásra [közel] merőleges szerkezeti vonalakat) a térképeken még nagy mértékű generalizáláskor is ki kell fejezni. Az 1. ábrán a generalizálás helyes és helytelen megoldását mutatom be.
A hátságvidék másik alapvető sajátossága az, hogy más morfológiai jellemzőkkel bír a gyors, és más a lassú (vagy közepes) szétterjedési sebességű lemezhatáron kialakuló hátság és ezt a különbséget ugyancsak tükröznie kell a térképeknek.
A lassú szétsodródású területeken határozottan jelentkezik, ennek megfelelően még egészen kis méretarányban is ábrázolni kell a központi repedésvölgyet, amellyel párhuzamos irányban a hátság két transzformvető közötti szakasza blokkokra tagolódik, erősen töredezett „sasbérces” jellegű.
A hátság keresztmetszetét tekintve viszonylag meredek lefutású, a központi repedésvölgy és szűkebb környezete kettős gerincet képez. A repedésvölgy mélysége a gerinc csúcsától mérve elérheti az 1—3000 m mélységet is [2. a) és b) ábra].
A gyors szétsodródású területeken kialakuló hátság keresztmetszetét tekintve lankásabb, egyenletesebb lefutású, kisebb lejtőszögű és kevésbé töredezett. Kis méretarányban semmiképp nem ábrázolható (nagy méretarányban is csak igen részletes felméréssel kimutatható) keskeny, szűk, kis mélységű (néhány méter szélességű és legfeljebb néhányszor tíz méter mélységű) hasadékok formáját ölti a központi repedésvölgy a hátság „taréján”, amely így nem alkot kettős gerincet [3. a) és b) ábra].
A szembetűnő morfológiai különbségek a keletkező új kéreg kihűlésével és lesüllyedésével (az izosztatikus egyensúlyra való törekvésével) hozhatók kapcsolatba. Adott távolságra a hátság tengelyétől, lassú szétsodródású területen a kéreg öregebb és éppen ezért mélyebben van (ezért meredekebb a hátság lefutása és ezért töredezettebb), mint az a fiatalabb kéreg, amely gyors szétsodródási sebességű területen keletkezett, s az adott hátságtengelytől ugyanolyan távolságra helyezkedik el.
A hátságok, de gyakran egyben a medencék jellegzetes képződményei is a transzformvetők, amelyek mentén kialakuló morfológiai együttest törésövnek nevezzük. Hosszuk a rotációs szélességtől függően néhány száz km-től több ezer km-ig terjedhet. Az egy rotációs pólushoz tartozó törésövrendszer tagjai egymással párhuzamosak (mivel rotációs szélességek mentén helyezkednek el) (4. ábra), és merőlegesek az ugyanazon pólushoz tartozó hátság tengelyére. A gömbi „párhuzamosság” a különböző térképvetületekben természetesen „párhuzamos jellegű” görbesereget jelent, de a szabályosságot érzékeltetni kell. Rendszerint nem lehet ábrázolni az összes ismert törésövet; a kiválasztás szempontja a központi repedésvölgyek elvetődésének távolsága lehet. A kis mértékben elvetődötteket elhagyjuk, az ábrázolt nagyobbak között a riftvölgyet összefüggő egyenesnek adjuk, ügyelve arra, hogy a jellemző szerkezeti irányok mindig megmaradjanak (1. ábra).
Az előzőekben ismertetett elméleti eredményeket — a kutatások mindenkori szintjén — igyekeztem a gyakorlatban is megvalósítani. A Kartográfiai Vállalat által magyar, angol, német és cseh nyelven kiadott 25 cm átmérőjű domborzati földgömb, valamint a magyar és angol nyelven megjelent, oktatási célra készített 40 cm-es szétszedhető Föld-modell, más kísérleti munkákkal együtt jó bizonyítéka ennek.
2. A színfeldolgozás
Érdekes eredményt hozott a 3. fejezetben tárgyalt, a színfeldolgozásra vonatkozó kísérlet is. Ez egyrészről a tengeri területeken alkalmazott summer gyakorlati kipróbálását jelentette, ami már egy 1976-ban benyújtott javaslatomban is szerepelt a szárazföldi és tengeri domborzat e szempontból is egységes ábrázolásmódjának megvalósítására. Másrészt a hazai térképészetben korábban még nem alkalmazott, a kontinentális lejtőnek és a hátságvidéknek a környezettől való markánsabb elkülönítését eredményező, visszafogott, zöldes színárnyalat bevezetését célozta az egysíkúbb, tisztán a kék különböző tónusain alapuló tengeri domborzatábrázolással szemben.
A kísérlet mindkét pontja pozitív eredménnyel szolgált. A Kartográfiai Vállalatnál a mintafeldolgozást követően készített munkáimban már e tapasztalatok is tükröződnek.
3. A névrajz
A földfelszín természetes vagy mesterséges részleteinek azonosítását földrajzi nevekkel biztosítjuk. A nevek utolsó eleme gyakran egy földrajzi fogalmat jelölő főnév, ún. földrajzi köznév, amely nem mindig azonos a szakirodalomban használt, a fogalmat jelölő szóval. Célomul egy olyan nevezékrendszer kialakítását tűztem ki, amely mindkét funkció betöltésére alkalmas, figyelembe véve a korábban kialakult használatot, különösen az igen elterjedt nevek esetében.
Az alábbiakban csupán táblázatszerűen foglalom össze a dolgozatban tárgyalt tengerfenék-domborzati fogalmakat és földrajzi közneveket az angol megfelelők feltüntetésével:
árok
trench
árokgyűrű
moat
(seamoat)
barázda
furrow
bérc
pinnacle
csatornaág
(channel)
seachannel
csúcs
peak
dóm
dome
fal
escarpment
(scarp)
(seascarp)
fenékcsatorna
(channel)
(deep sea channel)
seachannel
fenékdomb
hill
(seahigh)
fenékdombvidék
(abyssal hills)
hills
fenékhegycsoport
seamount group
fenékhegyek
seamounts
fenékhegyláb
apron
fenékhegylánc/
/hátságrendszer/
/kordillera
cordillera
fenékhegység
mountain
fenékhegysor
seamount chain
fenékhegyvidék
mountains
fenékhegyvonulat
range
fenéksíkság
(abyssal plain)
plain
fenékvölgy
(sea valley)
(submarine valley)
valley
gát
levee
gerinc
crest
halom
mound
hasadék
(submarine trough)
trough (I)
hát
rise
hátság
ridge
hát(ság)láb
sill (II)
hátságrendszer/
/fenékhegylánc/
/kordillera
cordillera
homokzátony
shoal
hordalékkúp
cone
(deep sea cone)
(submarine cone)
hordaléklejtő
(deep sea fan)
fan
(submarine fan)
horhos
ravine
kanyon
canyon
(submarine canyon)
katlan
(submarine trough)
trough (I)
kereszthátság
transverse ridge
keresztvölgy
(abyssal gap)
gap
transverse valley
[kontinenshatár?]
[borderland]
[continental
borderland]
kontinensláb
continental rise
kontinensszegély
continental margin
kontinentális lejtő
continental slope
kontinentális self
continental shelf
kordillera/
/fenékhegylánc/
/hátságrendszer
cordillera
kül(ső)hát
outer rise
küszöbmélység
sill depth
lejtő
slope
lyuk
hole
magaslat
knoll
(seaknoll)
medence
basin
mellékág
fork
mélység
deep
mélység (számérték)
depth
mélytengerfenék
(deep sea floor)
sea-floor
nagymedence
trough (II)
nyelv
tongue
nyereg
saddle
nyeregpont
sill (I)
nyúlvány
spur
óceánfenék
ocean basin floor
óceáni árok
trench
óceáni medence
ocean basin
pad
bank
(marine bank)
padka
bench
párkány
ledge
plató
plateau
repedésvölgy
median valley
(rift)
(rift valley)
rézsű
ramp
sáncárok
moat
(sea moat)
self
shelf
selfbarázda
furrow
selfhát
rise
swell
selfhátság
ridge
selfmedence
basin
selfperem
(shelf break)
shelf-edge
selfsík
flat
selfvölgy
shelf valley
sík
flat
szakadék
gap (?)
szigetláb
archipelagic apron
szigetlejtő
(insular slope)
island slope
szigetself
(insular shelf)
island shelf
sziklazátony/szirt
reef
szirt/sziklazátony
reef
szurdok
gully
táblahegy
guyot
tablemount
teknő
(submarine trough)
trough (I)
teknővölgy
trough valley
terasz
(bench)
(deep sea terrace)
terrace
törésöv
fracture zone
üst
caldron
vidék
province
völgy
(sea valley)
(submarine valley)
valley
völgytalp
sill (I)
(Összehasonlításul: a Földrajzinév-bizottság 1979-ben 65 angol nyelvű fogalomra 42 magyar megfelelőt állapított meg.)
Hangsúlyoznom kell azt, hogy a táblázatban szereplő összes fogalomból csak 42 olyan [a számok egyezése véletlen, nem azonos a két csoport!], amelyik a Földrajzinév-bizottság (FNB) által eddig elfogadott földrajzi nevekben ténylegesen előfordul.
Meg kell említenem, hogy a Kartográfiai Vállalat Nagy világatlaszának átdolgozásához a fenti és az alább tárgyalt anyagot — egyebekkel együtt — beterjesztettem, amelyet egy ad hoc bizottság bírált. (Ennek két tagja egyben az FNB-nek is tagja.) A bizottság az előbbiekben tárgyalt anyagot, mint fogalomrendszert változtatás nélkül, mint alkalmazható köznévrendszert, az alábbi változtatásokkal fogadta el:
A selfsík helyett selfsíkság, a völgy helyett fenékvölgy, a szirt és sziklazátony közül a sziklazátony használandó utótagként, a fenékhegysor és a fenékhegycsoport földrajzi nevekben ne szerepeljen, olvadjon bele a fenékhegyvidék köznévbe.
A másik nagy kérdéscsoport a földrajzi nevek előtagjaival (megkülönböztető elemeivel) kapcsolatos problémákkal foglalkozik dolgozatomban. A Nagy világatlasz és más kiadványok hibáinak, az FNB 1979-es határozatainak elemzéséből a földrajzi nevek előtagjainak írásmódjára levont következtetéseimet — figyelembe véve az ad hoc bizottság észrevételeit, ahol azokkal egyetértek — a következőkben, mint szabályrendszert foglalom össze.
A) Az alapnév után álló -i képző kérdése:
1.) A korábban létező földrajzi nevekből — az eredeti teljes név megtartásával — képzett új földrajzi nevekben az eredeti névhez -i képző járul:
Bellsund —>
Bellsundi-teknővölgy,
Madagaszkár —> Madagaszkári-medence,
Hunter-sziget
—> Hunter-szigeti-hátság.
Kivéve a különírott, kételemű
idegen neveket :
Puerto Rico —> Puerto Rico-árok,
Sierra Leone —> Sierra Leone-medence.
Ugyancsak kivételt képeznek a köznévi utótag nélküli, egytagú folyónevek:
Amazonas —> Amazonas-hordalékkúp,
Kongó —>
Kongó-kanyon.
2.) Már
meglévő földrajzi névből képzett új névben nem szerepel az -i képző, ha az eredeti név földrajzi
köznévi utótagja az új névből kiesik . (Azt is mondhatnánk, hogy a
kieső földrajzi köznév „magával viszi” az -i képzőt):
Barrow-fok —> Barrow(-foki)-szurdok —> Barrow-szurdok,
Mariana-szigetek —> Mariana(-szigeteki)-árok —> Mariana-árok.
B) Az égtájnevek után álló -i képző kérdése:
1.) Az égtájnevek felhasználásával történő előreképzéskor az égtájnév végén -i képző áll:
a) A páros (vagy többes) nevek esetében az égtájmegjelölés -i képzős akkor, ha az a névadóhoz viszonyított helyzetre utal:
Mariana-szigetek —> Mariana(-szigeteki)-medence —>
—> Mariana-medence —> Keleti- és —> Nyugati-Mariana-medence.
(Nincs Keleti- és Nyugati-Mariana-szk., nem hátraképzés.)
b) A páros (vagy többes) nevek esetében az égtájmegjelölés -i képzős akkor is, ha csupán a képzett nevekkel jelölt területek egymáshoz (és nem a névadóhoz) viszonyított helyzetére utal:
Scotia-tenger —> Scotia(-tengeri)-medence —> Scotia-medence —>
—> Nyugati- és —> Keleti-Scotia-medence.
(Nincs Keleti-, illetve Nyugati-Scotia-t., nem hátraképzés.)
2.) Hátraképzés esetén az alapnévben szereplő égtájmegjelölés nem változik:
a) Az égtájmegjelölés -i képzős, ha az alapnévben is az :
Déli-Georgia —> Déli-georgiai-hát,
Déli-Sandwich-szigetek
—> Déli-Sandwich(-szigeteki)-árok —>
—>
Déli-Sandwich-árok.
b) Az égtájmegjelölés, az alapnévnek
megfelelően, -i képző nélkül áll:
Közép-Amerika
—> Közép-amerikai-árok,
Nyugat-Európa —> Nyugat-európai-medence.
C) Az előtagok magyaros írásának, fordításának elkerülése :
1.) Az emlékeztető, beszélő neveket nem fordítjuk le:
a) Hajónevek:
Atlantis Seamount —> Atlantis-fenékhegy (nem Atlantisz),
Northwind Ridge —> Northwind-hátság (nem Északi szél).
b) Expedíciónevek:
Northern Holiday —> Northern Holiday-fenékhegy.
c) Más, nem azonosítható eredetű nevek:
ущелье-Сотрудничества (uscselje Szotrudnyicsesztva)
—> Szotrudnyicsesztvo-völgy (nem Együttműködés).
2.) Az általános földrajzi jellegű jelzők közül az alakra, formára utaló neveket sem fordítjuk le:
Hook Ridge —> Hook-hátság (nem Horog),
Horseshoe Seamounts —> Horseshoe-fenékhegyek (nem Patkó).
3.) A hiányos (köznevet nem tartalmazó) neveket nem fordítjuk. (Többnyire alakra utalóak.)
The Cow Pan, basin (nem Marhakarám),
The Gully, canyon (nem Szurdok),
The Stone Fence, escarpment (nem Kőkerítés).
4.) Ne fordítsuk a számnevet (számnévi jelzőt), ha az a földrajzi név belső tagjaként fordul elő!
Long Forties, bank —> Long Forties-pad
(nem Hosszú-Negyvenesek vagy Hosszú-Negyvenesek-pad).
5.) A betűszókat ne oldjuk fel és ne fordítsuk, csupán a nem latin betűseket írjuk át az átírási szabályoknak megfelelően és nagybetűsítsük azokat!
Arlis Spur (Arctic Research Laboratory Island) —>
—> ARLIS-nyúlvány,
котловина Северный Полюс —> (SP Basin) —> SZP-medence.
6.) Ne erőltessük a magyarban egyszerűen nem kifejezhető fogalmak fordítását!
котловина Подводников—> (Podvodnikov Basin;
Becken der
Unterseebootfahrer) —> Podvodnyik-medence
(nem
Merülőhajó-vezető).
D) Az eredetileg
nem latin betűs (elsősorban az orosz eredetű nevek) írásakor a
„földrajzi név... részleges fordításával egyidejűleg visszaállítjuk a nem
lefordított rész alapalakját...” (Hadrovics L. [főszerk.]: A cirill
betűs szláv nyelvek neveinek magyar helyesírása, Akadémiai Kiadó, Bp.,
1985):
котловина Подводников—> Podvodnyik-medence,
ushchelye —Sotrudnichestva (uscselje Szotrudnyicsesztva)
—> Szotrudnyicsesztvo-völgy,
Wrangel Plain —> Vrangel-fenéksíkság.
E) Fordítandó
előtagok:
1.) A számnévvel
(számnévi jelzővel) kezdődő neveket lefordítjuk:
Sixtymile Bank, seamount —> Hatvanmérföldes-fenékhegy,
Thirtymile Bank, ridge —> Harmincmérföldes-hátság.
2.) Lefordítandók az általános földrajzi jellegű jelzők közül a helyzetre és az alapformára utaló típusúak. Ezek a következők:
North, Northern —> Észak-, Északi-
South, Southern —> Dél-, Déli-
East, Eastern —> Kelet-, Keleti-
West, Western —> Nyugat-, Nyugati-
Central —> Központi-
Mid —> Közép(ső)-
Middle —> Középső-
Great —> Nagy-
Little —> Kis-
Inner —>
Belső-
Outer —>
Külső-, Elő-
Ezeket nemcsak az angolból, hanem
bármely más nyelvű forrásmunkából származó nevek esetében lefordítjuk.
Eastern Shoals —> Keleti-zátonyok,
Outer Shoal —> Külső-zátony.
Kivéve az egybeíró (pl. skandináv) nyelvekben, az általános földrajzi jellegű jelzőből és köznévből álló (kételemű, de egybeírt) név továbbképzésével kialakult új neveket. Ekkor a kételemű előtag egybeírt marad és felveszi az -i képzőt:
Forlandsbanken
—> Forlandi-pad,
Vestfjord Valley
—> Vestfjordi-teknővölgy.
3.) „Fordítani”
kell azokat a földrajzi jellegű jelzőket is, amelyeket -i képzővel nyerünk olyan földrajzi
nevekből, melyeknek van magyar exonimájuk:
Lisboa Canyon —> Lisszaboni-kanyon,
Azores-Gibraltar Ridge —> Azori-Gibraltári-hátság.
4.) Általában „fordítani” kell az előtagot, ha van korábbról létező exonima-előzménye:
Celtic Shelf —> Kelta-self
(Kelta-tenger),
Kong Karls Basin
—> Károly király-selfmedence
(Károly
király-föld).
5.) A foglalkozásnevek fordítandók. Vagy egyes objektumokat vagy képződménycsoportokat jelölnek:
a) Csoportnevek:
Bathymetrists Seamounts —> Mélységmérő-fenékhegycsoport,
Mapmaker Seamounts —> Térképész-fenékhegycsoport,
Mathematicians Seamounts —> Matematikus-fenékhegycsoport.
b) Egyedi képződmények nevei :
отрог Геофизиков—>(Geofizikov Spur) —> Geofizikus-nyúlvány,
долина Гидрогрфов —> Hidrográfus-repedésvölgy.
F) Egyszerűsítések:
1.) A földrajzi nevek idegen elemekből álló részeit ne tömbösítsük!
East Novaya Zemlya Trough —> Keleti Novaja Zemlja-teknő,
West Novaya Zemlya Trough —> Nyugati Novaja Zemlja-teknővölgy.
2.) Tömbösíthetők a magyar elemekből álló, háromtagúnál több tagú nevek:
Csendes-óceáni-medence —> Keleti-Csendesóceáni-medence,
Pacific-Antarctic Ridge —> Csendesóceán-Antarktiszi-hátság.
G) Egyéb kritikus
nevek :
1.) Amerasia Basin —> Amerázsiai medence:
(vö.: Eurázsia, Ausztrálázsia, Afroázsia stb.)
2.) Frants-Viktoriya Trough -> Ferenc—Viktória-teknővölgy:
(a Ferenc József-föld és a Viktória-sziget között).
H) A magyar nyelvben meghonosodott, hagyományos névnek tekinthető „exonimákat” nem kell megváltoztatni akkor, ha a név a helyesírásnak megfelel és jól tükrözi a megnevezett képződmény morfológiai-szerkezeti sajátosságait. „Összevont” objektumok neve:
Atacama Trench: see Peru Chile Trench —> Peru—Chilei-árok.
Helyes a résznevek megtartása is!
Peru—Chilei-árok = Perui-árok + Atacama-árok + Tűzföldi-árok.
A névrajzi kérdéseket a nemzetközi és hazai előzmények ismertetése után tárgyalom dolgozatomban. E témakörhöz kapcsolódó kérdések közé tartozik még a földrajzinév-tárak készítése is.
A Gazetteer of Undersea Features, az amerikai névtár felhasználásával készült a Nagy világatlasz. Ennek — különösen a Jeges-tenger területén jelentkező — névelhelyezési hibái megerősítették azt a korábbi véleményemet, hogy egy névtár (vagy egy kiépítendő számítógépes adatbázis) nem épülhet föl úgy, hogy egy névhez tartozó területet egyetlen koordinátapárral kísérel meg lokalizálni.
A hagyományos névtárak esetében gondosan szerkesztett térképmelléklettel, egy számítógépes adatbázis esetében digitális térképvázlattal és/vagy koordinátasorok megadásával történhet a lokalizálás: az egyes területeket közelítő sokszögek sarokponti, az egyes vonalas képződményeket a közelítő töröttvonalak törésponti koordinátáival azonosíthatjuk, csupán a „pontszerű”, kis kiterjedésű képződmények azonosítását biztosíthatjuk egyetlen koordinátapár megadásával.
Az egy képződményre összegyűjtött több idegen nyelvű névváltozat segítséget nyújt a magyar névadásban ahhoz, hogy mely névtípusokat „szokás” lefordítani (több nyelvű névtárak kérdése), a névtárakban esetenként előforduló, a néveredettel foglalkozó fejezetek komoly támaszul szolgálnak a név helyes írásmódjára és ugyancsak a fordíthatóság kérdésére vonatkozóan.
Jó példa a felvetett kérdések és a megoldásuk illusztrálására a dolgozat mellékletében bemutatott, általam szerkesztett „A Jeges-tenger földrajzinév-tára” c. kiadvány eddig elkészült része.
IV. Az értekezés témaköréhez kapcsolódó cikkek, tanulmányok, kutatási jelentések és újítási javaslatok
A)
Publikációk:
Márton M. (1979): Földrajzinév-tárak Magyarországon
MÉM-OFTH tanulmány, Bp.; 33 o., 1 mell. (térképterv)
Márton M. (1982): Szakvélemény „A földrajzinév-tár bővítésének lehetőségei” c. FÖMI tanulmány 8. fejezetéről
KV, Bp.; 3 o., 1 ábra, 33 o. mell.
Márton M.—Kővári J. (1984): Az óceán- és tengerfenék-domborzat ábrázolása kisméretarányú térképeken (Gyakorlat és lehetőségek)
MÉM-OFTH tanulmány, Bp.; 95 o., 41 ábra, 2 térképmell.
Kovács B.—Márton M. (1985): Jelentés a FÖMI számára a KV 2. Szerk. osztályán
44 0004-es munkaszámon végzett „A földrajzi nevek területi azonosítóval való ellátása” c. feladat végrehajtásáról
KV, Bp.; 10 o., 5 ábra
Márton M. (1985a): Az óceán- és tengerfenék domborzata. Tenger alatti felszínek ábrázolása kisméretarányú térképeken (Doktori értekezés)
ELTE, Bp.; 129 o., 65 ábra
Márton M. (1985):
Szerkesztői előírás a 25 cm átmérőjű természetföldrajzi
földgömb munkarészeinek elkészítéséhez
KV, Bp.; 4 o. + 2 o. mell.
Márton M. (1986): A tengerfenék domborzatának nevei
Geodézia és Kartográfia, 3. szám, pp.: 180—185, 1 ábra
Márton M. (1987): Az óceán- és tengerfenék képződmények földrajzinév-tára
Geodézia és Kartográfia, 1. szám, pp.: 39—43
Márton M. (1987): Az óceánok térképezése a lemeztektonika figyelembevételével
Geodézia és Kartográfia, 5. szám, pp.: 354—362, 11 ábra
Márton M. (1988): A Kartográfiai Vállalat földgömbjei
Geodézia és Kartográfia, 1. szám, pp.: 42—48, 1 ábra
Márton M. (1988): Izovonalas domborzatábrázolás kisméretarányú térképeken
Geodézia és Kartográfia, 5. szám, pp.: 274—282, 12 ábra
Márton M. (1988): Az óceánfenék megismerése és térképezése
Természet Világa, 5. szám, pp.: 208—211, 4 ábra
Márton M. (1988): A Kárpát-medence ikertestvére
Élet és Tudomány, 24. szám, pp.: 751—754, 4 ábra
Márton M.-Kovács Pál (1989): Globes of the Cartographia
in: Hungarian Cartographical Studies (Editor: Csáti E.)
Hungarian National Committee, Internat. Cartogr. Assoc., Bp.;
pp.: 61—69, 3 ábra
Márton M. (1989): Certain Problems of Relief Representation by Contours on Small-Scale Maps
in: Hungarian Cartographical Studies (Editor: Csáti E.)
Hungarian National Committee, Internat. Cartogr. Assoc., Bp.;
pp.: 243-258, 14 ábra
Márton M. (1989): Tengerfenék-képződmények földrajzinév-tára
in: Névtudomány és Művelődéstörténet (Szerk.: Balogh L. és Ördögh F.)
Zalaegerszeg; pp.: 139—143
Márton M. (1989): Proposition to the Commission on Marine Cartography
I. Multilingual gazetteer of undersea features
II. The face of the sea-floor (an atlas of undersea features)
ICA 14th World Conference, Budapest
KV, Bp.; I.: 2+2+16 o., 1+1 tkp.vázlat; II.: mintalapok
Márton M. (1990): Előterjesztés a tengerfenék-domborzati nevek megváltoztatásáról
KV, Bp.; 96 o.
Márton M. (1992?): Problemas actuales de la representacion del relieve submarino en mapas a pequeďas escalas
Geodezia y Cartografia (Cuba), in press, 9 ábra
B) Kutatási jelentések:
Márton M.
—Kővári J. (1984): Jelentés a 82 0013 munkaszámú kutatási feladat (A tengerfenék-domborzat
ábrázolásának vizsgálata) végrehajtásáról
KV, Bp.; 1 o., 95 o. mell.
Márton M.-Ajtay
Á. (1986): Jelentés a 82 0030 munkaszámú „A tengerfenék-domborzati
képződmények földrajzinév-tára” c. kutatási téma állásáról
KV, Bp.; 4 o.
Márton M.-Ajtay Á. (1986): Jelentés a 82 0031 munkaszámú „A Föld domborzata és vizei” c. kutatási téma állásáról
KV, Bp.; 2 o.
Márton M.-Ajtay Á. (1987): Jelentés a 82 0030 munkaszámú „A tengerfenék-domborzati képződmények földrajzinév-tára” c. kutatási téma állásáról
KV, Bp.; 2 o.
Márton M.-Ajtay Á. (1987): Jelentés a 82 0031 munkaszámú „A Föld domborzata és vizei” c. kutatási téma állásáról
KV, Bp.; 2 o.
Márton M.-Ajtay Á. (1987): Jelentés a 82 0032 munkaszámú „Tengerfenék-morfológiai atlasz (Tervezet)” c. kutatási téma állásáról
KV, Bp.; 4 o.
Márton M. (1989): Jelentés a 82 0030 munkaszámú „A tengerfenék-domborzati képződmények földrajzinév-tára” c. kutatási téma állásáról
KV, Bp.; 3 o., mell.: Jeges-t. 2+2+16 o. +
1+1 tkp.vázlat
Márton M. (1989):
Jelentés a 82 0031 munkaszámú „A Föld domborzata és vizei” c. kutatási téma
állásáról
KV, Bp.; 1 o.
Márton M. (1989): Jelentés a 82 0034 munkaszámú „Számítógépes térkép” (ASZSZ-KV közös kutatás) állásáról
KV, Bp.; 3 o., mell.: 1 o. + 2 domborzatrajz (terv)
Márton M. (1989): Jelentés a 82 0035 munkaszámú „Osztott Baranyi IV. vetület előállítása” c. kutatási téma állásáról
KV, Bp.; 1 o., mell.: 1 vetület + 16 makett a Nagy világ atlasz bővítéséhez
C)
Újítási javaslatok:
Márton M. (1977): Új témájú tematikus földgömbök tartalmának és ábrázolási módjának kidolgozása
KV, Bp.; 4 o.
Ajtay Ĺ.-Kővári J.-Márton M. (1986): Újítási javaslat új kiadványok megjelentetésére
I. A Föld domborzata és vizei
II. Az óceánok
KV, Bp.; 4 o., 1 makett mell.
Márton M. (1986): Új típusú földgömb (Domborzati-politikai duo-glóbusz)
KV, Bp.; 2 o.
Ábrák:
a) GEBCO-szelvény részlete az óceánközépi hátsággal
b) A jellemző tagoltsági c) A hátságvidék helyte-
irányokat megtartó he- len generalizálása
lyes generalizálás
1. ábra
a) Lassú szétsodródási sebességű területen
kialakuló hátság, központi repedésvölggyel
b) A hátság keresztmetszete
(A hátságtengelyt nyíl jelöli)
2.
ábra
a) Gyors szétsodródási
sebességű területen
kialakuló hátság — nincs
repedésvölgy
b) A hátság keresztmetszete
(A hátságtengelyt nyíl jelöli)
3. ábra
A törésövek és a repedésvölgyek gömbi geometria szerinti
szabályosságát szemléltető ábra. A törésövek a rotációs
szélességgel, a repedésvölgyek a hosszúsággal párhuzamosak
4. ábra