Megjelent
a Geodézia és Kartográfia 38. évfolyam 3. számában 1986-ban
Az utóbbi néhány évben a Kartográfiai Vállalatnál több munka kapcsán is előtérbe kerültek az óceán- és tengerfenék-domborzat kepződményei, illetve ezek elnevezésének kérdései ([1], [12], [16] stb.). E kérdéscsoport vázlatos összefoglalására vállalkozom annak reményében, hogy jelenlegi isméreteink összegzése a további munkavégzést megkönnyíti majd, esetleg segítséget nyújt a társtudományok (geológia, geofizika; természeti földrajz) művelői számára egy hasonló — szakterületükhöz illeszkedő — névhasználati egységesítési törekvés megvalósításában.
Az 1950-es évek második felétől a
méréstechnika rohamos fejlődése és az egyre intenzívebb — sok esetben
széles körű nemzetközi összefogással végzett — kutatások azt
eredményezték, hogy korábban nem ismert fenékdomborzati formák,
képződmények váltak ismertté, amelyekre meghatározások definíciók
születtek. Erre az
időszakra jellemző Th. Stocks
1968-as megállapítása: „... addig, amíg a formák keletkezéséről a
fogalmaink messzemenően tisztázatlanok, inkább morfológiai, semmint genetikai szempontok szerint kell a
tengerfenékformák terminológiáját megalkotni... A formákra adott meghatározások
(a terminológia) közül sok átment az egyes objektumok regionális
földrajzinév-adásába (nómenklatúra); ezek nem mindig felelnek meg a tényleges
tengerfenékformáknak, azaz keveredés van a terminológia és a nómenklatúra
között. Sokszor a név elterjedtsége vagy más kényszer okozza ezt a
keveredést...” [9].
Egyetlen konkrét
példát említek csupán egy, az USA-ban kiadott névtár [8] alapján:
Vema Gap ( = Vema-árok) gap ( = árok) 24°15' N
68°40' W
Vema Trench ( = Vema-szakadék) gap ( = árok) 9°00' S
67°20' E
Jól látható itt a
földrajzi köznevek és a terminológia keveredése, amely az első esetben
semmi problémát nem jelent, nem így a másodiknál, ahol félrevezető, mert —
csupán a név alapján — a képződmény téves értelmezését okozza. Az árok és
a szakadék formailag hasonló képződmények, de lényegesen különbözők
genetikai-szerkezeti szempontból! Szerencsés, sőt kívánatos azonban a
rövid terminológiai formák névbeli használata, mint az az első példában
történt.
Az 1960-as évek
második felére megfogalmazódott a lemeztektonika elmélete; a jelentős
képződmények (óceán-középi hátság, törésövek, árkok stb.) genetikája is
tisztázódott. Az 1970-es évektől a kutatások felgyorsultak — gazdasági
szempontból talán a mélytengeri érclelőhelyek feltárása lehet a
mozgatórugó (nem beszélve a katonai szempontokról, mint pl. a
tengerfenék-navigáció megteremtésének lehetőségéről) —, a
lemeztektonika elmélete részletkérdések megválaszolására is alkalmas lett. A
földtani és geofizikai kutatások, valamint a mélységmérés-technika további
fejlődése elvezetett oda, hogy a kisebb fenékdomborzati képződmények
genetikája is tisztázódott, illetve tisztázódik.
Talán a kisebb
képződményeknél még esetenként fennálló genetikai bizonytalanság, vagy
talán a túlzott óvatosság okozta, hogy az amerikai kiadású földrajzinév-tár
1981-es, 3. kiadásában is hangsúlyozzák még: „...a köznevek (az általános,
rövid elnevezések) és azok meghatározásai csak a képződmények
mélységvonalakkal ábrázolt alakjával foglalkoznak. Az elnevezések jelentése
szándékosan nem foglalja magába a képződési folyamatot vagy genetikát...”
[8]. Kiemelik azt is, hogy míg földrajzi köznévként csak pl. a medence általános, rövid megjelölési
forma fordulhat elő — módosító (árnyaló) melléknévi kiegészítő nélkül
—, addig a leíró szövegekben természetesen szó eshet mélytengeri medencé-ről stb. is.
A földrajzi nevek
két alapvető részre bonthatók: a megkülönböztető elem(ek)re és az
utótagi — a földrajzi köznévi — részre. Alapvető kérdés a földrajzi
köznevek helyes magyar megfelelőinek
megállapítása: olyan köznévalkotás, amely egyben azonos vagy közel áll a
terminológiához is. Ezt a feladatot hazánkban a MÉM Földrajzinév-bizottsága a
jelentősebb képződményekre elvégezte. Szakértő bevonásával, az
ENSZ földrajzi névi szakértői csoportja által összeállított anyag
segítségével 65 angol nyelvű fogalomra 42 magyar megfelelőt
állapított meg. „A munkacsoport szükségesnek látta, hogy a felszíni formákat
jelölő általános fogalmaktól való megkülönböztetés érdekében néhány esetben
a tengerfenékre utaló előtag alkalmazását javasolja, pl: fenékhegy stb. A
felszíni formáknál is előforduló legtöbb általános fogalom azonban minden
megkülönböztetés nélkül áll, pl. árok, csúcs stb.” [6].
Én más anyag vizsgálatával foglalkoztam [14], [15]. E vizsgálódás eredményét szeretném itt közzétenni. Az amerikai névtárak nyomán a meghatározásokat is közlöm. A meghatározások fordításának helyességét Lesznik Sándorné és Földi Ervin ellenőrizte. Javaslatot teszek néhány — a Földrajzinév-bizottság által meg nem állapított — köznév magyar megfelelőjére. A megjelölések (a köznevek ) és a meghatározások alapjául elsősorban az amerikai névtár 3. kiadását használtam [8], a jelölés nélküli meghatározások tehát innen származnak. Ha a 2. [7] és 3. [8] kiadás között a köznévi alakban vagy a definícióban lényeges különbség jelentkezett, az eltérést külön jelöltem. [7] értelemszerűen a 2., [8] a 3. kiadásra utal. Mindössze két köznév, illetve ezek definíciója került a jegyzékbe más forrásból [4], [6]. A köznév előtti csillag olyan kisformát jelöl; amely kis (pl. 1:40 000 000-nál kisebb) méretarányú térképeken általában nem kerül, nem kerülhet ábrázolásra. A (FNB:...) jelölés a köznév Földrajzinév-bizottság által megállapított megfelelője. Az utána újabb zárójelben következő esetleges alakok az angol nyelvű irodalomban előforduló változatok. Dőlt betűsek azok a magyar kifejezések, amelyek olyan képződményekre vonatkoznak, melyekkel a Földrajzinév-bizottság nem foglalkozott. Ezek tehát az általam javasolt magyar megfelelők, amelyek rendszerint kisformákra vonatkozó megjelölések (köznevek). A meghatározásokban az utalást a következőképpen jelöltem:
fenékhegyek ( = seamount),
azaz a magyar megjelölés után mindig az angol, egyes számban álló eredeti névalakra utaltam, hiszen a magyar név — bár a Földrajzinév-bizottság által rögzített, de véleményem szerint — indokolt esetben még változhat.
Az alábbi szójegyzékben furcsának tűnhet, hogy az angol megjelölések (köznevek ) állnak elöl. Ezt a megoldást az indokolja, hogy így a jegyzék — mint szótár — segédeszközül szolgálhat angol alapanyagokból származó nevek helyes magyar megfelelőinek megállapításához a gyakorlati térképszerkesztés során.
Mint utaltam rá, a Földrajzinév-bizottság 68 angol nyelvű fogalomra 42 magyar megfelelőt állapított meg [6]. Ezt foglalom össze az alábbiakban, kiegészítve további 13 angol megjelölés magyar megfelelőjére tett javaslatommal. A javasolt nevek dőlt betűsek.
A földrajzi nevek megkülönböztető elemeinek (előtagjainak) vizsgálatával kapcsolatban a Földrajzinév-bizottság az alábbi megállapítások, szabályok alkalmazását javasolja (és ezek figyelembevételével alkotta meg azt a néhány száz magyar tengerfenék-domborzati nevet, amelyek a Nagy Világatlaszba bekerültek):
1. Az előtagok magyaros formában való írását általában kerülni kell, mert a fenékdomborzati formákat jelölő nevekben igen gyakoriak a felmérőhajók, esetenként a kutatók nevéből származó előtagok, és az egyes nevekröl végzett külön vizsgálódás sem képes minden esetben egyértelműen eldönteni, hogy az adott név honnan származik. Ilyen megkülönböztető elemek lehetnek például: Astoria, Albatross, Naturaliste, Nazareth stb.
2. Az -i képzős formák a magyar névhasználatban igen gyakori megkülönböztető elemek.
a) Az -i képző alkalmazása akkor lehet indokolt, ha az elnevezés alapja egy közeli ország, táj, sziget stb. Például: Madagaszkár < Madagaszkári-medence, Honshu < Honshui-hátság, Dél-Ausztrália < Dél-ausztráliai-medence stb. Ezt az általában érvényes képzésmódot azonban nem minden esetben lehet következetesen alkalmazni! Azaz, a nevek egy részében az előtagot nem helyzetre utalónak értelmezzük, hanem „névadónak” tekintjük: olyannak, mint akiről vagy amiről az adott objektumot elnevezték. Például: Mariana-árok (és nem Marianai-árok), Kókusz-hátság (és nem Kókuszi-hátság), Tonga-árok, (és nem Tongai-árok) stb: Ilyen értelmezési lehetőségre példa a már elterjedt Bermuda-háromszög (Bermudai-háromszög helyett).
b) Az -i képzőnek a magyar névhasználatban másik szerepe is van, mikoris nyelvi szempontból ún. előtaggal való bővülésről beszélhetünk. Az Északi-Atlanti-hátság esetében az -i képző azt érzekelteti, hogy az Atlanti-hátság „északi” és „déli” részre osztható. Hasonlóképpen az Északi-Fidzsi-medence is a Fidzsi-medence északi része, nem pedig egy nem létező "Észak-Fidzsi"-ről elnevezett medence (igaz, hogy egy ilyen objektumra való utalást helyesen az Észak-fidzsi-medence írásmód tükrözné).
3. A bizottság néhány egyszerűsítést is javasolt. Ahol például az „Indiai-óceán”-t tartalmazó név négyelemű lenne, az "óceán" szó elhagyását javasolja, hiszen a név így is egyértelmű, pl.: Atlanti—Indiai-medence stb. Hasonlóképpen a Hawaii-fenékhegyek (Hawaii-szigeteki-fenékhegyek helyett), illetve Kelet Novaja Zemlja-i hasadék helyett Novaja Zemlja-hasadék (hiszen nincs nyugati párja) stb. [6].
Az, hogy a földrajzi nevet megalkottuk, bármilyen tökéletes is legyen az eredmény, csak féleredmény marad, ha nem jelöljük ki pontosan azt a területet, amelyre vonatkozik. A névtárak egy része elsősorban a hivatalos névalak rögzítését célozza (például: „A Magyar Népköztársaság helységnévtára, 1985”, Statisztikai Kiadó Vállalat, Budapest, ahol a külterületi lakotthelyek nincsenek a térképmellékleten lokalizálva), más részük ezen túlmenően a többé-kevésbé pontos területi azonosításra is törekszik (páldául: „Magyarország földrajzinév-tára II., Bács-Kiskun megye”, Kartográfiai Vállalat, Budapest, 1980).
Ez az alapvető probléma a tengerfenék-domborzati nevek vonatkozásában a 25 cm átmérőjű domborzati földgömb névanyagának összeállításánál, illetve egységesítésénél vetődött fel igen élesen. A gömb készítésekor párhuzamosan négy (magyar, német, angol és cseh) mutációs névterv készült. Egyetlen terület bemutatásával szeretném érzékeltetni az itt felvetődő ellentmondásokat: nevezetesen a Japántól délkeletre — az északi szélesség 10°—40° és a keleti hosszúság 140°—160° közötti területen — húzódó árokrendszer neveinek, és a névelhelyezések „sokszínűségének” bemutatásával (1. ábra). A folyamatos vonal a számmal jelölt árokszakaszokra vonatkozó név elhelyezését, a szaggatott vonal a nevek közötti területen az árok lefutását mutatja. Az ábrán számmal helyettesített nevek — a nyelv és a forrásanyag feltüntetésével — rendre a következők :
magyar: 1 – Japán-árok, 2 – Izu-árok, 3 – Bonin-árok, 4 – Volcano-árok, 5 – Mariana-árok [16];
német: 6 – Japangraben, 7 – Boningraben, 8 – Marianengraben [2]; 9 – Japangraben,
10 – Boningraben, 11 – Volcangraben, 12 – Marianengraben [10],[11];
angol: 13 – Japan Trench 14 – Izu Trench, 15 – Bonin Trench, 16 – Mariana Trench [17];
cseh: 17 – Japonsky příkop, 18 – Mariansky příkop [3].
(Az ábra készítésekor természetesen mindig az atlaszok legrészletesebb, az adott területet legnagyobb méretarányban ábrázoló térképlapját vettem figyelembe.) Az itt tárgyalt kérdések felvetik egy egységes magyar névhasználat kialakításának és a nevek térképi lokalizálásának szükségességét egy olyan területen, amely napjainkban kerül az érdeklődés középpontjába, nevezetesen a tengerfenék-domborzati képződmények elnevezésének témakörében. Mint láttuk, a magyar földrajzinév-alkotás nem lehet egyetlen jónak elfogadott forrásmunka névanyaga szolgai módon történő lefordításának eredménye, hanem alapos kutatómunkát igényel. A nemzetközi szakirodalomban több kiadvány foglalkozik a saját nemzeti kis méretarányú térképeiken megjelenő névanyag egységesítésével, mely kiadványok részben vagy egészben a tengerfenék-domborzati nevekkel is foglalkoznak. Néhány ezek közül, természetesen a teljesség igénye nélkül: [7], [8], [13], [18].
Hasonló kiadvány megjelenése a magyar szakirodalomban sajnos még várat magára. Bár az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy egy-egy ilyen névtár megléte önmagában nem eredményezi a különböző térképek, atlaszok egységes névhasználatát, létrehozása mégis indokolt, mert hiánya egyértelműen eltérő névhasználatot hoz létre különböző kiadványainkban.
M. Márton
Having given a brief summary of the cognitive processes regarding undersea features, the author reviews those Hungarian geographic common names (generic terms) that have been developed and based in this connection on the experiences of his own and of the Hungarian Committee on Geographic Names. The definitions of these names and the rules of constructing Hungarian geographic names in general are also reviewed. Considering international experiences the necessity of uniform Hungarian terminology and name-formation for undersea features is pointed out and unanimous localization of these names is required.