A partközeli területek
felméréséhez már az 1960-as évektől vannak módszerek a területszerű felmérésre
(pl. Side-Scan-Sonar). Ezek azonban mélytengeri mérésekre nem alkalmasak és
nagyon erősen függenek a tenger állapotától, mivel többnyire
vontatmány-berendezésekkel végezhetők. Az 1970-es évek elején a kieli
Elektroacustic cég ún. legyező-mélységmérő berendezést fejlesztett ki. Ez
azonban csak 150 m-es mélységig használható. Az USA-ban ugyancsak ebben az
időben kifejlesztett ún. Hydrochart/Sea-Beam kétkomponensű rendszer
„Hydrochart” része 620 m-es, „Sea-Beam” komponense pedig 12 ezer m-es
vízmélységig alkalmazható, és külön-külön önálló egységként is működtethető.
A
Sea-Beam multi-echolot rendszer 16 szonár-legyezővel méri a mélységet, s a mért
sáv szélessége mindig kb. 80%-a a vízmélységnek. A fedélzeten beépített
számítógép egyrészt a rendszer irányítását, másrészt a mért értékek térképen
való gyors ábrázolását végzi. Egyidejűleg az adatokat mágnesszalagon is
rögzítik, így később, a szárazföldön elektronikus újrafeldolgozás történhet,
pl. végleges mélységtérképek elkészítéséhez. Ezzel a többsugaras rendszerrel a
hagyományos echogramok formájában nyert fenékprofil adatmennyiségének kb. 16-szorosa
(!) nyerhető ugyanazon idő alatt. A rendszer képes a hajó előre megadott
fenékdomborzat szerinti vezérlésére, irányítására is („Bottom Navigation” —
„tengerfenék-navigáció”).