Sziládi József (1933–2022)

Sziládi

Sziládi József 1933. november 10-én született Újpesten. A jó nevű, rákospalotai nyolcosztályos, az 1948-ban bekövetkezett államosításig Wágner Manó, majd Dózsa György Gimnázium tanulójaként érettségizett, és kezdte meg tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Élet- és Földtudományi Karán földrajz–földtan szakon. 1955-ben csatlakozott az induló kartográfusképzéshez. 1957-ben az ELTE Térképtudományi Tanszékén szerzett oklevelet a tanszék alapító professzora, Irmédi-Molnár László tanítványaként, mint az első végzős kartográfus évfolyam hallgatója. Számos évfolyamtársához hasonlóan, a Kartográfiai Vállalatnál kezdte szakmai munkáját. Itt ismerte meg feleségét, Piry Máriát és kötnek házasságot 1959-ben. Innen megy nyugdíjba is.
A Kartográfiai Vállalatnál számos jelentős kiadvány irányítója. Így vezető (felelős) szerkesztője Magyarország Nemzeti Atlasza 1967-es kiadásának, majd az 1974-ben megjelent Magyarország regionális atlaszsorozata 6. kötetének: A Dél-Dunántúl atlasza – Magyarország tervezési-gazdasági körzetei VI. Ugyancsak fontos szerepet tölt be a tudományos intézetek széles körének szaktérképeit felsorakoztató mű, a Magyarország Nemzeti Atlasza 1989-es kiadásánál a térképészeti egységesítés szervezésével és biztosításával, a sok helyen egyidőben végzett szerkesztési feladatok, a litográfiai feldolgozás és a nyomdai munkák összehangolásával.
A Kartográfiai Vállalat kiadványain túli publikációs tevékenysége részben a nemzetközi szakirodalom, valamint a térkép- és útikönyvkiadás hazai ismertetésében való jelentős részvételét mutatja. Másrészt pedig az őt különösen foglalkoztató kartográfiai szakkérdések, a tematikus kartográfia, a domborzatábrázolás, de különösen az utóbbihoz kapcsolódóan az árnyékolt domborzatrajz (a summer) elméleti kérdéseinek vizsgálatát, elemzését, valamint gyakorlati megoldásainak alkotó továbbfejlesztését jelenti. Az 1977-ben „A domborzatárnyékolás technológiája” témakörben Pálinkás Borbálával közösen benyújtott és elfogadott újítási javaslatát ezt követően valamennyi iskolai földrajzi térkép domborzatárnyékolásánál használják a Kartográfiai Vállalatnál.
Szakmai közéleti tevékenységét – mint jellemző módon korosztálya kartográfusainak egy része – hagyományosan elsősorban a nagy múltra visszatekintő Magyar Földrajzi Társaságban fejti ki. Itt a Térképészeti Szakosztály titkári teendőit két évtizeden át látja el, 1973-tól 1992-ig. Számos előadást tart maga is, és a szervezett előadások egy része a társszakosztály, a Geodéziai és Kartográfiai Egyesület (1990-től Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság) Kartográfiai Szakosztálya rendezésével közös, ahogyan az a Földrajzi Közleményekben megjelent (Dudar Tibor elnökkel írt) szakosztály-beszámolókban is követhető.

Az 1979/80-as tanévtől 1983-ig, majd az 1985/86-os tanévtől 1988-ig meghívott oktatóként Üzemszervezéstant tanít az Eötvös Loránd Tudományegyetem Térképtudományi Tanszékén, amelynek fontos előzménye az az évek hosszú során zajló munka, amelyet a Kartográfiai Vállalathoz üzemlátogatásra (nemcsak az ELTE-ről, hanem az ország sok általános-, közép-, fő- és felsőfokú iskolájából, egyeteméről) érkező tanuló, hallgató szakmai programjának összeállítása és megszervezése jelent.
Oktatómunkáján túli kapcsolata az ELTE Térképtudományi Tanszékével később is megmarad, hiszen magas színvonalú szakmai munkáját nyugdíjba vonulását követően is folytatja. A hagyományos domborzatárnyékolásban szerzett tapasztalatait átülteti és professzionális módon műveli a számítógéppel segített térképkészítés során is. „Csendestársként” vagy megnevezve, szakmai munkájával szinte folyamatosan jelen van a tanszék életében, elsősorban a Márton Mátyás vezette, a tanártársak és hallgatók bevonásával megvalósított kiadványprojektekhez kapcsolódva. Árnyékolt domborzatrajzaival kiemelkedő eredményeket ér el ezen a területen, amelyre a koronát a Perczel-projektben való részvételével teszi fel. A summer elkészítésében vállalt önzetlen munkájával nagymértékben járul hozzá a 2008 és 2012 között a tanszéken folyó Perczel-glóbusz digitális rekonstrukciós munka sikeréhez, így végső soron a 2019-ben elkészült három művészi Perczel-hasonmás megvalósításához, a glóbusz fizikai újjászületéséhez is. Más, nemzetközi szinten is sikert arató tudományos munkák színvonalának emelését is szolgálják az általa készített árnyékolt domborzatrajzok, hogy csak utolsó nagy szakmai alkotását, a 2018-tól kiadott Magyarország Nemzeti Atlasza köteteiben megjelenő térképek summerének elkészítését említsük.

Szakmai munkáját több kitüntetéssel ismerték el: 1964-ben a „Térképészet kiváló dolgozója” miniszteri kitüntetés; 1975-ben „Miniszteri dicséret”; 1980-ban „Kiváló munkáért” miniszteri kitüntetés; 1981-ben „Kiváló dolgozó”. Ugyancsak 1981-ben két munkája is „Nívódíjas”: a „Magyarország 1 : 500 000 vízrajzi munkatérképe”, valamint a neves osztrák térképkiadó, a Freytag számára készült „Egyiptom térképe”. A Magyar Földrajzi Társaság 100. közgyűlésén 1976-ban „Emléklap”-pal, a 109. tisztújító közgyűlésén pedig 1985-ben „A szocialista földrajzért” (ma „Pro Geographia”) oklevéllel tüntetik ki.
Munkavállalói hűségét a Kartográfiai Vállalathoz a törzsgárda-kitüntetések sora (1962-ben 5, 1967-ben 10, 1977-ben 20 éves és az 1987-ben elnyert 30 éves törzsgárdatagság) igazolja. Aranydiplomáját 2007 októberében vehette át, azonban egészsége megromlása miatt 2017-ben már nem kérte a megért gyémántdiplomát.

Sziládi József – ahogyan megismertük – a szerető férj, a gondos családapa, a nagyszerű szakember, a szerény, segítőkész kolléga, az önzetlen atyai jóbarát 88 éves korában, türelemmel viselt, hosszú betegség után, 2022. március 27-én elköltözött tőlünk. Emlékét megőrizzük, nyugodjék békében!


Publikációk, jelentések, előadások

Sziládi József:
Cholley: Atlas des formes du relief (Domborzati formák atlasza)
Institut Géographique National, 1956
Geodézia és Kartográfia, 1959. 11. évf. 2. szám, pp. 157–158

Sziládi József:
Armin K. Lobeck: Things maps don’t tell us (Amiről a térképek nem beszélnek)
The Macmillan Company, New York, 1958
Geodézia és Kartográfia, 1960. 12. évf. 1. szám, p. 70

Sziládi József:
Földrajzi jelleg a domborzatábrázolásban
Geodézia és Kartográfia, 1960. 12. évf. 2. szám, pp. 103–109

Sziládi József:
Raisz E.: Landforms of Asia, Europa, Mexico [három térkép]
Geographical Branch of the Office of Naval Research, Cambridge, Massachusetts, 1959
Geodézia és Kartográfia, 1962. 14. évf. 1. szám, p. 66

Sziládi József:
Erwin Raisz: Landforms of … [térképek]
Anglia és Wales, Alaska, Arábia, California, Nevada állam, Egyesült Államok, Észak-Amerika, Hudson-völgy, Japán, Közel-Kelet, Közép-Amerika, Nagy-Antillák, USA ÉNY-i államai és Tennessee-állam
Geodézia és Kartográfia, 1962. 14. évf. 3. szám, p. 216

Sziládi József:
A nemzeti atlaszok domborzatábrázolása
Geodézia és Kartográfia, 1962. 14. évf. 6. szám, pp. 432–435

Dr. Rátóti Benő – Sziládi József:
Iszacsenko A. G.: Fiziko-geogeraficseszkoje kartyirovanyije I. II. III. (Természeti földrajzi térképezés)
Izdatyelszvo Leningradszkogo Unyiverszityeta, 1958–1960
Geodézia és Kartográfia, 1963. 15. évf. 2. szám, pp. 142–144

Sziládi József:
P. Richarme: The Photographic Hill Shading of Maps (A térképek fényképes domborzatárnyékolása)
Institut Géographique National, Paris, 1950–1962
Geodézia és Kartográfia, 1964. 16. évf. 6. szám, p. 471

Sziládi József:
Cartes ethno-démografiques de l’Afrique occidentale. Feuiles No. 3 et 4. (Nyugat-Afrika nép- és népességrajzi térképe, 3. és 4. lap)
Institut Francais d’Afrique Noire, Dakar, 1963
Geodézia és Kartográfia, 1965. 17. évf. 2. szám, p. 157

Sziládi József:
Magyarország Nemzeti Atlasza
Geodézia és Kartográfia, 1967. 19. évf. 5. szám, pp. 364–367

József Sziládi: Cartographic Solution of Geomorphological Maps for School Use
In: Radó, Sándor (ed.): Hungarian Cartographic Studies, dedicated to the 21st International Geographical Congress and to the Technical Symposium of the ICA, New Delhi, 1968. Cartographia, Budapest, 1968, pp. 103–116

Sziládi József:
Javaslat a geomorfológiai térkép iskolai változatának kartográfiai megoldására
Földrajzi Közlemények, 1969. XVII. (XCIII.) kötet,2. szám, pp. 113–120

József Sziládi:
Aerial Perspective, Coloured Relief Representation in General-school Education.
In: Geocartographic Research Department, Institute of Surveying (ed.): Hungarian Cartographical Studies 1970, dedicated to the Fifth International Conference on Cartography, Stresa, Italy. Hungarian National Committee of the ICA
Published by the National Office of Lands and Mapping, Ministry of Agriculture and Food,
Budapest, 1970, pp. 59–60

Sziládi József:
Chine (Kína).
Les éditions Nagel, Genève, 1967. 1568 old., 121 térképpel
Geodézia és Kartográfia, 1970. 22. évf. 2. szám, p. 156

Sziládi József:
Atlas de la région Poitou-Charentes (A Poitou-Charentes régió atlasza) 1. kötet
Comité d’Expansion Économic et Sociale du Centre-Ouest, Poitiers, 1964
Geodézia és Kartográfia, 1971. 23. évf. 1. szám, pp. 78–79

Sziládi József:
Les grandes villes du Monde, Moscou (A világ nagyvárosai, Moszkva)
La Documentation Française, Notes et études documentaires, Paris, 1968. 80 old., 17 térképvázlat
Geodézia és Kartográfia, 1971. 23. évf. 1. szám, p. 79

Sziládi József:
Destombes, M.: Les plus anciens sondages potés sur les cartes nautiques aux XVIe et XVIIe siécles: contribution á l’histoire de l’océanographie (Tengeri térképek legrégibb mélységi adatai a XVI. és XVII. századból: adalék az oceanográfia történetéhez). = Bull. Inst. océanogr. Monaco, No. spécial 2, pp. 199–222. 1968.
Geodézia és Kartográfia, 1972. 24. évf. 6. szám, p. 474

Sziládi József – Dudar Tibor:
Térképészeti Szakosztály
Földrajzi Közlemények, 1974. XXII. (XCVIII.) kötet, 3. szám, p. 267

Sziládi József – Dudar Tibor:
Térképészeti Szakosztály
Földrajzi Közlemények, 1975. XXIII. (XCIX.) kötet, 2. szám, pp. 161–162

Sziládi József – Dudar Tibor:
Térképészeti Szakosztály
Földrajzi Közlemények, 1976. XXIV. (C.) kötet, 2. szám, p. 152

Sziládi József – Dudar Tibor:
Térképészeti Szakosztály
Földrajzi Közlemények, 1977. XXV. (CI.) kötet, 3. szám, pp. 257–258

Dr. Papp-Váry Árpád – Sziládi József:
Magyarország tervezési-gazdasági atlaszának mezőgazdasági térképei
Geodézia és Kartográfia, 1978. 30. évf. 1. szám, pp. 17–20

Sziládi József – Ringhofer János:
AGFA-éknál jártunk
Térképész, 1978. 1. szám, p. 22

Sziládi József – Dudar Tibor:
Térképészeti Szakosztály
Földrajzi Közlemények, 1978. XXVI. (CII.) kötet, 4. szám, pp. 375–376

Sziládi József:
Új földrajzi alaptérképek
Térképész, 1979. 3. szám, p. 3

Sziládi József:
Magyarország földrajzinév-tára
Térképész, 1979. 3. szám, pp. 4–5

Sziládi József – Dudar Tibor:
Térképészeti Szakosztály
Földrajzi Közlemények, 1979. XXVII. (CIII.) kötet, 4. szám, p. 348

Sziládi József:
Magyarország regionális atlaszainak alapanyag- és adatgyűjtése
Geodézia és Kartográfia, 1980, 32. évf. 2. szám, pp. 129–132

Sziládi József – Dudar Tibor:
Térképészeti Szakosztály
Földrajzi Közlemények, 1981. XXIX. (CV.) kötet, 1. szám, p. 100

Sziládi József – Dudar Tibor:
Térképészeti Szakosztály
Földrajzi Közlemények, 1982. XXX. (CVI.) kötet, 1. szám, pp. 75–76

Sziládi József – Dudar Tibor:
Térképészeti Szakosztály
Földrajzi Közlemények, 1983. XXXI. (CVII.) kötet, 2. szám, p. 188

Árpád Papp-Váry – Benő Rátóti – József Sziládi – Sándor Szőke-Tasi:
Preparatory Work to the National Atlas of Hungary (Summary)
Földrajzi Közlemények, 1983. XXXI. (CVII.) kötet, pp. 337–340

Papp-Váry Árpád – Rátóti Benő – Sziládi József – Szőke-Tasi Sándor:
Magyarország Nemzeti Atlaszának előkészítése
Földrajzi Közlemények, 1983. XXXI. (CVII.) kötet, pp. 340–346

Sziládi József – Dudar Tibor:
Térképészeti Szakosztály
Földrajzi Közlemények, 1984. XXXII. (CVIII.) kötet, 2. szám, pp. 204–205

Sziládi József – Dudar Tibor:
Térképészeti Szakosztály
Földrajzi Közlemények, 1985. XXXIII. (CIX.) kötet, 2. szám, pp. 164–165

Dudar Tibor – Sziládi József:
Térképészeti Szakosztály
Földrajzi Közlemények, 1986. XXXIV. (CX.) kötet, 2. szám, p. 191

Sziládi József – Dudar Tibor:
Térképészeti Szakosztály
Földrajzi Közlemények, 1987. XXXV. (CXI.) kötet, 2. szám, p. 218

Sziládi József – Dudar Tibor:
Térképészeti Szakosztály
Földrajzi Közlemények, 1988. XXXVI. (CXII.) kötet, 3–4. szám, pp. 407–408

Sziládi József – Dudar Tibor:
Térképészeti Szakosztály
Földrajzi Közlemények, 1989. XXXVII. (CXIII.) kötet, 1–2. szám, p. 146

Sziládi József – Dudar Tibor:
Térképészeti Szakosztály
Földrajzi Közlemények, 1989. XXXVII. (CXIII.) kötet, 4. szám, pp. 353–354

Sziládi József:
The New National Atlas of Hungary, pp. 21–27.
In: Csáti, Ernő (ed.): Hungarian Cartographical Studies, International Cartographic Association, Hungarian National Committee, Budapest, 1989, 292 p.

Sziládi József – Dudar Tibor:
Térképészeti Szakosztály
Földrajzi Közlemények, 1990. CXIV. (XXXVIII.) kötet, 3–4. szám, pp. 233–234

Sziládi József – Dudar Tibor:
Térképészeti Szakosztály
Földrajzi Közlemények, 1992. CXVI. (XL.) kötet, 3–4. szám, pp. 228–229


A Geodéziai és Kartográfiai Egyesületben tartott előadások
Kartográfiai Szakosztály

Sziládi József:
Domborzatábrázolás a nemzeti atlaszokban
Geodézia és Kartográfia, 1962, 14. évf. 4. szám, p. 314

Dudar Tibor – Sziládi József:
A bécsi Freytag–Berndt–Artaria földrajzi intézet
Geodézia és Kartográfia, 1965, 17. évf. 1. szám, p. 68

Sziládi József:
Magyarország regionális atlaszainak alapanyag- és adatgyűjtése
Geodézia és Kartográfia, 1980, 32. évf. 1. szám, p. 66

 

A Magyar Földrajzi Társaságban tartott előadások
Térképészeti Szakosztály

Sziládi József:
Az 1 : 150 000 méretarányú egységes megyetérkép-rendszer
Földrajzi Közlemények, 1977. XXV. (CI.) kötet, 3. szám, p. 257

Sziládi József:
Magyarország regionális atlaszainak alapanyag- és adatgyűjtése
Földrajzi Közlemények, 1982. XXX. (CVI.) kötet, 1. szám, pp. 75–76

Sziládi József – Szőke Tasi Sándor:
Az új Magyar Nemzeti Atlasz kartografálási kérdései
Földrajzi Közlemények, 1986. XXXIV. (CX.) kötet, 2. szám, p. 191

Sziládi József:
A Magyar Nemzeti Atlasz szerkesztési elve és módszertana
Földrajzi Közlemények, 1988. XXXVI. (CXII.) kötet, 3–4. szám, pp. 407–408

Sziládi József:
A Nemzeti Atlasz szerkezete, fejezetei, a szerkesztőbizottság és a műszaki kivitelezés közötti tevékenység
Földrajzi Közlemények, 1989. XXXVII. (CXIII.) kötet, 1–2. szám, p. 146

Sziládi József:
Az 1990-es évek turistatérképei
Földrajzi Közlemények, 1990. CXIV. (XXXVIII.) kötet, 3–4. szám, pp. 233–234

Márton Mátyás