A doktori (PhD) képzésről
Térképészet

A doktori képzés (PhD) a legmagasabb szintű képzés, amelynek célja a tudományos ismeretek bővítése, a hallgatók felkészítése az első tudományos (a doktori) fokozat megszerzésére. Jelentkezni a mesterfokozat megszerzése után lehet.
A PhD-képzés rendszeres felkészítés keretében folyó, tanulmányi, kutatási és beszámolási tevékenység. Magában foglalja az egyetem doktori szabályzatában előírt kötelezettségek teljesítését. A képzési idő egységes, 2+2 félév (2016-tól). A doktori képzést követően a doktori fokozatot külön fokozatszerzési eljárás keretében lehet megszerezni.
Magyarországon a képzést doktori iskolák végzik, ezek fogják össze az egyetemeken működő doktori programokat, a doktoranduszok munkáját, valamint gondozzák a képzéssel kapcsolatos szakmai és adminisztrációs teendőket.
A képzés államilag finanszírozott és költségtérítéses formában is elvégezhető (azok számára, akik az adott szakterületen már komoly kutatási múlttal rendelkeznek, publikációik is vannak, lehet egyéni képzésre jelentkezni).

A térképészet szakterületén az ELTE Természettudományi Kar Földtudományi Doktori Iskolájának térképészet-geoinformatika programjában lehet ilyen képzésre jelentkezni (a program nevébek módosítását 2013. márciusában fogadta el a Doktori Iskola tanácsa. A jelentkezés minden év márciusától lehetséges. A felvételi beszégetésre általában július elején kerül sor (ez lehetővé teszi a frissen mesterszakos diplomát szerzők számára is a jelentkezést). A jelentkezés legfontosabb eleme a megfelelő kutatási téma és az ehhez kapcsolódó témavezető kiválasztása. A térképészet szakterületén a témavezető a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszékének vezető oktatója lehet (egyetemi tanár, egyetemi docens, illetve olyan adjunktusok, akik témavezetői akkreditációval rendelkeznek). A doktori témák, a témavezetők, oktatók listája elérhető a www.doktori.hu honlapon (minden magyar doktori képzésre).

A felvételi eljárásban a Földtudományi Doktori Iskolára jutó állami ösztöndíjas helyek elosztásában az alábbi szempontokat veszik figyelembe, ezek alapján rangsorolják az alprogramokra jelentkezőket:

Mivel ezek általában többéves tevékenység eredményeképpen megszerezhető "plusz pontok", így a doktori képzés iránt érdeklődőnek már a mesterszakos képzés elkezdésekor célszerű tudatosan készülni a doktori képzésre történő jelentkezésre.
Az érdeklődők keressék a térképész doktori alprogram vezetőjét, Zentai László egyetemi tanárt.


A térképész programban elfogadott szakfolyóiratok listája (elfogadva 2013 decemberében)