Nagy Zoltán
Magyar topográfiai alaptérképművek

HARMADIK RÉSZ - Harmadik fejezet

NÉPGAZDASÁGI CÉLOKAT SZOLGÁLÓ 1:10 000 MÉRETARÁNYÚ ÁLLAMI TOPOGRÁFIAI ALAPTÉRKÉPEK FELMÉRÉSE (1952-1980)

Ismeretes, hogy topográfiai térképek nem csak katonai felhasználásra készülnek, hanem nélkülözhetetlenek számos polgári célú tervezési és kutatási feladat megoldásánál is. Az 1950-es évek elejéig mindkét felhasználási területen mutatkozó igényt a katonai 1:25 000 és annál kisebb méretarányú topográfiai térképek voltak hivatottak kielégíteni. Az ország gazdasági (ipari) fejlődése azonban mindjobban sürgette egy olyan nagyméretarányú, az eddigieknél pontosabb és részletesebb topográfiai térképmű kiadását, amely alkalmas a tervezési és kutatási munkák jobb, pontosabb és gyorsabb megvalósításához.
Az Országos Tervhivatal 1951-ben rendelettel utasította a felügyelete alá tartozó Országos Földméréstani Intézetet, hogy tegyen előkészületeket - népgazdasági felhasználásra kívánatosnak tartott - 1:5 000 méretarányú topográfiai felmérés munkáinak 1952. évben való megkezdésére. Az OFI az irányítása alá tartozó Földmérési Irodát bízta meg a feladat elvégzésével. (:15:)
A feladat polgári vonatkozásban teljesen új volt, megvalósításához a szükséges személyi és technikai feltételek nem voltak meg. A felmérési munkákhoz csak a kataszteri felmérések szakszemélyzete és felszerelése állt rendelkezésre. Így történt, hogy 1952 májusában, a kezdetkor, a felmérés alapja a kataszteri térkép alumínium lemezre ragasztott 1:4 000 méretarányúra kicsinyített kék színű másolata volt. A felmérés a kataszteri térkép vetületében és szelvényezésében történt, a rendelkezésre álló felszerelésnek és gyakorlatnak megfelelően főleg numerikus, esetenként mérőasz-talos eljárással (ismertetés a "Felmérési eljárások" c. részben).
A szocialista országok geodéziai konferenciája 1954-ben ajánlásokat fogadott el a polgári topográfiai térképek egységesebb készítésére vonatkozóan. Ennek eredményeként, a továbbiakban a felmérés a kataszteri szelvényezés helyett nemzetközi szelvényezésben történt, ezzel egyidőben a nadapi magassági rendszer helyett a Balti-tengerre vonatkoztatott magassági rendszert fogadták el, de csak 1957-ben vezették be.
A katonai térképész szolgálat 1955-től a polgári térképezés rendelkezésére bocsátotta a felmérések területéről készült légifényképeket. A polgári térképészek ezeket az első időkben csak segédletként hasznosították, míg 1956-ban elkészítették a síkvidéki felmérések alapjául szolgáló első - még montírozással készült - fotótérképet is. Még ez évben bevezették a fotótérkép készítésénél az "egyképes eljárást", (16) kiküszöbölve ezzel a montírozásból adódó pontatlanságokat. (:15:)
A síkfotogrammetriának a felmérési munkák előkészítésébe való bekapcsolódás után nem sokkal, még 1956 őszén megérkeztek az első térfotogrammetriai műszerek is, lehetővé téve ezzel, hogy a hagyományos földi felmérések helyett, a domb- és hegyvidéki területeken is megtörténhessen a fotótopográfiai eljárás bevezetése.
A fotótopográfiai eljárásra való áttérést elősegítette az is, hogy jelentősen megnőtt azoknak a polgári térképészeknek a száma, akik a katonai topográfiai szolgálatban, nagy gyakorlatra tettek szert a mérőasztalos felmérésben. További jelentős lépés volt e-téren az is, hogy megjelentek a magyar mérőasztal-felszerelések és ezáltal nagymértékben bővíthető volt a műszerállomány (:16:).
A fokozódó térképigény következtében nyilvánvalóvá vált, hogy ezeket az igényeket még a bevezetett korszerűbb fototopográfiai felmérési eljárással sem lehet a tervezett idő alatt kielégíteni. Ezért döntött úgy az ÁFTH, hogy 1957. évtől a térképezés méretaránya 1:10 000 legyen, mert ezen térképek készítése sokkal tértölelőbb és gazdaságosabb, ugyanakkor még mindig megfelelően részletesek és pontosak. Intézkedés történt arra is, hogy az eddig elkészült 1:5000 méretarányú szelvényeket 1:10 000 méretarányban kartografálják és sokszorosítsák. Az ÁFTH utasította a felmérésben résztvevő intézményeket, hogy a térképeket Gauss-Krüger vetületben és továbbra is nemzetközi szelvényezéssel, valamint a balti alapszintre vonatkoztatva készítsék. (:15:)
Elkészült az első 1:10 000 méretarányú fotótérkép. Az ezen fototopográfiai eljárással és ezzel párhuzamosan egy másik szelvényen a földi felmérési eljárással végzett kísérleti felmérés megfelelt az előzetes várakozásnak mind a műszaki, mind a gazdasági szempontok tekintetében. Bebizonyosodott, hogy a földi eljárásokkal végzett felmérés sem pontosságban, sem az anyagi ráfordítások terén nem versenyezhet a fototopográfiai felmérés eredményességével. (:16:)
Az állami alaptérképek készítője kezdetben a Földmérési Iroda illetve jogutóda a Városmérési Iroda volt. 1954. december l-én megalakult a Budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalat, a Pécsi Geodéziai és Térképészeti Vállalat és a Kartográfiai Vállalat. Ettől az időtől a topográfiai térképezés az első kettő feladata lett. 1959-ben a Budapesti GTV a topográfiai részlegét és a hozzá kapcsolódó fotogrammetriai műszereket és személyzetet átadta a Kartográfiai Vállalatnak és a továbbiakban az folytatta tovább az állami alaptérképek topografálását.
Az 1960. évtől az MN Térképészeti Intézet is bekapcsolódott az 1:10 000 méretarányú topográfiai térképezés munkálataiba, amely eddig is szakemberképzéssel, technológiák átadásával segítette a felmérés munkáit. Emellett továbbra is elvégezte minden érdekelt fél számára a fototopográfiai felmérés alapját képező légifényképezés munkáit, a légifelvételek laboratóriumi kidolgozását és vállalta a térképek sokszorosítását is.
Az 1965. évben - tekintettel a titokvédelmi követelményekre - változás történt a térképezés alapjait illetően. Ez évtől kezdve a térképek a Gauss-Krüger vetületi rendszer helyett sztereografikus vetületi rendszerben készültek. Megváltozott a térképek szelvényezése is, ezután úgynevezett hazai szelvényezésben (:15:) adták ki a térképmű szelvényeit.
Ezek a változások a térképek felhasználhatóságát nem befolyásolták. Az új előírásokkal egyidőben döntés született, hogy meg kell kezdeni az 1:25 000 és 1:100 000 méretarányú polgári célú topográfiai térképek készítését és kiadását is. Ezeket az újabb térképműveket a hasonló méretarányú katonai térképeknek, mint alapanyagoknak a felhasználásával tervezték elkészíteni.
Az évek során a térképezés egyre korszerűbb műszerek és anyagok, valamint felmérési tapasztalatok birtokába jutott, a technológiák tovább fejlődtek, végül megvalósult a közelsík területek mikrodomborzatának térfotogrammetriai térkiértékelhetősége, amelynek következtében a kombinált felmérési módszer is túlhaladottá vált, felváltotta a differenciált felmérési módszer. Minden területen megszűnt a domborzat helyszíni felmérése.
A fejlődés eredményei a térképkészítés más területein is megmutatkoztak. A légifényképezés, a laboratóriumi munkák, a fotogrammetriai pontsűrítés, az övenkénti transzformálás, a korszerű kartográfiai eljárások, valamint az újszerű sokszorosítási technológiák területén is sok újat produkáltak a szakemberek.
Összesítve a végzett munka eredményeit; elkészült az ország területét tartalmazó 4462 db 1:10 000 méretarányú topográfiai térképszelvény. Ezek közül a Kartográfiai Vállalat 3011 db, az MN Térképészeti Intézet 995 db, míg a Pécsi Geodéziai és Térképészeti Vállalat 456 db szelvény felmérését végezte el. (:15:)

A felmérés geodéziai alapjai

A felmérési munkák kezdetekor - amikor a felmérés alapja a kataszteri térkép volt és a szelvényezés is megegyezett a kataszteri szelvényezéssel - a készülő térképek vetületi alapját a magyarországi ferdetengelyű hengervetületi rendszer képezte, úgymint az északi, a középső és a déli rendszer. Mindhárom hengervetület a Gellérthegy felsőrendű háromszögelési pont meridiánjára merőleges egy-egy legnagyobb gombi kör mentén érinti a magyarországi Gauss-gömböt. A kezdőmeridián déli iránya nem teljesen azonos a sztereografikus vetületnél alkalmazott kezdőmeridián déli irányával, hanem attól a Gellérthegy pontnál 6,44-''-el nyugati irányban eltér.
Mindhárom vetületi rendszer x-tengelye a Gellérthegy ponton átmenő meridián egyenesként jelentkező képe. Az x-tengely pozitív ága délnek mutat (délnyugati tájékozású derékszögű koordináta-rendszer). Mindhárom vetületi rendszer y-tengelye a kezdőpontokon átmenő és a kezdőmeridiánra merőleges legnagyobb gömbi kör síkon mutatkozó képe. Hossz és területtorzulás az y-tengelyen nincs. Ettől távolodva a torzulások mindkét irányban négyzetesen nőnek, de az y-tengelylyel párhuzamos egyeneseken értékük állandó. A hossztorzulás az y-tengelytől kb. 90 km-re éri el a 1/10 000 értéket.
Az 1:10 000 méretarányban átalakított és sokszorosított térképek vetülete azonban már sztereografikus volt, míg 1957-ben a 60-os sávszélességű Gauss-Krüger vetületi rendszert be nem vezették. 1965-ben a térképek szelvényezése megváltozott (hazai szelvényezés) és ezzel egy időben visszatértek a sztereografikus vetület használatára.(:15:)
A felmérések vízszintes alappontjaiként az állami geodéziai hálózat I-IV. rendű háromszögelési pontjai - esetenkint V. rendű háromszögelési pontjai és sokszög pontjai - magassági alappontjaiként pedig az állami szintezési hálózat csapjai és jegyei szolgáltak.
A felmérés geodéziai előkészítése
Az első időszakban - a fototopográfiai eljárás bevezetéséig - a meglévő alapponthálózatot sűrítették a felméréshez szükséges mértékig (l km2,l pont) és pótolták az alappontok esetleg hiányzó magassági adatát is.
A későbbiekben a felmérést megelőző geodéziai munka több részmunkából tevődött össze, úgymint:
- a fotogrammetriai munkákhoz szükséges illesztőpontok jelölése, valamint vízszintes és magassági értelmű meghatározása (ha a felmérés az "előzetes minősítés" módszerével történt, akkor a felmérő végezte a kontakt légifényképeken illesztőpont céljából általa megjelölt és egyértelműen azonosítható jellegzetes síkrajzi pontok magassági meghatározását);
- a meglévő vízszintes és magassági alapponthálózat helyszínelése;
- a vízszintes alappontok magassági adatának szintezéssel történő új meghatározása;
- a szintezési vonalak mérése során egyes tereppontok és tereptárgyak megjelölése és a jelölt helyek magasságának meghatározása. (Ezek voltak az ún. "magassági kötőpontok" (*) amelyekkel a felméréshez szükséges magassági alappontok számát az optimumra egészítették ki.)
E munkák során a felsőrendű háromszögelési hálózat pontjainak sérült, vagy elpusztult föld feletti jeleit a pont rekonstruálásával újra állandósították.
Összességében a geodéziai előkészítés feladata volt, hogy a felmérés végrehajtásához optimális mennyiségű vízszintes és magassági értelmű alappont álljon rendelkezésre, hogy a topográfusnak a munkaterületén ne kelljen pontsűrítést végeznie a felvételi vonalak mérése előtt. Ezenkívül a geodéziai előkészítés feladata volt a vízszintes és magassági alappontok helyszínrajzainak begyűjtése és - az előkészítés során végzett mérések jegyzőkönyveivel, a meghatározási tervekkel és helyszínelési feljegyzésekkel együtt -átadása a topográfusoknak.

Felmérési módszerek

A 28 évig tartó felmérés idején a földi és a fototopográfiai eljárás váltása miatt, a felmérés módszerei is megváltoztak. A technika fejlődése eredményeként az egyes felmérési módszerek technológiája is többször módosult, ezáltal a térképezés pontosabb, gyorsabb és gazdaságosabb lett.
Az alábbiakban ismertetem az 1:10 000 méretarányú állami alaptérképek készítésénél alkalmazott felmérési módszereket és alkalmazásának éveit.
Numerikus (szabatos) felmérési módszer (1952-1956)
Az eljárás lényege, hogy a meghatározandó pontokat a mérés eredményei, illetve az azok alapján számítható koordináták egyértelműen meghatározzák.
A felmérés egy-egy álláspont környezetében helyi poláris koordináta-rendszerben történik tahiméter-teodolittal (röviden tahiméterrel). A meghatározandó pontokat egy koordinátáival ismert álláspontról megirányozzák és meghatározzák az új pontra menő irány és egy kezdő irány által közbezárt szöget. A két pont közötti távolságot optikai úton mérik meg. A pontot, a terepen közvetlenül méréssel megállapított két poláris koordináta (irányszög és távolság) alapján, polár-koordinatográffal szerkesztik fel a térképre, de szükség esetén derékszögű koordinátái is bármikor számíthatók.
Ismert egy vegyes, nem szabatos eljárás is, lényege a numerikus és grafikus módszer együttes alkalmazása. Két változata van:
- egyes pontokat grafikusan határoznak meg és ezek között a környező részletpontokat numerikus módszerrel mérik be;
- az egyik meghatározó elemet, az irányt egy ismert pontról grafikusan határoznak meg és erre rakják fel a megmért távolságot. (:9.II.7321 pont:)

Grafikus, mérőasztal-felmérés (1955-1958)

A megfelelően előkészített rajzpapírra, vagy más választott alapra (pl. lekicsinyített kataszteri térképek montázsára) felszerkesztik a térkép sarokpontjait és a rendelkezésre álló vízszintes alappontokat. Ez a felmérési alaplap, ezt rögzítik a mérőasztal-táblára.
A felmérendő területen az ismert alappontokon a mérőasztallal felállva, gondos tájékozás után, a meghatározandó pontokat tahiméteres vonalzóval megirányozzák és a meghatározó irányokat az alaplapon meghúzzák.
Az új pont helyét az alaplapon vagy úgy határozzák meg, hogy a meghúzott irányvonalra az optikai úton mért távolságot felrakják és a pont helyét leszúrják, vagy pedig úgy, hogy a mérőasztallal több ismert ponton felállva, az új pont helyét grafikusan előmetszik.

Fototopográfiai módszerek (1957-1980)

A fototopográfiai (fotogrammetriai alapokon történő topográfiai felmérés) eljárás három alkalmazott módszere a következő:
1. Kombinált felmérés fototérképen; a síkrajz ábrázolása nem mérések alapján, hanem a fotótérkép vonalainak és tónusainak a terep bejárás során való minősítésével történik. A domborzatrajz mérőasztalos eljárással készül.
2. Univerzális felmérés sztereomérési térképen; a térkiértékelés vonalainak minősítésével készíti el a felmérő a síkrajzot, az esetleg hiányzó terepelemeket pedig mérőasztal segítségével pótolja. A térkiértékelő műszerrel készített szintvonaltervet alapjaiban elfogadja, annak csak numerikus megbízhatóságát ellenőrzi mérésekkel.
Az univerzális felmérést végezték úgynevezett előzetes minősítéssel is. Ennél az eljárásnál a térképezés két részben, egy terepi és egy irodai fázisban történik.
Az első fázisban a topográfus terepen, kemény lapra felragasztott kontakt légifényképeken kirajzolja az általa minősített sík- és névrajzot, valamint a tereptárgyak adatait. A domborzat későbbi numerikus ellenőrzéséhez metszeteket mér, azoknak nyomvonalát a kontakt légifényképekre illesztett oleátán felvázolja, a mérés eredményét borítékolja. A módszer második fázisában készítik el a fotogrammetriai alapot, azaz elvégzik a síkrajz és a domborzatrajz térkiértékelését. A kiértékelés vonalas elemeit azonosítják a kontakt légifényképeken rögzítettekkel és tisztázati minőségben kirajzolják a térkép sík- és névrajzát az alaplapon. A domborzat ábrázolását illetően hasonlóképpen járnak el; a szintvonaltervet előbb egybevetik a borítékba zárt mérési eredményekkel, majd a szükséges korrekciók után úgyszintén tisztázati minőségben készítik el a térkép domborzatrajzát az alaplapon.
3. Differenciált felmérés fototérképen (ennél a módszernél a fotótérkép magasrepülésből, a domborzatkiértékelés alacsonyrepülésből származó légifényképek alapján készült); a síkrajz ábrázolása - hasonlóan a kombinált felméréshez - nem mérések alapján, hanem a fotótérkép vonalainak és tónusainak a terep bejárásakor történő minősítésével történik. A domborzat szintvonaltervét - hasonlóan az univerzális felméréshez - térkiértékelő műszer készíti el, annak csak numerikus megbízhatóságát kell terepen mérésekkel ellenőrizni. Ezt a felmérési eljárást kezdetben csak buckás jellegű területeken végezték, mikor a nem nagy szintkülönbségű terepről készülhetett hibahatáron belüli torzulású fotótérkép és a buckás domborzat elég markáns volt ahhoz, hogy alkalmas legyen a térkiértékelésre. Később, a légifényképek magassági övenkénti transzformálása lehetővé tette, hogy akár több száz méter szintkülönbségű területről is készítsenek fotótérképet (ortofototérkép) és ezáltal a differenciált felmérési módszer általánossá vált.

A felmérési technológiák leírása

A közel három évtized alatt, amíg befejeződött az ország 1:10 000 méretarányú felmérése, a felmérés technológiája sok változáson, nagy fejlődésen ment keresztül. A kezdeti időszakban alkalmazott földi felmérési eljárás nehézkes módszereitől eljutottak a korszerű fototopográfiai eljárásig, állandóan fejlesztve a technológiát, korszerűsítve az eszközöket.
A felmérés technológiájának lényeges változásai alapján három időszak különböztethető meg egymástól.(14) Az egyes időszakok technológiai folyamatai ugyan átfedték egymást és alapvető változást egyik időszak sem hozott, de tény, hogy a technika fejlődése a felmérési módszerek változását idézte elő és ez minden esetben magával hozta a technológiai változtatásokat is.

Az első időszak (1952-1955)

A felmérési munkák megindulásakor - 1952-ben -, a felmérés technológiája csak azokra az alapokra, mérési módszerekre, mérő- és térképező eszközökre támaszkodhatott, amelyek a kataszteri felméréshez rendelkezésre álltak.
A vízszintes és magassági alappontok mellett síkrajzi alapanyagúi is a kataszteri térkép szolgált; a domborzat ábrázolásához szükséges magasságmérésekhez szintezőket és tahimétereket használtak. A mérések eredményeként meghatározott pontok felmérési alaplapon való rögzítésének eszközei a különféle derékszögű és poláris koordinátafelrakók voltak.
Előkészítő munkák
A felmérésre kijelölt területekre vonatkozóan be kellett gyűjteni az alapanyagokat, úgymint:
- a vízszintes és magassági alappontok koordinátáit, illetve magassági adatait,
- a helyszínrajzi leírásokat,
- a terület kataszteri térképeit.
A kataszteri térképeket - mint felmérési alapot -fényképészeti úton lekicsinyítették a felmérés méretarányára, amely kezdetben 1:4 000, majd 1:5 000 volt. Ezekről fémbetétes rajzpapírra kék színű látszatnyomatot készítettek. Az így nyert fémbetétes térképszelvény volt a felmérési alaplap, és ez egyben megadta a felmérés szelvényezését is, amely egyezett a kataszteri térképek szelvényezésével.
Azokra a területekre, melyekre kataszteri térkép nem állt rendelkezésre, más alaplapot készítettek elő, jelen esetben alumínium lemezre kasírozott rajzlapot.
Az alaplapokra felszerkesztették a térkép sarokpontjait, keretvonalait, a derékszögű koordináta-hálózatot és valamennyi ismert koordinátájú alappontot. A felmérési alapot képező kataszteri térképek beszáradása miatt a róluk készült kék látszatnyomat keretmérete nem egyezett az elméleti keretmérettel (megrövidültek). Ezért a 0,5 km-es hálózati vonalak felszerkesztésénél a szelvény sarokpontjait változatlanul hagyták, de a megmutatkozó rövidülést egyenletesen elosztották (21).
Pontsűrítési munkák
A topográfiái felmérést numerikus felmérési módszerrel szándékoztak elvégezni. A felmérendő területeken a megfelelő számú vízszintes és magassági alappontok rendszerint nem álltak rendelkezésre, ezért az optimális alappont-ellátottság megteremtésére pontsűrítést végeztek.
Általában a felmérési szelvény sarkai közelében, domb és hegyvidéken ennél sűrűbben, a meghatározásra alkalmas helyeken háromszögeléssel V. rendű alappontokat határoztak meg. Az új alappontok tengerszint feletti magasságát szintezéssel, vagy trigonometrikus úton mérték meg.
Felmérési munkák
A terep szemrevételezése és az alappontok helyszínelése után a felmérő megtervezte a mérési vonalak hálózatát olyan sűrűséggel, hogy az elegendő legyen mind a síkrajz felméréséhez, mind a domborzat ábrázolásához szükséges pontok meghatározásához. Az egyes álláspontokról polárisán, vagy orogonálisan meghatározott pontokat az alaptérképről készült - és manuálénak használt - újabb kék látszatnyomatra is bejelölték, mérési jegyzőkönyvi sorszámukkal együtt. Ez a manuálé szolgált a síkrajzi vonalak és felületek minősítésére, valamint a domborzat jellemző pontjainak a jelölésére, illetve a szintvonalterv idomvázának a rögzítésére.
A települések belterületének felmérésekor füzetben készült a manuálé. Tömbönként - vagy még kisebb egységben -egy-egy füzetlapon kellett feltüntetni a birtok- és növényzethatárokat, valamint az épületek helyzetét rögzítő, mérőszalaggal mért hosszadatokat. (:16:)
A mérési vonalak számítása irodában történt, a vonal egyes pontjait számított koordináták alapján szerkesztették az alaplapra. A mérési vonalakat magassági értelemben is kiegyenlítették, hogy elvégezhessék a részletpontok magassági adatainak a számítását. A mérési vonal pontjairól polárkoordinatográffal szerkesztették fel a részletpontokat. A pontszerkesztések befejeztével - a manuálékon rögzítettek alapján - megrajzolták a térkép síkrajzi vonalait előbb ceruzával majd tussal, tisztázati minőségben.
A mért pontok magassági adatait pontoleátára jegyezték fel, ezen - a manuálékon megrajzolt idomvázak segítségével - készítették el a szintvonaltervet, ezt grafittal átnyomva átmásolták a felmérési alaplapra és ceruzával ott is megrajzolták. (12)
Ezenkívül a kartográfusok számára készítettek még névrajzoleátát, valamint egy úgynevezett növényzetoleátát, amelyre a növényzetnek megfelelő jelkulcsi jel sorszámát írták.
A felmérési munka utólagos terepbejárással, majd ellenőrzéssel és javítással fejeződött be.
A felméro csak a térkép síkrajzi vonalait rajzolta ki tisztázati minőségben, ezért a terepmunka befejezése után kartográfusok egészítették ki a felmérési lapot, tussal megrajzolták a növényzet kitöltő jeleit, sárkányvérrel a ceruzás szintvonaltervet, elkészítették a névrajz szedéskiírását és csatlakoztatták egymással az egyes térképszelvényeket. A térképek sokszorosítva nem lettek.
1955 nyarán megváltozott a térképek szelvényezése, áttértek a nemzetközi szelvényezésre és ezáltal egy-egy térképszelvény területe megnagyobbodott. Ezután már nem volt megoldható, hogy egy kataszteri szelvény egy felmérési szelvény alaplapja legyen. Át kellett térni a kataszteri szelvények másolatainak montírozására, hogy a megnagyobbodott területnek megfelelő alaplapot készíthessenek. A felmérés méretarányára kicsinyített kataszteri térképekről átnyomásra alkalmas vékony papírra kék látszatnyomatot készítettek. Ezekből állították össze a szelvénynek megfelelő nagysági: montázst és ezt a montázst nyomták át az alaplapra átnyomóprés segítségével. A felmérési eljárás nem változott. (:16:)

A második időszak (1956-1958)

Az elkövetkező három év műszaki fejlesztése, a felmérés módszereinek a változása sok módosulást idézett elő a felmérés technológiájában.
1956 évben elkészültek az első 1:5000 méretarányú, előbb még darabokból összeállított (montírozott), utóbb már egy fényképből készített kísérleti fotótérképek. Ezeken a fotótérképeken nagyobbára még mindig a numerikus felmérési eljárást alkalmazták annyi módosítással, hogy a fotótérkép síkrajzilag azonosítható pontjait már felhasználták álláspontnak. A felmérés műszere azonban még mindig nem a mérőasztal felszerelés, hanem változatlanul a tahiméter volt. A mért pontokat továbbra is polár-koordinatográffal szerkesztették fel, és a szintvonalak tervezése is irodában történt.
Az 1957. év nagy változást hozott a felmérési eljárásmódban. A sík- és térfotogrammetriai alapok készítésének lehetőségei megnövekedtek, egyre több felmérési alaplapot készítettek fotogrammetriai úton. Megvolt hát a lehetőség - és az 1957-58o években éltek is vele -, hogy teljes mértékben megtörténjen az áttérés a fotótopográfiai eljárással való mérőasztalos felmérés kombinált módszerére.(:16:) (Megjegyzésem, hogy az áttérés nem volt teljes, mert ebben a két évben is történtek kataszteri térképek alapján felmérések, de már nem numerikus, hanem mérőasztalos felmérési módszerrel).
Ekkor, 1957-ben a technikai és technológiai változások következtében történt meg a térképezés vetületének megváltoztatása és a méretarányváltás is. A továbbiakban a térképeket Gauss-Krüger vetületben, 1:10 000 méretarányban készítették.
A második időszak felmérési technológiája lényegében az első és harmadik időszak technológiájának az ötvözete. Ez technológiai szempontból átmeneti időszaknak is tekinthető, mikor a földi felmérési eljárás "átminősült" a topográfiai térképezéshez sokkal jobban megfelelő fotogrammetriai alapú fotótopográfiai felmérési eljárásra.
A harmadik időszak (1959-1980)
A felmérésnek ez volt a leghosszabb időszaka, ekkorra fejeződött be a "technológiai útkeresés", alakult ki az egységes felmérési eljárás a fotótopográfiai felmérési eljárás. A felmérésben résztvevő két vállalat és egy intézet technológiája ebben az időszakban már szinte teljesen azonos volt, noha időről időre megmutatkozott némi különbség az alapok, a felhasznált anyagok, alkalmazott műszerek tekintetében. Ilyen volt például a fotótérkép tónusa (a katonai térképészeké kék, a polgáriaké barna volt), vagy az övenkénti transzformálás polgáriaké (a katonák ebben több évvel megelőzték a polgáriakat). De ide sorolhatjuk a műanyag fóliának az asztralonnak a terepmunkánál felmérési eredetiként történő használatát is. A katonai térképészek - akik még 1963-ban, az 1:50 000 méretarányú katonai topográfiai térképek helyesbítésének kísérleti munkái során kezdték az asztralont a helyesbítési alaplapra illesztve a terepmunka rajzi eredményének hordozó anyagaként, helyesbítési eredetiként (17) használni - 1966-tól a domborzatrajzot különítették el a felmérési alaplaptól és asztralonon rajzolták azt ki, majd 1970-től kezdődően a síkrajz megrajzolását is az alaplapra illesztett asztralonon végezték.
A műanyag fólia (asztralon) felmérési eredetiként való alkalmazása sok előnnyel jár, többek között
- egyértelműen olvasható, tiszta, a fénykép tónusaitól nem zavart, a terepen el nem piszkolódott vonalak;
- a javítások könnyebb és pontosabb végrehajtása;
- bármilyen azonos méretarányú alapanyagra illesztve könnyű és pontos tartalmi átvétel;
- a jó mérettartóság;
- átlátszósága folytán egymásra helyezve a szelvények egyszerű csatlakoztatása;
- a síkrajz és szintvonalterv kirajzolásakor a tus nem fedi le a fénykép tónusait illetve vonalas elemeit.
Hibája volt viszont, hogy elektrosztatikusan feltöltődött, ezáltal rideggé vált és könnyen repedt, törött.
Gazdasági jelentősége azonban még nagyobb volt, mert a térképek tisztázati rajzainak készítésénél a fényképezési munkák nagy része fölöslegessé vált, illetve felváltotta azt a jóval olcsóbb fénymásolás.
(Érdekes megemlíteni, hogy a polgári topográfiai térképészet felmérési eredetiként nem vezette be a műanyag fólia használatát a mai napig sem.)
Előkészítő munkák
A begyűjtött adatokat - elsősorban a vízszintes és magassági alappontok adatait - egy ún. Törzskönyvbe jegyezték, de ide jegyeztek be minden fontosabb technológiai előírást, az egyes munkafázisok elvégzését és azok ellenőrzésének igazolását is. Az adatgyűjtés, a meglévő információk aktualizálása kiterjedt az utakra, vasutakra és műtárgyaikra, a települések közigazgatási hovatartozására, a vizekre és erdőkre vonatkozó adatokra, megkönnyítve ezzel a topográfusok amúgy is nehéz munkáját .
Pontsűrítési munkák
A földi felmérési eljárásoknál a vízszintes és magassági alappont sűrítésére azért volt szükség, hogy a részletes felméréshez a kellő mennyiségű kiindulópont rendelkezésre álljon. A fototopográfiai felmérésnél a fotogrammetriai alaplap elkészítéséhez vízszintes és magassági illesztőpontokat kellett megfelelő számban meghatározni. Az illesztőpontok vagy az állami geodéziai hálózat illesztőpontként való felhasználásra a terepen előzetesen megjelölt alappontjai, vagy ezekből az alappontokból meghatározott, a terepen szintén előzetesen megjelölt tereppontok voltak. E pontok vagy már rendelkeztek tengerszint feletti magassági adattal, vagy ezután határozták azt meg az országos szintezési hálózat pontjaiból.
Meghatároztak
- síkfotogrammetriai illesztőpontot, amikor az illesztőpont vízszintes értelemben koordinátákkal meghatározott;
- magassági illesztőpontot, amikor az illesztőpont magassági értelemben meghatározott;
- térfotogrammetriai illesztőpontot, amikor az illesztőpont vízszintes és magassági értelemben is meghatározott. (:9:III:262.pont:)
A montírozással összeállított fototérképek egy-egy légifényképén négy-négy db, a fényképek sarkai közelében vízszintes értelemben meghatározott (sík-) illesztőpontra volt szükség, hogy a légifényképek képtranszformátorral átalakíthatók legyenek. Az egy fényképből készített fototérképhez csak négy ilyen illesztőpont kellett.
A térfotogrammetriai kiértékelés céljára előkészített fotogrammetriai alaplap illesztőpont szükséglete térmodellenként (képpáronként) négy db vízszintes és öt db magassági illesztőpont (helyesebben 5 db térillesztőpont).
Később a fotogrammetriai pontsűrítési módszerek - a radiális háromszögelés és a légiháromszögelés - fejlődése lehetővé tették, hogy alaplaponként elegendő volt már két vízszintes illesztőpont is. Alapvető pontsűrítési feladattá a térmodellek döntéséhez (kölcsönös tájékozásához), a döntés és a fotogrammetriai kótemérés megbízhatóságának ellenőrzéséhez szükséges magassági illesztőpont meghatározás vált. A technológia fejlődése leegyszerűsítette a pontsűrítési munkát és ezért bizonyos esetekben sor kerülhetett e munkafázisoknak a topográfiai munkával való összevonására (pl. amikor a felmérés az univerzális eljárásón belül az előzetes minősítés módszerével történt). (:16:)

Felmérési munkák

A harmadik időszak felmérési munkáit mindvégig fotótopográfiai eljárással, kombinált, univerzális és differenciált módszerekkel végezték. (A módszerek ismertetése a fejezet elején a "Felmérés módszerei" c. részben találhatók.) A differenciált módszer mind jobban háttérbe szorította az univerzális módszert, mert a magassági övenkénti transzformálás lehetővé tette, hogy fotótérkép, helyesebben ortofototérkép készülhessen a hegyvidéki területekről is. A fotótérkép - köztudomású - lényegesen több ínformációt nyújtott a felmérőnek mint a sztereómérési térkép, amely nem versenyezhetett a légifelvételek tónusgazdagságával, vagy a vonalas elemek részletességével.
A fotogrammetriai termékeket alkalmazásba vételűket követően több éves keresztül szigorú ellenőrzéseknek vetették alá és az eredményül kapott megbízhatósági mérőszámok bizonyították a felmérési módszerek pontosságát, illetve gazdaságosságát. Csökkenteni lehetett a felmérési munkák legfárasztóbb és legköltségesebbjét, a műszeres méréseket. A technikailag egyre fejlettebb és pontosság tekintetében egyre megbízhatóbb fotogrammetriai kiértékelő műszerekkel mind formailag, mind értékét tekintve egyre jobb szintvonalterveket készítettek és adtak a felmérők kezébe. A topográfus a műszeres domborzatábrázolást alapjaiban elfogadta, annak csak numerikus megbízhatóságát ellenőrizte mérésekkel. Ezeknek az ellenőrző méréseknek a száma is egyre csökkent, arányosan a térkiértékeléssel előállított szintvonalterv megbízhatóságának növekedésével.
A 70-es években végzett univerzális felmérés csak nevében hasonlít a húsz ével korábbi hasonló felméréshez, technológiájában nem. Csak példaként említve: elmaradt a jelállítás, a grafikus kisalappontsűrítés, a magassági megalapozás és a sok-sok felmérési vonal mérése. A topográfus munka jobbára a terep bejárása során végzett síkrajzi minősítésből, némi, 100 - 200 pontnyi ellenőrző magasságmérésből (emlékeztetőül húsz ével előbb egy-egy sztereómérési alaplapon - igaz 88 km2-en, de l:25 000 méretarányú felmérésnél - 1 500 - 2 000 pontot kellett mérni) és a szelvény teljes tartalmának "terepmunka minőségben" való kirajzolásából állt.
Ugyanez csak részben mondható el a kombinált módszerrel készült térképek esetében. Jóllehet itt is lecsökkentek az előkészítő munkák és mérések, mert az egy darab légifényképből készített fotótérkép pontos és megbízható vízszintes alapot adott a terep síkrajzának ábrázolásához, de változatlanul sok műszeres mérést igényelt a domborzat szintvonal rajzának az elkészítése.
Változatlanul a felmérések járulékos munkája volt az információ- és adatgyűjtés, valamint a szelvények csatlakoztatása.
Mindent egybevetve a felmérés időszakának utolsó éveiben könnyebb munkával, azaz kevesebb fizikai terheléssel és időráfordítással, valamint sokkal gazdaságosabban készültek az előzőeknél pontosabb és megbízhatóbb térképek.
A terepmunkához mellékelt okmányok (mellékletek)
A felmérési eredeti mellékletei a következők voltak:
- munka- és meghatározási terv (tartalmazta a vízszintes és magassági alappontokat, csatlakozó pontokat, a tervezett magasság mérési vonalakat és azon belül az egyes álláspontok helyeit);
- mérési és számítási vázlat (tartalmazta a vízszintes és magassági alappontokat, a kótált pontokat és a műszerálláspontokat azonosító sorszámukkal és magassági adataikkal, ezeken kívül a megvalósult - különböző fajtájú - mérési vonalakat, valamint a csatlakozó pontokat);
- pontfólia (tartalmazta a részletpontokat sorszámaikkal és magassági adatukkal);
- csatlakozó fólia (tartalmazta a térkép tükörvonalain belül 150 m széles, azon kívül 50 m széles sávban a térkép sík- és domborzatrajzát);
- nyilvántartási fólia (tartalmazta a szelvény szerkezeti megbízhatóságát ellenőrző mérések adatait, a tervezett vagy épülő létesítményeket adataikkal, a felmérés befejezése után várható minden változást, valamint minden egyéb adatot, amelyet a topográfus.a felmérés tartalmi teljessége, vagy más méretarányú térképek tervezése tekintetében szükségesnek tartott);
- mérési jegyzőkönyvek (tartalmazták az összes mérési, számítási és kiegyenlítési adatokat, az összes vízszintes és magassági alappont, valamint a felmérő által meghatározott pontok adatait, a mért pontok jellegét és a mérésekkel kapcsolatos egyéb információkat);
- vizsgálati fólia (tartalmazta a vizsgáló ellenőr által talált hiányosságokat, illetve javítási előírásokat);
- alappontok pontleírásai (tartalmazták a vízszintes és magassági alappontok helyszínrajzait);
- törzskönyv (tartalmazta a felméréssel kapcsolatos minden lényeges és jellemző adatot). (:III.:)

Ellenőrzési munkák

Lényegében megegyeztek a második fejezetben "Ellenőrzési munkák" címen leírtakkal. Az ellenőrzés (vizsgálat) az egyes munkafázisok befejeztével folytatólagosan irodában és terepen történt.
Kiterjedt:
- az irodai előkészítésre;
- a felmérési alaplap megbízhatóságára;
- a munka- és meghatározási terv végrehajtására;
- a felmérési eredeti teljességére, ezen belül a síkrajz, a vízrajz, a névrajz és a domborzatrajz összhangjára;
- a jelkulcs helyes alkalmazására;
- az összevonások és kiemelések helyes megoldására;
- mellékletek folyamatos vezetésére;
- a mérési jegyzőkönyvek tartalmára;
- a törzskönyvi pontleírások és a terepmunka összhangjára.
A felmérési jegyzőkönyveket teljes egészükben ellenőrizték. A mérésekkel történő ellenőrzés a terület 8-10 %-ára terjedt ki, ez hosszelvények méréséből, egy-egy álláspontról végzett területmérésből, illetve a kettő kombinációjából állt. Az ellenőrzés eredményét minden esetben megbízhatósági mérőszámokban (középhiba, legnagyobb hiba) mutatták ki.

Pontossági előírások (:III.:)

A felmérési eredetikkel szemben támasztott pontossági követelmények:
a vizsgálat tárgya középhiba legnagyobb hiba
vízszintes értelmű meghatározás pontossága
koordinátákkal rendelkező pontok - ±0,1 mm
- keretméretek ±0,1 mm ±0,2 mm
- jól látható illetve azonosítható terepelemek
±0,3 mm ±0,6 mm
- kevésbé jól látható illetve azonosítható terepelemek ±0,5 mm ±1,0 mm
- élesen elhatárolt terepelemek csatlakozása ±0,6 mm ±1,2 mm
- kevésbé jól elhatárolt terepelemek csatlakozása ±l,0 mm ±2,0 mm
- álláspontok helyzeti megbízhatósága
±0,2 mm ±0,4 mm
- iránymetszésnél a hibaháromszögbe irható kör
±0,35 mm ±0,7 mm
- optikai távolságmérések közötti eltérés ±l,0 m ±2,0 m
- grafikus sokszögvonalnál a záróhiba (0,5 mm-nél kisebb hibát nem kellett elosztani, t= a sokszögvonal hossza) ±t/400 m ±t/200 m
- pontraállás mérőasztallal
±0,5 m ±l,0 m

magassági értelmű meghatározás pontossága
- kővel állandósított vízszintes alappontok esetében, az
alapszintköz ± 5 %-a ±10 %-a
- kótált pontok esetében, az alapszintköz ±30 %-a ±60 %-a
- szintvonalak esetében, az alapszintköz ±40 %-a ±80 %-a
Vízszintes alappontokat tartalmazó szintezési vonalak megengedett legnagyobb záróhibája: mm= ±40 (maximum 100 mm).
Kisalappontokat /álláspontokat tartalmazó szintezési vonalak megengedett legnagyobb záróhibája: mm= ±80 (maximum 200 mm).
Tahimetrikus vonalak megengedett legnagyobb záróhibája: mm= ±160 .
Trigonometriai magasságmérésnél (oda-vissza mérés, vagy 3-4 pontból iránymérés) a megengedett legnagyobb hiba ±0,4 m (5 m-es alapszintközök esetében ±0,6 m).
Fontosabb előírások a méréseknél megengedett legnagyobb távolságokra
-optikai távmérés (egy részletben mérve)
150 m, kivételesen 200 m
-poláris pont, ugróállásos sokszögoldal (két részletben mérve)
300 m, " 400 m
-részletpont távolsága az állásponttól
250 m, " 300 m
-terepszögmérésnél fotogrammetriai alapról vett távolság
500 m, " 600 m
-grafikus tahimetrikus vonal 2500 m, " 3000 m

Álláspontokat, kisalappontokat, kótált pontokat ellenőrzéssel, két független mérésből kellett meghatározni. (:III.:)
A felméréshez használt műszerek, eszközök
A felmérés 28 éves időtartama alatt - elsősorban a felmérés módszereinek a változásai miatt, - nemkülönben a technika fejlődése következtében - igen sok műszer és eszköz volt használatos. Éppen úgy megtalálhatók voltak a kataszteri felmérések műszerei és eszközei (teodolitok, tahiméterek, szintezők, pontkitűzők és -felrakók, valamint különböző mérőeszközök), mint a topográfiában megszokott mérőasztal-felszerelések. Ennek a felmérésnek, a korábbi felmérésekkel ellentétben, nem voltak meg a jellemző műszertípusai.

A térképek szelvényezése

A térképeket a kezdeti időszak kataszteri szelvényezése után 1965-ig a nemzetközi szelvényezésben készítették. Az 1:10 000 méretarányú térképek szelvényjelölését az 1:25 000 méretarányú térképek jelöléséből alakították ki úgy, hogy azt a 4 db 1:10 000-es méretarányú szelvény elhelyezkedésének megfelelően ÉNY-ÉK-DNy-DK sorrendben kiegészítették az 1,2,3, vagy 4 számjelzésekkel.Pl.: L-33-16-C-d-1; L-34-128-B-a-4. 1965-től a térképek úgynevezett hazai (számozott övek és oszlopok) szelvényezésére tértek át. Az övek és oszlopok elhelyezkedését és jelölését a 6 sz. melléklet mutatja be.
A népgazdasági célokat szolgáló 1:10 000 méretarányú állami alaptérképekből nem vezettek le kisebb méretarányú térképműveket.