A mennyiségi értékek vonal mentén történő mozgásának szalag alakban való bemutatása szorosan kapcsolódik egyrészt - grafikailag - a korai tematikus térképeken feltűnő áramlási vonalakhoz, mozgásvonalakhoz, másrészt - tartalmilag - a múlt század eleji vasútépítési lázhoz és a vasúti közlekedés rohamos terjedéséhez. A vasúti szállítás mennyiségének ábrázolása igényelte az új módszer kidolgozását. A vonal mentén elmozduló érték nagyságának a szalag szélességével való ábrázolását azonban még a század közepe előtt kiterjesztették a más közlekedési eszközök és utak rajzi megjelenítésére is.
A világ első szalagkartogram-térképét, korát messze megelőzően, feltehetően a magyar Miletz Imre készítette 1773-ban a Magyar Királyság sószállítási útvonalairól. Munkájára, a "Mappa Regni Hungariae. Demonstrans Universas Caa. Regias Salis Stationes Regni Hungariae, Croatiae, Sclavoniae, Magno item Principaluti Transilvaniae. Cursumque et Modum Transportuum partim per Aquam, partim vero per Axem, quot annis fieri solitorium ..." című kéziratos térképre Fodor Ferenc hívta fel a figyelmet (71), mint az első magyar kartogramra. A külföldi szakirodalom az első szalagkartogramok feltűnését évtizedekkel későbbre teszi, jogosan vélhetjük tehát, hogy Miletz Pozsonyban készült munkája a legkorábbi ismert kísérlet a világon.
Az egyszerű vízhálózatot, fontosabb településeket, vármegyehatárokat és jelzésszerű domborzatot tartalmazó alaptérképen láható jelek a sóhivatalokat, lerakatokat, bányákat mutatják. A feltűnő, vörös vonalak a sószállítás útvonalait szemléltetik. Érdekes módon a szárazföldi szállításnál a kiindulási és célállomást egyenes vonalak kötik össze, míg a folyami szállításnál a vízfolyásokkal párhuzamosan kanyarognak a szállítási útvonalakat jelképező vonalak. A térkép igazi újdonsága azonban az, hogy a vonalak egységnyi szállított tömeget is jelentenek, tehát mennyiséget fejeznek ki. Több párhuzamos vonal segítségével többszörös mennyiségek is kifejezhetők. A tarnói Miletz Imre később, 1781-ben, az újabb adatokkal ismét megszerkesztette térképét, tehát nem egyszeri kísérletnek tekintette a módszert.
Az első nyomtatott szalagkartogramok az ír Henry Drury Harness vasútépítési jelentésének mellékletében jelentek meg a szintén innovatív népsűrűségi térkép társaságában (72). Az egyszínű rézmetszetek egyike Írország közlekedési útvonalain a közlekedés relatív mennyiségét mutatta arányosan vastagodó vonalakkal, másik térképe a tömegközlekedési eszközökkel szállított utasok számát szemléltette. Harness ugyan ezen is az értékekkel arányosan vastagodó vonalakat tervezett, de a sokszorosítás során rézmetszetes technikának jobban megfelelő megoldást választottak: párhuzamos vonalakból rakták össze a megfelelő szélességű sávokat (73) - igen hasonlóan Miletz Imre kéziratos szalagkartogramjához.
Bár Harness részletesen leírta az adatgyűjtés és térképszerkesztés módszerét, ezek az újítások kevés követőre találtak. A szintén vasúti területen dolgozó belga mérnök, Alphonse Belpaire (1817-1854) az 1840-es évek közepén három nagyméretű lapon szalagkartogramokat szerkesztett, melyeken a közúti, vízi és vasúti közlekedés nagyságát színes szalagok mutatták. Ezek vastagságát az egy közlekedési egységnek megfelelő mérték, a fél milliméter szélesség alapján számolta ki. Belpaire térképei 1845 körül készültek, kézzel festett, litográfiával sokszorosított nagyméretű alkotások.
Harness és Belpaire munkáit azonban minden szempontból felülmúlta a francia Charles Joseph Minard (1781-1870), aki 1845 és 1869 között ötvenegy tematikus térképet készített. Minard legtöbb ábrázolása a közlekedés és szállítás kérdéseit mutatta be, a brit szénexporttól a francia teheráru-forgalmon keresztül az európai vasutak személyszállításáig. Minard negyvenkét szalagkartogram-térképén ("carte figurative et approximative") a mennyiségi és minőségi információk megjelenítésére különböző szélességű, sokszor színes szalagokat használt. A pontos földrajzi helyzet hű ábrázolása helyett az adatok szemléletes bemutatására és a térbeli hűségre törekedett. Minard munkássága jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a szalagkartogram teljes értékű ábrázolási módszerként terjedjen el főként Franciaországban, ahol a párizsi Ministère des travaux publics által a 1895-1897 között kiadott "Album de statistique graphique" jellemző grafikai módszere lett. Európa más országaiban azonban alig használták, és a XIX. század második felére szinte teljesen elfeledték az eljárást.
Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőlapjára!